A következő címkéjű bejegyzések mutatása: étterem ajánló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: étterem ajánló. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 22., hétfő

Burger Király (?)


Volt alkalmam ellátogatni az idáig oly sokat emlegetett Ring Café és Burger Bárba. Egyik kedvenc hazai blogom, Egy nap a városban stábja tesztelt nagyon sok budapesti hamburgert és állították fel Top 13+1 listájukat, melyen a Ring kapta az aranyérmet. Ezért is kiváncsi voltam a helyre, meg persze régóta kedvencem a hamburger. Korgó hassal és nagy várakozásokkal indultam neki az ebédnek.


(Fotó: Wikipédia)

Az Andrássy út és környéke egyik kedvenc helyemmé avanzsálódott az évek folyamán, amint csak tehetem szívesen sétálgatok erre, és böngészek az egykori Párisi Nagyáruház helyén megnyílt könyvesboltban is. A Ringnek is kellemes terasza van, bent pedig légkondicionáltak a termek, mégis kint ül le mindenki ha teheti. A személyzet nagyon kedves, fiatalos, mosolygós, segítőkész. A hamburgerek között mindenki megtalálja ínyére valót, mert nem csak a hagyomámyos marhahús, hanem bárány, csirke és vegetáriánus opciók is tarkítják az étlapot.

Nem akartam túlbonyolítani a dolgot, így egy sima marhahúsos cheddar sajtos burgerre esett választásom.
A húst illetően: mely ,,márványos 100%-ban hazai, érlelt hátszín pogácsa, háromszor darálva, közepesre sütve. Titkos receptünk szerint fűszerezve. És persze faggyú.." ebben semmi kivetnivalót nem is találtam, látszott rajta, hogy nem gagyi mirelit vagy mócsingokkal teli burgerről van szó, nekem azonban túl rózsaszín volt a belseje, amit egy steaknél kifejezetten szeretek, de ennél a verziónál végigfutott a verejték a hátamon. A ciabatta zsömle friss volt, meg volt egy kicsit pirítva, és olivaolajjal locsolva. Kissé hervatag rukola, lilahagyma, paradicsomkarika és pár szelet uborka árválkodott cheddarom tetején.


A házi készítésű ketchup rendben volt, a sültkrumpli viszont frissnek semmiképpen nem volt mondható. Vagy azért mert konyhanyitásra mentünk, vagy mert éppen fogyóban volt, de olyan érzésem volt, hogy a korábbi műszakból megmaradt hasábot melegítették át a fáradt olajban.

A kis kerámia tálkában szervírozott káposztasaláta (coleslaw) szintén jobb napokat látott, és meg kellett jegyeznünk, hogy ennél még a ,Tesco gazdaságos' változat is fogyasztásra érdemesebb.

Ebédpartnerem egy bárányos változatot rendelt, mivel azt nem kóstoltam meg, így csak az elmondottak alapján nyilatkozhatom: a hús rendben volt...de a többi körítés hasonló minőségű volt.

A Ring mottója szerint a jó hamburger titka a kitűnő zsömle és remek húspogácsa, és ki-ki magánügye, hogy aztán azt mivel ,,rontja" el. Nekem sajnos ez alkalommal úgy tünt, hogy most ők szúrták el úgy cakkumpakk az egészet.

Úgy éreztem azonban, hogy a Ring az a hely, amely megérdemel még egy esélyt, így Szent István ünnepén ismét meglátogattam. Az étlapon feltüntetett ,Gyerekbarát hely!' jelző csak annyiban lehet igaz, hogy vannak babák etetésére szánt székek, én azonban alig tudtam magunkat Abigéllel feltuszkolni a kis teraszra, a sarokban húztuk meg magunkat és a nap is ránk sütött, így igyekeztem minél gyorsabban letudni az ebédet.


