2011. november 26., szombat
Quack confit
Kacsacomb másképp. Konfitált kacsa készítésére adtam a fejem egy borongós hétköznap délután. Nem volt rossz ötlet, bár ez a menü inkább ráérős hétvégéken praktikusabb. A kacsacomb az a hús, amit nem lehet elég sokáig főzni. A konfitálás valójában abálást jelent, vagyis saját zsírjában, kevés vízzel lassú tűzön fő meg az állat. Egyfajta tartósítás is, hiszen az így elkészült húst hetekig tárolhatjuk (zsírjában) a hűtőben/kamrában.
Manapság igen divatos lett a konfitált kacsa, a legelegánsabb éttermek kínálatát is tarkítja.
Elkészítése nem igényel semmilyen konyhai előképzettséget, csak sok-sok türelem és idő kell hozzá.
Már előző nap jól besózzuk a combokat és bőrös felükkel lefelé egy műanyag dobozba helyezzük, hűtőben tároljuk vagy 24 órán át.
Másnap aztán a combokról lemossuk a sót, papírtörlővel szárazra töröljük őket és egy nagy edénybe helyezzük 4-5 gerezd fokhagyma, kakukkfű-ág, egy kupica brandy társaságában. Annyi vizet öntünk rá, hogy épp hogy ellepje és először felforraljuk, majd nagyon lassú tűzön rotyogtatjuk, pároljuk (lefedve). Nagyjából 2-2 1/2 óra alatt puha is lesz. Hogy a bőre is ropogós legyen, előmelegített sütőben 220 fokon (gáz 7) pirítjuk min. fél órán át.
A fazékban maradt zsírt felhasználhatjuk, pl. krumplit süthetünk ki benne.
Köretnek javaslom a párolt lilakáposztát, almás-fahéjas-narancsos turbósítással.
A hús igen omlós lett, csak úgy foszlott le a csontról, a bőre lehetett volna picit ropogósabb is, de azért megállta helyét. ,,Happy days'' ahogy Jamie mondaná.
2011. november 23., szerda
Rákos finomságok
Kettő nagyon egyszerű és nagyon finom halas-rákos vacsorát kutyultam a napokban. Az elsőnél a rákot (királyrák-king prawns) frissen vettem, nem fagyasztva. Kevés olívaolajon mogyoróhagymát pirítottam, csiliport szórtam hozzá és 20 dkg bébi paradicsomot. A rákokat is gyorsan rádobtam és 8-10 perc alatt megfőztem. Közben linguine tésztát főztem ki, a megfőtt tészta főzőlevéből egy keveset meghagytam és créme fraiche-vel kevertem össze, majd a tésztához kevertem. Frissen reszeltem bele fokhagymát és egy csomag rukkolát adtam hozzá, majd a tetejére a rákos-csilis paradicsomot.
A másik egy halas curry lett. Kevés olívaolajon megfonnyasztottam egy vöröshagymát, 2 gerezd áttört fokhagymát és frissen reszelt gyömbért (kb. 2 cm-es hosszúságú darabot). 5-7 perc után tört csilit és 2 evőkanál curry pasztát adtam hozzá (pl. thai vagy Madras curry). A fűszerekkel együtt kb. 2-3 percig hevítettem a hagymát, majd 2 paradicsomkonzervet zúdítottam az edénybe és 10 percig bugyogtattam. A feldarabolt halat (tőkehal, lazac) 4-5 percig főztem a szószban, majd a legvégén adtam hozzá az előre megfőzött rákokat. Friss koriander és negyedekre szeletelt lime díszítette a tálat. Basmati rizzsel vagy naan kenyérrel az igazi.
A másik egy halas curry lett. Kevés olívaolajon megfonnyasztottam egy vöröshagymát, 2 gerezd áttört fokhagymát és frissen reszelt gyömbért (kb. 2 cm-es hosszúságú darabot). 5-7 perc után tört csilit és 2 evőkanál curry pasztát adtam hozzá (pl. thai vagy Madras curry). A fűszerekkel együtt kb. 2-3 percig hevítettem a hagymát, majd 2 paradicsomkonzervet zúdítottam az edénybe és 10 percig bugyogtattam. A feldarabolt halat (tőkehal, lazac) 4-5 percig főztem a szószban, majd a legvégén adtam hozzá az előre megfőzött rákokat. Friss koriander és negyedekre szeletelt lime díszítette a tálat. Basmati rizzsel vagy naan kenyérrel az igazi.
