2012. május 8., kedd

Török joghurtos padlizsán


Török joghurtos padlizsán, vagy mondhatnám azt is, padlizsán ahogy a Szerájban készítik.

Hozzávalók (2 személyre):

1 közepes padlizsán
olívaolaj
nagy szemű tengeri só
1 citrom

penne tészta (vagy igény szerint bármilyen tészta)

2 pohár natúr joghurt
1 gerezd fokhagyma
friss csokor petrezselyem
bors
csipet só

A padlizsánt megmosom, kettévágom (héját rajta hagyom). Nagy szemű tengeri sóval szórom meg és friss citrom levével locsolom meg. Kb. 10 percig hagyom így saját levében izzadni.

Közben elkészítem a joghurtos önetetet: 2 pohár natúr joghurthoz keverek frissen vágott petrezselymet, 1 kinyomott fokhagymagerezdet, csipet sót, frissen őrölt borsot és pár csepp citromlevet. Hűtőbe teszem.

A kiizzadt padlizsánt felkockázom, olívaolajjal locsolom meg és előmelegített sütőben sütöm meg, puhára.

A penne tésztát is kifőzöm, majd hűlni hagyom.

A megsült padlizsánt összekeverem a joghurttal és a tésztával. Még ízlés szerint borsozhatom, vagy citrommal locsolhatom meg.

Ez a tészta nagyon finom hidegen is, sőt úgy talán még jobb, amikor az ízek összeértek benne!

Igazi Szeráj hangulatot rittyentettem percek alatt...bár úgy az igazi, ha az ember a Morzsi után tér be ;)
Jó étvágyat!

7 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon finom lehet, sokszor szeretem az ilyen húsmentes tésztákat! Guszta!

Seffer Lilla írta...

Nagyon guszta, bár a padlizsánnal még csak barátkozom!

trollanyu írta...

Padlizsán rajongó (is) vagyok:) Klassz, egyszerű, gyors, finom tészta. Gyakran készítek padlizsános ragukat, rakottast.

Emi írta...

Nekem is nagyon tetszik, ha kész lenne szívesen megkóstolnám:) A padlizsánnal amúgy én is úgy vagyok, hogy padlizsánkrém és rántott padlizsán. S ennyi:) Egyszer készítettem rakottan, de nagyon nem jött be. Azóta megmaradtam a kedvelt változatoknál:)

NYAMMM írta...

Én is szoktam hasolót készíteni:) szeressük:)

Unknown írta...

Ez pont nekem való lenne! Nagyon szeretem a padlizsánt.

Erika írta...

Köszönöm lányok!:)