2011. november 3., csütörtök

Tökös finomságok Halloween után is


Abi baba hozzátáplálása óta minden héten sütőtök (is) kerül az asztalunkra. A picik imádják édes ízét, könnyen elkészíthető és krumplival, csirkével vagy akár vöröslencsével is megeszik. A nagyoknak meg finom leves főzhető belőle. Most van szezonja nálunk a sütőtöknél kisebb ún. butternut squashnak, így volt olyan hét, hogy a belőle készült levest 3 egymást követő nap is megfőztem. Ízét többféle módon variálhatjuk: csilit szórva bele csípősebb, karakteresebb lesz, de reszelhetünk hozzá friss gyömbért és kevés narancshéjat is a keleties ízek kedvelői számára.

Korábban már csináltam egy csilis változatot, amit itt a blogban be is mutattam.
A tököt (2 kisebb butternut squash) meghámoztam, magját eltávolítottam, felkockáztam. Sütőben sütöttem, olívaolajjal meglocsolva kb. 30-40 percig. A levesalap hozzá úgy készül, hogy 2 nagy fej vöröshagymát, 1 gerezd fokhagymát tisztességes mennyiségű vajon 30 percig karamellizálok, majd felöntöm kb. 1 liter zöldségleves alaplével (húsleves alaplé is jó). A megsült tököt belezuttyantom és még egyet bugyogtatok rajta. Kevés csilit (őrölt) szórok bele, és tejfellel vagy créme fraiche-vel habarom. Só, bors és szerecsendió megy még bele ízesítésnek. Tetejére tökmagot, pirított tökmagot szórhatunk.

További tökös receptek: 1, 2, 3.

Az idei, egyben első faragott tökünk és a tökfaragó mesterek: Timi és Madamme.



5 megjegyzés:

Katesz írta...

Hu, de klassz lett az a faragott tok! Milyen volt a lanyok layogatasa? Jartatok rendesen kocsmazni? :-)

Erika írta...

Igen Katesz nagyo ugyesek voltak a lanyok. Kuldok kepeket a latogatasrol!:)

Katesz írta...

De jo, koszi :-)

Planet Susannia írta...

Tehetséges kis csapat, remélem Szuszus jól odafigyelt, hogy jövőre utánatok tudja csinálni.
A tököt nem muszáj sütőben preparálni, hámozva, kockákra vágva egyből a levesbe rakható és hipp hopp megfő annyi idő alatt, mint mondjuk egy karalábé. Ha szembejön a kis kerek, gyerekfej nagyságú un. Hokaido tök, azt még hámozni se kell, csak sutty bele héjastúl.

Erika írta...

Igen, mar csinaltam siman, suto nelkul. Szeretem a sult szagat, olyan jo kis hangulata lesz tole az embernek:) Azt a Hokaido-t meg nem probaltam...talan nem is lattam itt meg!