Újra cheddaros burgert kértem, már csak azért is, hogy össze tudjam vetni a különbséget az előző élménnyel. Ez alkalommal is hasonló húspogácsa került a tányéromra, picit kihűlt , így a sajt sem olvadt rá tisztességesen. A hasábok most frissek voltak, viszont nem házi készítés, hanem valami jobb minőségű mireltiből való, saját ketchup helyett pedig a jól ismert bolti került mellé tunkolásra.
A káposztasalátát inkább csak messziről szemrevételeztem, benne a majonéz fáradt, sárgás színben állott, a káposzta-répa együttes pedig ki tudja mikor lett legyalulva.
A kiszolgálás most is nagyon udvarias, kedves volt, de sajnos nekem ez nem elég, hogy visszatérő vendége legyek a Ringnek.

2011. augusztus 16., kedd

Romantikus délután



Kellemes meghívásban volt részünk a héten: ismerősök birtokán lovashintón kocsikáztunk, szürkemarhát, lovakat, őzgidát, szarvast, kutyát, macskát láttunk. Útunk és esténk a fóti Károlyi Kastély éttermében folytatódott, ahol a természet lágy ölén, romantikus környezetben költhettük el fenséges estebédünket. Az étterem pár hónapja nyitott, magyaros és nemzetközi fogások, finom borok, hetente megújuló menüválaszték, gyerek adagok, hús nélküli finomságok tarkítják a felhozatalt.


Már az első ízelítő fogás után is látszott, hogy gondosan ügyelnek a minőségi alapanyagokra, nem spórolnak a jó hozzávalókon. Minden frissen készült, így igazán nem bántuk, hogy picit többet kell várakozni. Friss, házi limonádé, csapolt sörök társaságában mulattuk az időt.



Előételt nem ettem, de tanúsíthatom, hogy a húsleves marhahússal csillagos ötös és igazi házias ízeket hordoz, aranylik stb.
Választásom fogasfilére esett, mandulával, petrezselymes burgonyával, és a végére felejtett francia camembert sajttal.


Családom többi tagja Grófi bélszínt, kacsamellet, harcsapaprikást, csirkemellet evett.
A vacsorát egy-egy házi készítésű túrógombóccal zártuk, ketten osztozva a hatalmas adagon, melyhez még csokiöntet és erdei gyümölcs is járt.


Igazán pozitív élményben volt részünk, és ide biztos, hogy visszatérünk, Dublin előtt legalább még egyszer!

2011. július 22., péntek

Külvárosi lány

Újpesten születtem, ide jártam bölcsödébe, óvodába, itt kezdtem el az általános iskolát, érettségiztem le és még a diplomámért is itt szenvedtem meg. Szüleimmel egészen 8 éves koromig laktam itt, nagyszüleim, dédnagyszüleim és közelebbi családom is újpesti. Ismerem a városrészt mint a tenyeremet és ha újra Magyarországon élnék, akkor nyugodt szívvel választanám a IV. kerületet.
A 24 Újpesten töltött év alatt legszívesebben talán a gimis évekre emlékszem vissza, ott éreztem magam igazán felszabadultnak és vettem könnyedebben az élet által elém sodort akadályokat. A gimi mellett lévő Ady-ban (Ady Endre Művelődési Központ) tobzódtunk suli előtt, suli után, suli helyett (!?), iskolai bulik alatt, randikon. Az Ady már-már kamaszéveink ikonjává érett.


A korábban (jó 20 éve) szebb napokat is látott művház ma már csak fakó képmása önmagának. Az árkádok alatt lévő boltok (könyvesbolt, nyelviskola, delikát, varroda, dollárbolt!) helyén üres helyiségek árválkodnak. Mellettük a lépcsők is lepusztulva, a padok grafittitől tarkák. Hol van már a régi Ady?


Azért a ,tér' túloldalán lévő Pépi Söröző még tartja magát, szerda este a lányokkal itt nosztalgiáztunk és elevenítettük fel a gimis napokat. Akkor még a Pépi is luxusnak számított és legfeljebb egy-egy kávéra ültünk be, fel sem tünt, hogy a Pépiben még enni is lehet. Sörkorcsolyák és viszonylag limitált (és kissé fantáziátlan) étlap jellemzi, amin talán csak saláták, tésztafélék és pulykahúsos főételek találhatók. A sörünket szűrcsölve a konyhából finom sültek illata szállt felénk és bár nem rendeltünk semmi ennivalót de legközelebb szívesen kipróbálnám (állítólag jó előre kell szólni, mert minden frissen készül, és csak igény szerint megy be a szakács).


