2012. április 12., csütörtök

Egy vers...


Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

(Radnóti Miklós: Nem tudhatom...)

6 megjegyzés:

Insh írta...

A világ egyik legszebb verse (Radnóti meg a kedvencem... :) )!!

Hobbychef írta...

Szép ez a vers. Tudsz róla, hogy a költő felesége nyílt levélben tiltakozott az ellen, hogy József Attila szobrát eltávolítsák a Kossuth térről? Mellesleg Kossuth szobrát is le akarják bontani.

trollanyu írta...

Egyik kedvenc versem:) Remélem jól vagytok, nem sűrűn jelentkezel mostanában:)

Erika írta...

Hobbychef, ezt nem tudtam!

Köszönöm kérdésed Trollanyu, jól vagyunk. Szüleim látogattak minket az ünnepekre, így aztán nem blogoztam mostanában.:-)

Kati írta...

Nekem is egyik kedvencem ez a költemény, azt hiszem mindenkinek más táj jut róla eszébe, ami számára a szülőföldet jelenti, nekem Rigmány, ahol a nagyszüleim élnek.

Andiamo írta...

Épp a napokban jutott eszembe ez a vers ;).