2012. július 10., kedd

Füstölt lazacos-kapros quiche


Rég volt már itt a blogon quiche. Igazán hálás étel ez, és még a nagy nyári melegben is jólesik egy-egy szelet. Hűtőben akár egy-két napig eltartható és hidegen is fogyaszthatjuk egy kis saláta mellé vagy csak úgy magában. A tésztája már egyre jobban megy, a kezdeti buktatók után már tudom, hogy mikor lesz jól nyújtható, mi az az arány, amitől nem esik szét (nem lesz túl száraz), de még nem is túl ragacsos.
A tönkölyliszt teszi-e vagy csak a sok gyakorlás nem tudom, de talán most sikerült a legfinomabbra.



A tésztához:
35 dkg fehér tönkölyliszt
17 dkg hideg vaj
1 tk só
1 tojás sárgája (nem muszáj, de ettől sokkal jobb állaga lesz)
hideg víz (amennyit felvesz)

A töltelékhez:
5 db tojás
egy pohár natúr joghurt (kb. 1,5 dl)
csipet só
1 ek pesto (bazsalikomos)
10 dkg füstölt lazac
egy nagy csokor friss kapor
frissen őrölt bors

A tésztához a lisztet késes robotgépbe teszem, a hideg vajat belekockázom, kevés sót adok hozzá és egy tojás sárgáját. Jól összedolgozom és kevés hideg vizet öntök hozzá, amennyit felvesz. Ha nem robotgéppel dolgozunk, akkor kézzel is ugyanígy összeállíthatjuk, ujjainkkal a liszttel elmorzsoljuk a hideg vajat, majd kevés vízzel dolgozzuk össze.
Az összeállt tésztát kinyújtom és piteformába (26 cm) illesztem (amit előzőleg kivajazok, kilisztezek). Bő fél vagy akár egy órára a hűtőbe teszem.

A töltelékhez a tojásokat felverem és hozzáadom a joghurtot is, egy evőkanál pestot, csipet sót, borsot, egy nagy csokor felaprított kaprot.

A hideg tésztát kiveszem a hűtőből és sütőpapírt helyezek rá, majd kerámia babszemeket (vagy sima rizst nehezéknek). Előmelegített sütőben sütöm így vakon 15 percig. Ezután a babszemeket és a sütőpapírt is kiveszem a formából és még 5 percig sütöm csak magában a tésztát.

A  tésztára öntöm a tojásos tölteléket, a lazacot apróbb cafatokra tépkedem a tojásos masszába teszem. Nagyjából fél óráig sütöm még így a quiche-t. (180 Celsius-fokon).
Mikor már nem rezgős a közepe kiveszem a sütőből és hagyom egy kicsit hűlni, majd szeletelem.
Jó étvágyat hozzá, aki kipróbálja!:)



9 megjegyzés:

Hankka írta...

Nagyon-nagyon guszta, egy kis salátával valóban jólesne! :)

trollanyu írta...

Tényleg nagyon hasonló az ízlésünk, füstölt lazacot imádom, meg így egészben ez a pite nagyon tetszik. Nálunk is gyakran készül, igazán sokoldaló étel:)

Seffer Lilla írta...

Nagyon guszta, bár a kaprot sajna nem szeretem...:)

Unknown írta...

Ez nagyon finom lehet!Minden elemét imádom!

Kati írta...

Olyan rég tervezek quiche-t, de még sosem jutottam odáig. A lazaccal isteni lehet.

Gizi írta...

Imádom a lazacot, na és ez a quiche, mennyei finom lehetett.:)

Erika írta...

hankka, köszi, salátával az igazi az biztos:)

Igen Trollanyu, mér én is sokszor nyugtáztam hogy nagyon hasonló..:)

Lilla, köszi kapor simén kihagyható, helyette pl. petrezselyem is működne:)

Szia Vikvi, köszi:)

Kati, próbáld ki, és a legjobb benne hogy bármivel megtöltheted amihez kedved van és ami éppen otthon akad.

Köszi Gizi, igen tudom hogy Te (is) nagy lazac rajongó vagy.:)

Emi írta...

Hűha, én szívesen kipróbálnám! Nagyon tetszik! 1,2 napig eláll a hüttőben? Nálunk biztos nem, mert azonnal elfogy, bármilyen is legyen a töltelék:))

Vicuska írta...

Imádnivaló- kinézetre, ízre! Mi is szeretjük, főleg azért (azonkívül, hogy finom), mert jól fel tudom használni a maradékokat a hűtőből, amik már nem elegendőek önálló ételhez.