Versenyben a zserbó-szívből sült

Elérkezett hát a nagy nap! Izgultam, de úgy indultam neki a versenynek mint aki mindent megtanult a vizsgára, nem tehet többet csak bízik a szerencsében. Az elmúlt két hetet intenzív gyakorlással töltöttem, szinte nem telt el úgy este, hogy ne sütöttem volna meg a zserbót. Kipróbáltam öt, három, majd négy tésztalappal is. Mindenféle lekvárt, tölteléket, díszítést megnéztem és teszteltem rajta. Nem sajnáltam időt, energiát, próbáltam kihozni magamból a maximumot.
Nyerni mentem, mint mindenki aki ott volt, de legbelül valahogy éreztem, hogy az idő nagy ellenségem lesz, nem fogom tudni befolyásolni, gyorsítani a hűlés folyamatát, és a csoki dermedését.

Maga a MIELE bemutatóterem és a hozzá tartozó konyha egy csoda. Tip-top hiper-szuper legjobb gépekkel, eszközökkel, csúcstechnológiával felszerelve. A gépek éppen csak nem szólalnak meg, olyan okosak. A tűzhely egy gombnyomással kitakarítja magát. Kívülről az üveg működés alatt sem forrósodik fel. Semmilyen mellékzörejt nem adnak ki, többször azt hittük be sincs kapcsolva, mert még a finom illatok sem szállingóztak ki sütés közben.

Egy órával hamarabb érkeztem, mert nem akartam semmit elkapkodni, gondoltam nem baj, ha egy kicsit körülnézek, megnyugszom a helyszínen. A szervezők rögtön közölték, hogy csak négyen leszünk, mert kettő ember visszamondta. Ennek azért titkon örültem, hiszen így az esélyek is nagyobbak lettek.:-)
Megnyugtattak arról is, hogy nem lesznek szigorúak, nyugodtan készüljek majd elő, nem veszik komolyan a másfél órát, ne idegeskedjek, nyugodtan süssek. Persze így is csak délután 3-kor állhattam neki a tényleges munkának, előtte csak kipakolgattam a hozzávalókat (mert mindent magunknak kellett vinni, sőt én még az összes edényemet, sodrófát, tepsit, mérleget stb. is vittem magammal).
A versenytársaim kedves, közlékeny emberek voltak (2 hölgy és egy fiú), megkérdeztem mivel készülnek egy-két szót váltottunk is, de azért mindenki a maga munkájával volt elfoglalva.

Nyugodtan gyúrtam be a tésztát, és eszembe jutott férjem tanácsa: ,,Bake from your heart" -(süss a szívedből). Így is volt. A tészta hálás volt, rugalmas, nem szakadt, töredezett, könnyen megadta magát és belesimult a kerek tepsibe. Nem sajnáltam a diót és lekvárt. Minden terv szerint alakult. Közben a zsűri egyik tagja (Ron a séf) be-be kukkantott a konyhába, picit kérdezgetett is tőlünk, a többiek ezalatt kint üldögéltek, beszélgettek. Nekünk finom kávét, teát kínáltak, és a sütőnél is segítségünkre volt egy hölgy, aki mindent beállított, és bármikor hozzá tudtunk fordulni felszerelés ügyben is.

Megérkezett egy fotós is az újságtól, aki el-elkapta ahogy a gyúrom a  tésztát, melegítem a csokit, és majdnem sikerült lefújni aranyporral a méregdrága objektívét is. :-)

Amikor mindennel elkészültem betettem a zserbót egy hűtőbe, és vártam vele, de sok időm már nem volt, mert a többi versenymű is készen állt, és a zsűri is egyre türelmetlenebb lett.
A pályaművek szépen felsorakoztak, mindenki mondott egy-két mondatot a sajátja történetéről, hogy készült stb. Hangoztattam, hogy a zserbónak idő kell, akár egy éjszakát is lehet hagyni pihenni, és remegő kezekkel vágtam fel az első szeletet. Még langyos volt a tészta, a zsűri pedig hangoztatta, hogy igazán különleges, és hogy olyan más mint amit eddig kóstoltak.
A mellettem lévő srác sütije közben teljesen összeesett, az is szívesen pihent volna egy éjszakát a hűtőben.
Sajnos ezeket a kifogásokat nem fogadta el senki, itt bizonyítani kell, és a kóstolás pillanata számít, nem lehet arra hivatkozni, hogy de bezzeg ez holnap finomabb lesz...

Az eredményhirdetésnél már éreztem, hogy nem a zserbóm nyert. A zsűri nyertesnek egy idősebb hölgy pavlováját hozta ki. Ennek egyébként nagyon örültem, úgy érzetem igazán megérdemli! Egy 40 éves foltozott, ragasztott szakácskönyvből sütötte és érezni lehetett rajta, hogy szívét-lelkét beletette, átsütött már egy egész életet. Büszkén újságolta, hogy az unokáinak is sokszor megsüti a habcsókot. Tudtam, hogy jó helye lesz a nyereménynek.

Összességében nagyon kellemes élmény volt, kedves emberek, pozitív légkör, tapasztalat és egy bevált zserbó receptjével lettem gazdagabb. No meg azzal a rengeteg pozitív visszajelzéssel, melyet az elmúlt napokban kaptam Tőletek! Mindenkinek nagyon köszönöm az ötleteket, támogató szavakat, hogy szorítottatok nekem és a zserbónak!
A szívem csak egy kicsit szomorú, és nem azért mert nem én nyertem (igazából nem is tudnám hova tenni a nyereményt), hanem mert úgy érzem a zserbó nem kapta meg a kellő tiszteletet, elismerést. Nem tudták értékelni, nem hagyták kibontakozni...
Ugyanakkor az ismeretségi körömben egyeseknek annyira ízlett, hogy már több megrendelést is kaptam karácsonyra!

Köszönöm még egyszer Nektek! Holnaptól végre én is átadhatom magam az adventi készülődésnek, ezer karácsonyi recept sorakozik a konyhámban.:-)

Pár fotó a mai napról:

A nyertes hölgy, akivel még e-mail címet is cseréltünk

Gyönyörű pályamű, itt inkább a díszítésen volt a hangsúly, egy mini csokis-narancsos torta bújik meg a kekszek mögött

Az egyetlen fiú versenyző munkája: banános, karamelles piskóta. Saját recept alapján. Sajnos összeesett.

A nyertes: pavlova, sok-sok finom bogyós gyümölccsel

És végül az én magyar zserbóm! Mellette ott díszeleg a kedves diótörő is.

Végezetül ezzel a recepttel szeretnék játszani a VKF. 53. fordulóján is, melynek témája: ,,Régi receptek nyomán."