New York, New York...

Top 5 úticéljaim között New York is tervbe van véve. Megmagyarázhatatlan vonzalom fűz az amerikai metropolisz iránt, meg úgy általában az amerikai dolgok iránt is (persze csak az okos dolgokra gondolok itt most). Talán előző életemben ott születtem, éltem, haltam... ki tudja. Amíg nem vetem meg lábam amerikai földön, addig szívesen olvasgatok történelmükről, kultúrájukról, a rabszolgák sorsáról stb. Bill Bryson neve talán sokak számára ismeretlenül hangzik (Magyarországon a ,Majdnem minden rövid története'  került lefordításra), azonban itt a zöld szigeten és a legtöbb angol nyelvterületen kedvelt és ismert iróként tartják számon. Több regényét az útikönyv kategóriába sorolják, bár szerintem annál jóval többről van szó: saját történeteivel, élményeivel, hatalmas lexikális tudásával, és egyedi, intelligens humorával fűszerez meg egy-egy fejezetet. A ,Made in America' címűben külön fejtegeti az amerikai ételek, étkezési szokások és kultúra kialakulását, fejlődését.

A legelső telepesek (Pilgrims) számára minden adott volt, hogy új ételeket kísérletezzenek ki. New England erdői igazi földi paradicsomot jelenthettek volna az alapítóknak: vadkacsa, pulyka, fogoly, szarvas, vadszilva, cseresznye, gomba, bogyós gyümölcsök, halak csak pár a sok száz opció közül. Ők mégis eleinte görcsösen ragaszkodtak saját, egyszerű és meglehetősen unalmas kosztjukhoz, mely főleg sózott sertésből, marhahúsból, szárított borsó és bab párosából állt. Nem sokkal később viszont rákényszerültek a váltásra, hiszen az angol földről hozott búza számára a New England-i termőföld és klíma kritikusnak bizonyult, így sorra ment tönkre az elvetett termés.

Az őshonos indiánok bezzeg tudták mi a tuti kaja: dőzsöltek a jobbnál jobb és az európai fül-szem-száj számára addig még ismeretlen (vagy lassacskán bevezetésre kerülő) finomságokban: avokádó, burgonya, édesburgonya, mogyoró, sütőtök, ananász, csokoládé, vanília, chili, paradicsom csak egy a sok közül. Az indiánok legnagyobb ajándéka az európai gyarmatosítók számára - azon kívül persze, hogy nem mészárolták le egytől egyig őket- a kukorica volt. Az indiánok nem csak új ételekkel ismertették meg az új lakókat, hanem új elkészítési módokkal is pl: kagylóleves (clam chowder), puliszka (hominy), kukoricamálé (pone), áfonyaszósz (cranberry sauce), johnnycakes :-) (sült kukoricakenyér), Brunswick pörkölt (nagyon sűrű zöldséges ragu mindenféle hússal, eredeti recept alapján még mókushús is volt benne!), bostoni sült bab (sertésből és melaszból készült szósz az alapja).

A kedves olvasót talán nem is érdekli az amerikai kulinária ilyen részletes bemutatása, így rá is térnék a lényegre: Cheesecake (sajttorta) gyártására adtam a fejem, immáron másodszorra. Ez alkalommal azonban egy igazi klasszikus recepthez nyúltam, amely nem más mint a híres-neves New York Cheesecake! A sajttortát már a görögök is ismerték és ették, majd az ókori rómaiak is átvették a receptet. Ahány ház annyi szokás, ahány ország annyiféle elkészítési mód. Lehet sütni, vagy vízben gőzölni, illetve sütés nélkül hűtőben készíteni, tetejét gyümölccsel díszíteni stb. A New York cheesecake gyártásához türelem és precizítás is szükséges. Nem mondom, hogy nem lettem volna türelmes (este fél 11-kor végre elcsendesedett a ház, jól esett kivonulni a konyhába), a külalakon azonban még csiszolnom kell, mert jó randa lett:)

Lássuk hát a hozzávalókat:
Az alaphoz:
85 ml olvasztott vaj
140 gramm darált keksz (pl. háztartási keksz, itt nálunk ún. digestive keksz a legoptimálisabb hozzá)
1 evőkanál kristálycukor

A masszához:
3x300 gramm krémsajt (pl. Philadelphia)
250 gramm nádcukor
3 evőkanál finomliszt
1 1/2 teáskanál vanília kivonat
1 citrom héja lereszelve
1 1/2 teáskanál citromlé
3 darab tojás plusz 1 sárgája
284 ml tejszín (soured cream, ami savanyított tejszínt jelent...vagy tejföl is jó)

A torta tetejére:
142 ml tejszín (savanyított tejszín vagy tejföl)
1 evőkanál kristálycukor
2 evőkanál citromlé

1. Először a torta alját készítem el: a darált kekszet összekeverem a megolvasztott vajjal és cukorral, tortaformám aljába tömködöm. Szép egyenletesen eloszlatom, majd előmelegített sütőben 180 fokon (gáz 4) 10 percig sütöm. Félreteszem, hagyom kihűlni.

2. A masszához konyhai robotgépet használok (persze sima kézi habverővel is lehet csinálni). A 3 doboz krémsajtot összekeverem (éppen hogy), majd lassan hozzáadagolom a cukrot, lisztet és egy csipet sót, vanília kivonatot, citrom héját és levét, egyenként a tojásokat és a tejszínt is. A sajttorta lényege, hogy nem szabad túlkeverni, legyen egységes, de ugyanakkor levegős, könnyed. A túlkeverés katasztrófához vezethet: túl sok levegő kerül bele és nem sül meg szépen, berepedezik.
A kevés kavarás sem optimális, mert akkor meg csomós marad. Szóval valahogy rá kell érezni erre is.
Az elkészült masszát a tortaformába öntöm (a kekszes alapra) és 240 fokon (gáz 9) 10 percig sütöm, majd leveszem a sütőt 110 fokra (gáz 1/4) és további 25 percig sütögetem, a közepe legyen rezgő, kocsonyás. A sütőt lekapcsolva, ajtaját kinyitva tortámat 2 órán át hűlni hagyom.

3. A torta tetejére a tejszínt picit felverem (nem túl habosra) és a cukorral, citromlével összekeverve a kihűlt masszára öntöm, késsel vagy spatulával szépen egyenletesre simítom. Legalább 8 órára hűtőbe teszem (ideális esetben egy egész éjszakát állhat ott).

A képemen is jól látszik, hogy a sütőpapír csúnyán bemetszette a sajttortát (nem is értem minek tettem bele, mikor elég lett volna vajjal kikenni a formát?!) Ízre pontosan olyan lett mint az anno favorit vaníliás KRÉMTÚRÓ! Megettük, elfogyott, de ezt még gyakorolnom kell :-)