A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szőlőmagolaj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szőlőmagolaj. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 1., hétfő

Puffancs hamburgerhez, hot doghoz


Ez lesz A Recept, ha hamburgert vagy hot dogot készítek, akkor ezentúl ezt a házi keltet fogom megsütni hozzá. Gyakorta eszünk hal vagy húspogácsát ilyenkor azonban zsemlét már nem szoktam venni hozzá hanem sültkrumpli vagy saláta kerül mellé köretnek. A boltban kapható bucik nekem azontúl, hogy sok hozzáadott adalékot tartalmaznak, túl édesek is (tele vannak nyomva cukorral).
Az ötletet Babette-nél láttam, köszönöm szépen az inspirációt!


Hozzávalók kb. 10 db zsemléhez (vagy kiflihez):
1 kis pohár natúr joghurt (125 ml)
1 tojás
kb. 2 dl tej
0,5 dl olaj
2,5 dk friss élesztő
50 dkg liszt
1,5 tk só
1 tk cukor
 
A tésztát hagyományos módon bedagasztjuk, kelesztjük. (Én kenyérsütő gépben végeztem el mindent.) Ha kézzel dagasztunk, akkor a tejet meglangyosítjuk, a cukorral összekeverjük és felfuttatjuk benne az élesztőt. Összedolgozzuk a liszttel, sóval, olajjal, joghurttal és felvert tojással. (A joghurt és tojás ne legyen hideg, jó előre vegyük ki a hűtőből!).
A megkelt tésztát lisztezett felületen kinyútjuk, 10 egyenlő részre osztjuk és bucikat vagy kifliket formázunk belőle (vagy akár mehet fele-fele arányban is). Nagyobb tepsit sütőpapírral bélelünk ki és a bucikat elhelyezzük, kellő távolságban egymástól. Letakarva még 20-30 percet kelnek így a konyhapulton.
A sütőt 180 Celsius-fokra (gáz 4) melegítjük elő és a megkelt bucikat kb. 20-25 percig sütjük. Hűlni hagyjuk, majd fogyasztható.
(Én sütés előtt tojással nem kentem le őket, kis vizet spricceltem rájuk.
 
 
Könnyű, kellően levegős, szivacsos, kívül ropogós zsemlék, melyek nem érik meg a másnapot!
 

2012. szeptember 21., péntek

It's fánk time!

 
Még nincs itt a farsang, de egy finom fánkra bármikor kapható vagyok, főleg ha keleszteni sem kell a tésztáját. Ez egy ilyen recept sőt még író is került bele! Az ötlet a BAKED c. süteményes könyvből származik ahonnan már egy majomkenyeret is bemutattam a kedves olvasónak.

Ha jobban belegondolunk szinte minden országnak megvan a saját fánkja: az osztrákok igen büszkék a maguk Krapfenjére (a szó egy Krapfen nevű bécsi pékre és annak feleségére utal, aki mérgében nyers kenyér tésztáját dobta a forró olajba, majd nagyokat csodálkozott, hogy pár perc múlva milyen finomság főtt ki benne).
Talán sokan kóstolták a Berliner-t (vagy Pfankuchen-t) is, mely a németek verziója és általában lekvárral vagy csokival van töltve.


A pampuska (vagy szalagos fánk, kanálfánk) a fánk palóc nyelvterületen használt elnevezése. A néphit szerint varázserővel bír és ették ezt hogy a szél ne fújja le a háztetőt, vagy a gyümölcsösben pusztuljanak ki az ürgék.

Forgácsfánk (herőce, csöröge) jelentése csörög, ropog és nem ritkán lakodalmakra is megsütötték.

Ha még picit északabbra megyünk, akkor a csehek tarkedlijét vagy kőttes fánkját kóstolhatjuk meg, mely szintén gyakran töltve van.

A spanyoloknál rosquilla-nak nevezik és általában kisebb alakúak ezek a sütikék, régiónként igen különböző módon készítik és egyes helyeken csupán kifejezetten húsvéti finomságnak számít.


Mint megannyi étel eredeténél a kör alakú, középen lyukas fánk (angolul doughnut a.k.a. donut) keletkezése körül is nagy viták folynak. Vannak akik szerint holland telepesek hozták be a receptet Amerikába.
Mások egy 1803-ból származó angol szakácskönyvben olvasták először készítésének leírását, mely ott pusztán csak amerikai eredetet jelöl meg.
Az biztos, hogy az USA-ban annyira szeretik, hogy még nemzeti fánk napot is (National Doughnut Day) kineveztek ünneplésére (minden június első péntekjére esik). Ha ezen a napon arra járnánk, akkor sok boltban ingyen fánkot is kaphatunk!

