Ételeken át

Sorsszerű találkozások márpedig vannak! Vagy nevezzük véletlenek összjátékának? Trishhel pár évvel ezelőtt lettünk jó barátok. Egy szürke őszi reggelen a kávéfőző gépet tisztogattam az étteremben, ahol akkoriban dolgoztam. Sehol egy árva lélek a kora hajnali órákban. Majd hamarosan megérkezett a manager egy virágmintás klumpás, homlokát tarka kendővel átkötő és számomra felismerhetetlen akcentusú nőszeméllyel. Bemutatkozás helyett rögtön csak egy kávét kért, abból is extra erőset és extra hosszút, majd belekortyolt és rekedtes hangján csak ennyit mondott :,,You rock!'' Onnantól fogva nem telt el reggel, amit ne lelkiztünk, röhögtünk, aludtunk, lógtunk, ettünk, ittunk, sírtunk volna végig az amúgy is halálra ítélt kis étterem hátsó konyhájában megbújva. Én a pincérnő, és Trish a szakácsnő.

Útjaink lassan kettéváltak. Trish új munkahelyet talált (olyan helyet keresett, ahol nem a gyárilag előre elkészített, majd mikróhullámú sütőben felmelegített ételeket favorizálja a vendégsereg...). Barátságunk azonban megmaradt és számomra igazán szép emlékké tette a Dublinban töltött napokat. Trishtől tanultam meg, hogy a són és borson kívül más fűszerek is léteznek, és hogy mennyi mindenhez lehet használni a gyömbért, spárgát, kelbimbót, csicseriborsót, és azt is, hogy a Moose Head sokkal jobb pohárban mint tányéron.:)Nála egy egyszerű uzsonna is gasztronómiai körutazással ért fel. Csodálattal néztem, ahogy se perc alatt terülj terülj asztalkámat varázsolt elő bérelt házának apró konyhájában.

Jó pár éve már, hogy nem láttam...hazaköltözött Kanadába és saját vállalkozásba kezdett (http://www.trishlikesfood.com/), azonban sokat gondolok rá. Nap mint nap rá emlékeztet a nekem ajándékozott szarvasagancs, és pár apróság: könyvek, receptek, cowboy ing. Földrészek választanak el, de tudom ha egyszer újra találkozunk, ott folytatjuk majd ahol abbahagytuk: jéghideg Moose Head, humusz pirítóson és órákig tartó röhögés:)

I miss you Trish...