Szüleinktől ajándékkupont kaptunk méghozzá egyenesen a New York-palotába! Nagy divat lett a bónvásárlás, nincs is ebben semmi rossz, tökéletes opció a tanácstalan ajándékozó számára, és mégsem olyan személytelen mint zöldhasút csúsztatni a zsebbe. Fél 11-re foglaltunk asztalt, úgyhogy már simán belecsúsztunk a brunch kategóriába is. Én egy picit ,izgultam', hogy ilyen nagy történelmi múlttal rendelkező, impozáns épületben fogjuk elkölteni reggelinket. A jeles eseményre tekintettel Johnra inget adtam és én is felöltöztem valahogy.
A New York-palotát az 1800-as évek végén egy amerikai biztosítótársaság (New York Life Insurance Company) megbízásásra építette Hauszmann Alajos, eklektikus stílusban, földszintjén kávéházzal, mely aztán irodalmi és művészi asztaltársaságok központi találkozóhelye lett. Az épület a rendszerváltásig állami tulajdonban volt, utána azonban nem tudták értékesíteni, majd 2001-ben az olasz Boscolo család vette szárnyai alá és újította fel. 2006 óta újra a Nagykörút ékessége és 5 csillagos szállodaként funkcionál.
A kávéházba lépve, kissé bizonytalanul, de annál éhesebben vonultunk a nekünk fenntartott asztal felé, ahol aztán bőséges menü (brunch) kínálatból szemezgethettünk. Mivel utalványunk, a XX. századi reggelire szólt, így kérdés nem volt mit válasszunk. A XX. századi reggeli gyakorlatilag egy nagyon szimpi egyveleget képez (legalábbis az étlapon): rozmaringos hideg libamáj aszalt baracklekvárral; pirított vajas kalács kecskesajttal, fonnyasztott gyümölccsel; hideg marhasült padlizsánon tálalva; párolt szardínia édes paradicsommal; házilag füstölt pisztráng. A fejenként 4900 Ft-ot kóstáló menüsor kávét, vagy italt már nem foglalt magában, így külön kértünk egy-egy amerikai kávét. Gusztusos kis kancsóban, miniatűr sütik (2db) társaságában, forralt tejjel érkeztek a koffeines italok.
Nem sokkal később garconunk egy kosárka házi sütésű kenyeret is az asztalra varázsolt, leheletnyi, szinte már-már levegő állagúra köpült vajjal (vajhabbal).
Az étteremben rajtunk kívül talán egy vagy 2 asztalnál susmorogtak olasz túristák, meetingelő üzletemberek, ez a kihaltság minket is jobban feszélyezett. Gyomrunk azonban alig kordult egyet-kettőt a New York Palace kínos csöndjébe, amikor a reggeli hipp-hopp az asztalunkon termett.
Nagy csalódottságomra, azonban kecskesajtos kalácsnak nyoma sem volt...A pirítosra olvasztott sajt először inkább pizza mozzarellára emlékeztetett. John kérdőre is vonta garconunkat, hogy vajon mi került a tanyérra kecskesajt helyett. Persze annak fogalma sem volt róla, vagy legalábbis úgy tett... Hevesen sietett le aztán a séfhez , akitől azt az üzenetet kaptuk, hogy ugyan most kecskesajtjuk nincs, de ez a briós amúgy is trappistával a tuti...Hirtelen megnyílt alattam a föld, és nagyon zuhant szememben a New York Palace is. Magamat egyáltalán nem tartom sem gasztrosznobnak, aki ismer tudja, hogy én aztán mindent szívesen megeszek, csupán az zavart, hogy az étlapon feltüntetett, általam igen kedvelt elem hiányzott, és mindezt meg sem említették utólag. Gondolták az ír parasztjának úgyis mindegy, tudja is mi fán terem a kecskesajt...
A kihűlt kávét kortyolgatva, gyors létszámellenőrzést tartva meg kellett állapítanom, hogy még a párolt szardínia is lemaradt tányérunkról. Pincérünk a kérdésre karjait széttárva annyit felelt csupán, hogy a hal biztos ott volt a tányéron, csak nekünk kerülte el figyelmünket... Ha ő mondja...
Csalódottságunkból már csak a kávékért felszámolt 2400 Ft-t zökkentett vissza a valóságba (szervízdíj inklúdid). A távozáskor kezünkbe nyomott bónusz kávé+süti (melyet a kupon ára amúgy is magában foglalt) sem csalt mosolyt az arcunkra. Valahogy az az érzésem volt, hogy nem tartottak minket sem teljesértékű fizető vendégnek, sem szofisztikált, önmagára valamit is adó európai túristának per se. Ezek után vissza többet nem szívesen megyünk. A körúton ballagva azon gondolkoztam vajon mennyi minden finomságot varázsolhatnék az asztalra ennyi pénzből, amibe a mai reggelink került...
A napot egy John által említett (ide illő) idézettel zárom:
,,Besides that, Mrs. Lincoln, how was the play?˝ :-)
5 megjegyzés:
Aranyszabály: Ne ülj be oda, ahol több a pincér mint a vendég. Megvan annak az oka :-)
Trappistával?? A hal meg elkerülte a figyelmeteket? 2400-ért egy kis kancsó kávé? Pff, Magyarország!!
Úgy látszik ennyi fér bele manapság a híres magyar vendéglátás és gasztronómia fogalmába, amit olyan nagy mellénnyel reklámoznak külföldön. Azt, hogy a trappista bekerül egy ilyen helyre, már nem is kommentálom.
Skandikamera, igen ez így igaz. Mondjuk ők azt mondták, hogy ebédidőben nyüzsög a hely.
Anazar, igen botrányos, trappista....Pedig régen finom volt a trappista....lehetne akár hungarikum is, na de mégsem az:)
Mi még Szegeden sem ettük a trappistát, pedig csórók voltunk. Nem sajt az, csak sajtnak látszik, vagy annak mondják, de ha a séf szerint az a tuti brióssal, megnézném magamnak azt a konyhafőnököt, mert vagy a vendéget nézi bugyutának, vagy maga a tökfilkó.
Megjegyzés küldése