2011. november 9., szerda
Karácsonyi készülődés III.
Gyömbéres emberkék (Gingerbread People)
Ki ne ismerné a mézeskalács angyalkákat, szivecskét, csillagot? A következő recept hasonlóan készül csak nem fahéjjal, hanem gyömbérrrel, méz helyett pedig cukorszirup kerül a tésztába.
Hozzávalók:
150 gramm (szobahőmérsékletű) vaj
80 gramm barna nádcukor
1 tojás sárgája
350 gramm liszt
1 teáskanál szódabikarbóna
4 teáskanál őrölt gyömbérpor
2 evőkanál cukorszirup (Golden Syrup)
Díszitéshez:
Mini Smarties
100 gramm olvasztott csoki
A vajat és cukrot krémesre keverjük (kézi habverővel), majd beledolgozzuk a tojásnak csak a sárgáját, a szódabikarbónát, gyömbérport, és lisztet. A picik segíthetnek a lisztet a tálba szitálni. Először morzsásabb tésztát kapunk, ezért adagoljuk hozzá a kb. 2 evőkanál ragacsos cukorszirupot. Kézzel összedolgozzuk. (Ha túl morzsás lenne még egy kis vajat vagy szirupot adjunk hozzá. Omlós-vajas tészta állagú masszát kapunk.) Sodrófával kb. 1 cm vastagságúra nyújtjuk ki a tésztát (lisztezett felületen).
Sütőpapírral bélelünk ki egy jó nagy tepsit. A tésztából emberkéket szaggatunk ki és óvatosan a tepsire helyezzük. Spatulát is használhatunk, hogy nehogy baleset érje őket és leszakadjon kéz-fej-láb. A gyerekek a mini Smarties drazsékat az emberkékre biggyeszthetik (gombnak).
Előmelegített sütőben 180 fokon sütjük 10-15 percig. A tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni, majd csokit olvasztunk (kb. egy tábla) és hajat, szemet, szájat varázsolunk nekik. Ezt az ügyesebbek megtehetik fogpiszkálóval vagy kiskanállal, de nagy segítség lehet egy erre a célra kialakított írókás tubus vagy tölcsér. A feldíszített emberkéket addig hagyjuk a tepsin, amíg a csokiszósz is megszárad rajtuk. Sütis dobozban napokig is eláll.
2011. november 8., kedd
Karácsonyi készülődés II.
Hógolyók (Snowflakes Truffles)
A jól ismert kókuszgolyó köntösét öltötte magára a karácsonyi csokis hógolyó. 5 perc alatt össze is kutyuljuk a hozzávalókat, vagyis 200 ml tejszínt (double cream) felforralunk, a tűzről levesszük és 200 gramm jobb minőségű csokit tördelünk bele (lehet ét vagy tejcsoki is, de pl. 70%-os kakótartalmú étcsokival az igazi). Addig kevergetjük amíg a csoki a tejszínbe nem olvad és egységes nem lesz. Hűtőbe tesszük legalább 2 órára, éppen hogy megdermedjen de még képlékeny, formálható legyen.
A gyerekek most beszállhatnak segíteni, kiskanál (teáskanál) segítségével golyókat formálunk belőlük és kókuszreszelékbe hempergetjük. Az így elkészült hógolyókat hűtőben tárolhatjuk pár napig. Már ha kibírjuk, hogy ne faljuk fel egytől-egyig!
2011. november 6., vasárnap
Karácsonyi készülődés I.
Még le sem kerültek a Halloween díszek és jelmezek, a város már készen áll a karácsonyi lázas kapkodásra. A sétáló utca is egőkkel díszítve, talán a napokban már meg is gyújtják őket. A boltok hangszóróiból karácsonyi dallamok szólnak. Tudom, korai de mivel már nálunk is rothadásnak indult a szép faragott tökünk (hüpp-hüpp), így tudatosult bennem hogy ideje továbblépni...
Idestova hat éve élek (kisebb-nagyobb megszakításokkal) Dublinban, de számomra az ünnep, a karácsony Magyarországhoz köt. Igyekszünk minden évben hazalátogatni, így sosem kérdés hogy mi kerül majd az asztalra, hiszen a sok magyar finomság, nagymama zserbója és beiglije, anyuka halászleve és rántott pontya mind adott. Azonban mióta én is háztartást vezetek nyitott szemmel figyelem mit esznek az írek karácsonykor és az év többi napján. Itt, Dublinban elsősorban olyan ételeket sütök-főzök, melyek nem konkrétan magyarosak, hanem a helyi szokásokhoz, ízvilághoz kötődnek jobban.