Vissza a recepthez!



Hozzávalók (az amerikai mértékegységeket átszámolva kb. 10 db közepes méretű fánkhoz és jó pár kisebb golyóhoz):

44 dkg liszt
1/2 tk szódabikarbóna
2 tk sütőpor
csipet só
15 dkg cukor (nyírfacukor is jó bele)
1 tk fahéj
1 tk őrölt szerecsendió
2 db tojás
175 ml író
60 ml tejföl
6 dkg vaj

olaj a sütéshez (a szőlőmagolaj erre a célra príma, mert más olajoktól eltérően sütési hőmérsékletén kevesebb káros égéstermék keletkezik)

A száraz összetevőket: liszt, só, sütőpor, szódabikarbóna, (nyírfa)cukor, fűszerek egy nagy keverőtálban összekeverem.
A vajat megolvasztom, hűlni hagyom.
Egy másik tálban felverem a tojásokat, elkeverem vele az írót, tejfölt, vajat. Fokozatosan a száraz összetvőkhöz adagolom ezt a keveréket és fakanál segítségével egynemű tésztává dolgozom ki.
(A könyv szerzői szerint jó ragacsos tésztát kell kapjunk. Ezzel semmi gond nem volt, olyan ragacs lett, hogy nem tudtam kiszaggatni sem, így még bőven kellett liszteznem).

A tésztát lisztezett felületen átdolgozzuk, kinyújtjuk (kb 1 ujjnyi vastagra) és tetszőleges átmérőjű köröket szaggatunk ki belőle, melyekből kisebb köröket vágunk ki, hogy lyukacsos legyen.

A maradék tésztából dió nagyságú gombóckákat formázunk, ezek is fánknak végzik be.

Forró olajban a szokásos módon kisütjük a fánkokat.
Tetejére fahéjas porcukrot szórtam, de készítehetünk hozzá csokis mázat is, vagy egyszerűen lekvárral is kitűnő.


Nem mondom, hogy nekem jobban ízlett mint Anyukám farsangi fánkja, de egy próbát megért, törzsvendégem pedig vacsorára is ezt kívánta enni.

2012. szeptember 19., szerda

Színes délután


Nem kell sokat részleteznem, hogy majdnem minden gyerek szereti a palacsintát, és persze a felnőttek kedvence is egyben. Gyerekkoromban ettem a legfinomabbat: dédnagymamám készítette és talán az emlékek szépítik meg, de még mindig a számban van az íze. Disznózsíron sült ki, mint miden az ő konyhájában és talán pont ettől volt benne valami, valami ami még különlegesebbé tette. Persze azóta sem ettem olyat, és a disznózsír is száműzve van a konyhából. Pedig milyen finom...


A ma délutáni ,pancake', ahogy ezt a vastag, amerikai recept alapján készült verziót nevezik, már régóta kedvencem. Gyakran hétvégi reggelikre is elkészítem. Igazán remélem, hogy egyszer Abi is majd úgy gondol vissza rá, hogy ilyet vagy ehhez hasonlót csak az ő anyukája tud készíteni. Nincs benne semmi ördöngősség, de az írótól jellegzetes íze lesz, amit persze joghurttal is ki lehet váltani.


Ez a recept korábban már szerepelt a blogon, de most lássuk újra:

Pancake hozzávalók (kb. 12-15 db kisebb palacsintához):
2 db tojás
12 dkg liszt (fele finomliszt fele teljes kiőrlésű tönkölyliszt)
8 dkg zabpehely
3 csapott evőkanál nyírfacukor
fél teáskanál sütőpor
csipet só
4 dl író (buttermilk)
sütéshez olaj (szőlőmagolaj)

Elkészítése:
Mindent összeverek egy nagy keverőtálban és kézi habverővel simára keverek. A hagyományos palacsintánál jóval sűrűbb tésztát kapok. Serpenyőben vajat vagy olajat forrósítok és merőkanállal kisebb adagot sütök ki egyenként. Amikor púposodik (bugyog) a teteje, akkor lehet megfordítani.

Feltétnek ez alkalommal ricotta és bogyós gyümölcsök (ribizli, fekete áfonya) kerültek rá.


Jó étvágyat!