2011. március 31., csütörtök

I ♥ IKEA


1990 számomra nem a rendszerváltás, a Berlini fal leomlása, vagy a Hubble űrtávcső pályára állítása miatt jelentős. Életem első IKEA látogatása kötődik ehhez a dátumhoz. Emlékszem, éppen tavaszi szünet volt a suliban, mi meg anyukámmal és öcsémmel a több kilométeres hosszúságú sorban vártuk, hogy bejussunk a Dupló Legóra emlékeztető kék-sárga épületbe. Mindig is tetszett a bútorok designja, hogy minden olyan praktikus, letisztult, nincs túlbonyolítva. Sokáig fel sem tűnt, hogy az IKEA-ban nemcsak bútorokat vásárolni, de étkezni is lehet! Azóta rabja vagyok a svéd húsgolyóknak és akárhányszor eljutok a Dublinban közel 2 éve megnyílt áruházukba, első utam egyenest az étterem felé vezet. Csináltam már én is sok-sok fasírtot, burgert, paradicsomos húsgombócot, de egyiknek sem volt olyan jó az íze mint IKEA-beli társuknak. A napokban bukkantam rá Jamie Oliver: Jamie does Spain, Italy, Greece, Morocco, France, Sweden...könyvében egy kitűnő svéd húsgolyó receptre. Most ezt készitem el, és remélem valamelyest kárpótol majd következő IKEA látogatásomig.


30 dkg jó minőségű darált sertést és 30 dkg darált marhahúst kevertem össze 75 gramm szárított zsemlemorzsával, egy egész tojással, frissen vágott snidlinggel, petrezselyemmel és kb. 1 dl tejjel. Sóztam, borsoztam és adtam hozzá egy teáskanálnyi szegfűbors fűszerkeveréket is. Kézzel jól összegyúrtam a húsmasszát és pici golyókat formáztam belőlük. (Jó sok kijön, nekem még annyi maradt, hogy egy adagot simán le tudtam fagyasztani.) A húsgolyókat kevés olivaolajon 15-20 percig sütögettem, szép barna köntöst kaptak. A serpenyőből kivéve, félretettem őket és a már kiszolgált olajhoz adtam hozzá fél citrom kifacsart levét, 60 ml tejszínt, 1 evőkanál lisztet, 1evőkanál fekete-ribizli lekvárt, sót, borsot és 3 dl marhahúsleves alaplét (organikus leveskockából). Jól összeforraltam ezt a szószt és forrás után még addig főztem, amíg jó sűrű állagot nem kaptam, ebben forgattam meg a húsgolyókat is. Krumplipürével az igazi, de én ma este linguine tésztát főztem ki hozzá. Egész jó lett, majdnem olyan mint az IKEA-ban.:)



3 megjegyzés:

ayildi írta...

Szia! Tényleg 75 dkg a zsemlemorzsa, a 60 dkg húshoz túl soknak tűnik. A férjem nagyon szereti az Ikeás húsgombócot, szeretném kipróbálni házilag is. :-)

Ercsi írta...

Szia!

való igaz! 75 gramm és nem dkg!:) Koszi az észrevételt, máris javítom!;)Jó fozest!

Planet Susannia írta...

Kötbullar!!!!