A most következő sütemények gyerekekkel együtt is könnyen elkészíthetőek: a házias lurkók imádnak lisztet szitálni, gombócokat gyúrmázni, lapítgatni. A lereszelt narancs és citrom héja, darált dió, kókuszreszelék, gyömbér mind-mind karácsonyi hangulatot varázsol a konyhába. Kávéhoz, teához kínálhatjuk ezeket, vagy egy tartalmasabb ebédet/vacsorát zárhatunk le velük.
Diós narancsos kekszek
(Orange, Lemon and Lime Crunchies)
Hozzávalók:
100 gramm vaj
80 gramm kristálycukor
1/2 narancs héja lereszelve
1/2 citrom héja lereszelve
1/2 citrom kifacsart leve
1 teáskanál lime kifacsart leve
50 gramm darált dió
150 gramm liszt (self-raising flour)
25 gramm dióbél
A sütőt 190 fokra melegítjük elő (gáz 5-os fokozat). A szobahőmérsékletű vajat egy tálban a cukorral krémesre keverjük, majd hozzáadjuk a narancs és citrom lereszelt héját, narancs, citrom és lime kifacsart levét és a darált diót.
A piciket innen már be is vonhatjuk a munkálatokba: a lisztet a tálba szitálhatják, mi pedig addig keverjük amíg egységes masszát nem kapunk. Ha túl ragacsos lenne a tészta, akkor még egy kevés lisztet adhatunk hozzá (az előírt mennyiségen felül).
Az elkészült tésztát kb. 30 részre osztjuk és a gyerekekkel 30 kicsi labdát formázunk belőlük, majd tenyerünkkel kilapítgatjuk őket. Tetejükre diót biggyesztünk és sütőpapírral bélelt tepsibe igazítjuk (akár egy spatula segítségével, hogy ne veszítsek el alakjukat). Nagyjából 12-15 perc alatt aranybarnára sütjük és a tepsiben vagy rácson hagyjuk kihűlni. Légmentesen zárt sütis dobozban akár napokig eláll.
(Megjegyzés: self-raising lisztet (self-raising flour) használtam a sütéshez, azonban sima liszttel (plain flour) is elkészíthető csak akkor egy teáskanál sütőport is adjunk hozzá).
Folyt. köv.!
2011. november 3., csütörtök
Tökös finomságok Halloween után is
Abi baba hozzátáplálása óta minden héten sütőtök (is) kerül az asztalunkra. A picik imádják édes ízét, könnyen elkészíthető és krumplival, csirkével vagy akár vöröslencsével is megeszik. A nagyoknak meg finom leves főzhető belőle. Most van szezonja nálunk a sütőtöknél kisebb ún. butternut squashnak, így volt olyan hét, hogy a belőle készült levest 3 egymást követő nap is megfőztem. Ízét többféle módon variálhatjuk: csilit szórva bele csípősebb, karakteresebb lesz, de reszelhetünk hozzá friss gyömbért és kevés narancshéjat is a keleties ízek kedvelői számára.
Korábban már csináltam egy csilis változatot, amit itt a blogban be is mutattam.
A tököt (2 kisebb butternut squash) meghámoztam, magját eltávolítottam, felkockáztam. Sütőben sütöttem, olívaolajjal meglocsolva kb. 30-40 percig. A levesalap hozzá úgy készül, hogy 2 nagy fej vöröshagymát, 1 gerezd fokhagymát tisztességes mennyiségű vajon 30 percig karamellizálok, majd felöntöm kb. 1 liter zöldségleves alaplével (húsleves alaplé is jó). A megsült tököt belezuttyantom és még egyet bugyogtatok rajta. Kevés csilit (őrölt) szórok bele, és tejfellel vagy créme fraiche-vel habarom. Só, bors és szerecsendió megy még bele ízesítésnek. Tetejére tökmagot, pirított tökmagot szórhatunk.
További tökös receptek: 1, 2, 3.
Az idei, egyben első faragott tökünk és a tökfaragó mesterek: Timi és Madamme.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)