2014. február 20., csütörtök

Délutáni csemege és 7 ,,titok" rólam

 
Rég vettem részt blogok közötti játékban, most mégis szívesen eleget teszek Mohamama felkérésnek, aki többek között engem választott, egy Szera által elindított ismerkedős mókában. Köszi Mohamama! A feladat pedig nem más mint 7 dolgot megosztani magunkról illetve a blogról, majd további 7 bloggernek átadni a stafétát (amit én most nem teszek meg, mert szerintem már majdnem mindenkihez eljutott a felkérés.)
 
Mi is lenne az a 7 dolog...
 
1. Régen nagy húsevő voltam és egy körömpörkölttel vagy egy jó kis disznótorossal bármikor le lehetett venni a lábamról. Aztán történt úgy 4 hónapja már hogy elhagytam a húst. Nem kívántam, meguntam, megundorodtam tőle. Elvétve halat hetente, két hetente ettem. Nem olyan régen pedig belekóstoltam a vegán konyhába is  (vegán=semmilyen állati eredetű dolgot nem fogyasztanak). Mindezt azonban nem veszem nagyon szigorúan (egyelőre), tehát vannak napok amikor reszelek sajtot a tésztámra, vagy bepottyan egy kis rák a bevásárló szatyorba. Persze családomat nem kínzom, így sajnos minden nap kétfélét főzök.
 
2. Nagyon nagy tériszonyom van és ez az évek során erősödni látszik, így manapság egy kisebb tortúrával él fel, ha repülőre kell ülnöm.
 
3. Szeretem a söröket. Kedvenceim többek között: a Sierra Nevada, SamAdams, MooseHead és a ciderek is. Mióta felelősségteljes anyuka lettem természetesen nem fogyasztok alkoholt. Mostanság az alkohomentes Erdinger a kedvencem, ami ráadásul a tejtermelést is serkenti, úgyhogy kellemest a hasznossal :-)
 
4. Sorozatfüggő vagyok. Ha akad olyan ami megtetszik (és jócskán akad), akkor képes vagyok minden szabad percemet azzal tölteni, hogy elejétől a végéig megnézzem az összes évadot. Breaking Bad, Grace Klinika, Gilmore Girls, Jóbarátok, Ally McBeal, Lost, Nurse Jackie, Dexter, Dawson és a haverok....és még sorolhatnám estig.
 
5. A sorozatokon kívül még olvasni is nagyon szeretek. Régen, amikor még volt szabadidőm (hihi) bármikor ki tudtam kapcsolódni egy-egy regény mellett. Szeretem a könyveket megfogni, megszagolni. Nem vagyok hive az elektronikus olvasóknak és nem is tervezem hogy bármikor beruházzak egyre. Nagyobbik lányom, Abi is nagyon szereti a könyveket. Kész gyűjteménye van már és minden délután és este legalább egy órát olvasunk lefekvés előtt.
 
6. Életem nagy mellékvágányának tekintem a jogi egyetemet. Nem bántam ugyan meg, de ha újra kéne pályát választanom, akkor teljesen más irányba mennék. Viszont nem érzem későnek, hogy bármi újba kezdjek még, akár a tanulás akár a pályaválasztás terén. Persze mindennek eljön a maga ideje, egyelőre a lányok nevelése élvez prioritást.
 
7. Életem legnagyobb és legnehezebb de ugyanakkor legszebb kihívása a gyerekek nevelése. Nem telik el nap, hogy ne kérdőjelezném meg amit csinálok és ne mondanám magamnak, hogy rossz anyuka vagyok :-) Az elmúlt 3 évben sokkal türelmesebb lettem, de még mindig van mit fejlődnöm e téren. A kicsik mosolya vagy elismerése viszont mindent megér.
 
Levezetésnek pedig jöjjön egy nagyon egyszerű recept, aminek az ötlete Szofikától jött. Sokszor veszek hasonló  müzliszeletet a boltban, ha éppen rámtör az éhség és nem akarom hogy a vércukrom az egekbe szökjön, de azért mégis kell egy löket.
Nagyon etette magát és Abinak is ízlett, így a délutáni snack szerepét tökéletesen betöltötte. Csak ajánlani tudom!
 
 




 
Banános datolyás ,,müzliszelet"
 
Hozzávalók (egy kisebb adaghoz/tepsihez):
2 érett nagyobb banán
1 bögre zabpehely
csipet fahéj és mixed spice (karácsonyi fűszerkeverék)
egy marék datolya
1 tk kókuszzsír
 
A banánokat villával áttöröm, hozzákeverem a zabpelyhet, fűszereket, a felaprított datolyát és kókuszzsírt. Picit állni hagyom, hogy a banánt magába szívja a zabpehely és sütés előtt puhuljon egy kicsit.
Egy kisebb tepsit sütőpapírral bélelek ki és elegyengetem benne a zabpehlyhes masszát. Előmelegített sütőben sütöm 15-20 percig kb. 180 Celsius-fokon. Hűlni hagyom majd szeletelem. Jó étvágyat!
 

 
 

9 megjegyzés:

Szofi írta...

Jajj de jo Rolad megtudni par kulisszatitkot :) A muzliszelet meg szuper.Abi megacuki,mint mindig!!

Tündérrózsa írta...

Remélem, ha más miatt nem is, csak mert megismerhettelek, neked sem volt nagy mellékvágány az egyetem! Szerintem éppen olyan anyuka lehetsz, mint ember! Csodálatos! A müzliszeletedet pedig ma megsütöm!

Tündérrózsa írta...

Remélem, ha másért nem is, csak mert megismerhettelek, neked sem volt olyan nagy mellékvágány az egyetem! Szerintem éppen olyan anyuka vagy, mint ember, csodálatos! A müzliszeletedet pedig ma tesztelni fogom!

Barbi konyhája írta...

Húha nekem is tériszonyom van, sosem repültem, de nem is szeretnék, még egy 3 emeletes erkélyére sem állok ki! :))) A müzliszelet nekem bejönne, mert nagyon szeretem. Imádni való a kislányod! :)

teller-cake írta...

De jó volt hallani rólad, főleg ilyen formában! Tündér a kislányod! <3 És biztos vagyok benne, hogy meg fogod találni a Te utadat ha eljön az idő... :)

Seffer Lilla írta...

Nagyon guszta kis müzliszelet. Abi pedig tüneményes kislány! A jogi egyetemet vhogy én sem érzem magaménak, pedig annyira szívesen vágtam bele az elején :(

Anazar írta...

Only the good mothers doubt themselves ;-)

marisz57 írta...

A kislányod nagyon helyes! A müzli is tetszik. Amiatt pedig ne aggodalmaskodj, hogy jó anya vagy-e?
Akiben ez a kérdés megfogalmazódik, és saját magát is neveli, az csak jó anya lehet!

neva írta...

Nalunk nem jutott el a sutoig...Az en fiaim ( 11 hos es 3 eves) ezt nyersen megettek. Koszonet erte!!! Es szivesen kiprobalnek hasonlo egeszseges recepteket, illetve orulnek nehany baba -gyerek reggeli es vacsi otletnek;) Koszonom meg egyszer a receptet!!