2011. május 12., csütörtök

Répa, retek, mogyoró...

Mit kezdhet az ember egy majdnem 4 hónapos, beszélni-kúszni-járni még nem tudó, viszont egy helyben szépen megülő, élénken figyelő, aktívan ,társalgó' babával? Először is ott vannak a babakönyvek, aztán lehet kockát adni a kezébe, vagy hintába tenni, dögönyözni de ezeket a tevékenységeket egy idő után mind a baba mind az anyuka megunja. Így jön a közös sütés-főzés és egész nap tartó csevegés, dalolászás (hamisan, botfüllel, fejhangon), magyar nyelvtörők tanítgatása. A mindenre fogékony baba szívesen figyeli ahogy anyukája nap mint nap vacsorát készít, érdeklődéssel nézi amint a sok színes valamiből a végén összeáll egy szintén érdekes valami. Bele-belealszik a tűzhely pattogásába, majd újra ébren nézegeti az asztalra varázsolt ételeket. Vidám ő is meg anyukája is, hogy a nap végül hasznosan telt el és egy újabb mondókával, mesével, recepttel lettek gazdagabbak.



Rögtönzött répaleves hozzávalói:
1 fej vöröshagyma
70 dkg sárgarépa
1 darab krumpli
1 teáskanál őrölt koriander
1 teáskanál őrölt római kömény
frissen őrölt bors
csipetnyi őrölt szerecsendió
1 liter zöldségleves alaplé
egy csokor friss petrezselyem
marék tökmag

Az apróra vágott hagymát kevés olivaolajon megpuhítom, hozzáadom az őrölt koriandert, őrölt római köményt, kockára vágott krumplit és egy percig összekevergetem. Ezután jöhet a felkarikázott sárgarépa is, majd felöntöm a zöldségleves alaplével. Forrástól számítva kb. fél órán át főzöm (lefedve, közepes lángon), amíg a répa meg nem puhul. A végefelé belecsipegetem a friss petrezselyemleveleket is, ízlés szerint sózom, borsozom, illetve őrölt szerecsendióval ,bolondítom' meg. Mikor elkészült, a tűzről leveszem és botmixerrel összeturmixolom, tökmaggal szórom meg. Jó pépes, sűrű állaga lesz, egészséges, laktató, illatos.


2 megjegyzés:

hofi írta...

Nagyon szépen írsz, szerintem simán lehetnél híres regényíró. Ez nem vicc. Csókol Apa

Erika írta...

Haha aranyos vagy! Hat hires szakacs biztosan nem ;)