2012. június 11., hétfő

Túrós csusza


Gyönyörű nyári napra ébredtünk, esőt ígértek ugyan és kisebb-nagyobb viharokat, de szerencsére ma sem jött be az időjóslás! A nap nagy részét a szabadban töltöttük. Igen érdekes, hogy a játszótéri anyukákat, játszótéri apukák váltották fel a foci EB idejére...színes mezekben pesztrálják a gyerekeket és gondolatban a délutáni, esti meccsekre készülnek.
Csak ebédre jöttünk haza, így egy nagyon gyors túrós csuszát készítettem, amit Abi majdnem az arcomba köpött. :-) Látszik, hogy ír génekből is kijutott neki...


Korábban már írtam róla, hogy Írországban a túrót nem igazán ismerik, illetve ami helyette létezik a cottage cheese néven futó változat állagban és ízben is elüt a magyartól. Nem lehet vele ugyanúgy sütni főzni, jóval hígabb, vizesebb. A magyarhoz hasonló túró leginkább lengyel boltok polcain lelhető fel.



Tudtad, hogy...?

A csak magyarlakta vidékeken ismert rögös túró világkülönlegességnek számít.

Egy főre jutó fogyasztása Magyarországon évi négy kiló; a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint több mint negyedmilliárd liter tejet dolgoznak fel túrónak évente.

A lágy aludttejrögökből álló fehér színű, savanykás ízű tejterméket tehén-, vagy juhtejből készítik. A tartósított túró a táplálkozás fontos fehérjetartaléka, élettani jelentősége különösen a hosszabb böjti időszakokban volt kiemelkedő.

A túró a parasztháztartásban oltóanyag nélkül készült aludttejből. Tűzön melegítve lassan kicsapatták az alvadékot, majd az egészet vászonruhába vagy gézkendőbe öntötték, és felakasztották, hogy kicsepegjen a savó. Tartósítás céljából sóval (esetleg paprikával, köménymaggal, füstölt túróval, pálinkával) gyúrták össze, cserépfazékba gyömöszölték, lezárták, majd csípős izűvé érlelték.
Az is előfordult, hogy sóval (esetleg más fűszerekkel is) összegyúrt túrót apró pogácsákká formálva szikkasztották, szárították, így hónapokig eltarthatóvá vált.

Dunántúlon gyakran füstölt túrót is készítettek. Az Észak-Tiszántúlon a 19. század végéig egyszerű szárítással tartósítottak. Az úgynevezett morzsolt túrót felhasználás előtt vízbe vagy tejbe áztatták.
Az oltott túrót sajt módjára, friss állapotban beoltott tejből készítették. Az édes alvadékból kiemelt sajtanyagot kevésbé savótlanították: csak kicsepegtették, nem formálták sajttestekké. Ezt a tejterméket a népnyelvben oltott túrónak, zsíros túrónak vagy egyszerúen túrónak nevezik.

A Magyar Konyha júniusi száma

3 megjegyzés:

Seffer Lilla írta...

Mi imádjuk, szerintem nem is tudnék lemondani a finom hazai túróról! Nagyon guszta, lehet ma is ezt eszem...:)

trollanyu írta...

Éljen a túró:)Valami túrósra vágyom én is már megint, készítnem is kell túrót újra. Az én párom nagyon szereti, főleg a túrós tészta jött be neki, de a túrófánknak is hatalmas sikere volt a skót családnál:)

Erika írta...

Köszi lányok, a túrót én nem tudom megunni, de csak én szeretem itthon:)
Trollanyu, a túrófánk is nagyon finom, csokiöntettel:))