Viszonylag kevés színvonalasabb étterem van Újpesten. Akár a belvárosban, sőt Európa bármely nagyobb városában is megállná a helyét a Külvárosi Kávéház. Régóta egyik kedvenc helyünk, a békebeli hangulatot idéző és változatos, magyaros és nemzetközi ételeiről elhíresült kávéház. (Korábban itt kis csemegebolt állt, anyukámmal nem egyszer pacsniért álltunk sorba).


Eddig talán itt részesültünk a legszívélyesebb kiszolgálásban, az étlapon angolul és németül is le vannak fordítva az ételek, és a pincér is beszélt pár szót angolul. A legnagyobb kánikula alatt mentünk, így rajtunk kívül szinte alig voltak. Az is biztos, hogy a Külvárosi igazán ősszel vagy télen a leghangulatosabb, amikor a hidegről betérve a kandalló mellett melegedve kortyolhatjuk a finom kávét, vagy forró csokit.


Választásom ez alkalommal bazsalikomos pulykára esett, friss kevert salátával.


Egyszerű volt, friss, nem volt túlbonyolítva. Tanúsíthatom, hogy a többiek is meg voltak elégedve az általuk kiszemelt fogással. Ide bármikor szívesen visszajövök majd.

Mi mást is mondhatnék...
A Cribs dala jut csak eszembe....

2011. július 16., szombat

Repeta

A múltkori Vapianós látogatásunk alkalmával nem győztem dícsérni az ott elfogyasztott friss, minőségi és pár perc alatt elkészített pizzákat. Ma Szandra barátnőmmel ismét oda mentem ebédre, ő még nem volt ott és a bejegyzésemet olvasva kedvet kapott hozzá, engem pedig nem kellett sokáig győzködni. Bár szívesen kipróbáltam volna a híres neves Ring hamburgert, de hosszú még a nyár és a burger megvár. A meleg és az utóbbi napokban felszedett extra kilók okán én most egy salátát ettem, a napi saláta specialitást, Insalata Marittima: makréla filé mini paradicsommal, lilahagymával, krumplival, olajbogyóval, fehér balzsamecetes öntettel, rukolaágyon, reszelt parmezánnal.


Jó nagy adag volt, friss, igazán laktató.

Szandra pizzát kért: Bruschetta- bruschetta mix, fokhagyma, rukkola, reszelt parmezán.


Azt is megengedte, hogy csináljak róla egy fotót :-)


A Vapianóban ez alkalommal sem csalódtam, heti rendszerességgel tudnék itt étkezni.
Köszi Szandra a randit! :-)

2011. július 11., hétfő

Kávéházi mustra: Gerbeaud legend


A Vapianós pizzázás után még maradt egy kis hely valami édesnek. A Vörösmarty tér felé vettük az irányt, ahol minket is csábítóan hívogatott a Gerbeaud. Ugyan pár éve már tettünk egy próbálkozást itt, azonban fél órás várakozás után sem szolgáltak ki minket az akkor amúgy elég üresen pangó teraszon, most adtunk még egy esélyt Kugler Henrik kávéházának.


Hosszú kávét kértünk, darabját 790 Ft-os áron. Nagyon gusztusos, piros csészékben, pici kekszek társaságában érkeztek a 100%-os Arabica pörkölésű Julius Meinl bécsi feketék. Erős, fűszeres zamat, vastag, krémes felszín, kíváló minőség, minden ami egy finom kávét jellemez.


Az asztalon tányérdesszertes és fagylaltos étlapot találtunk, így meg sem fordult a fejemben, hogy akár a benti cukrászpultból válogassunk. Ezt sajnálom, mert szívesen ettem volna egy zserbót. Választásunk egy narancsos karamell szeletre esett (narancsfagylalttal, csokoládé- és narancsszósszal, dióropogóssal, 1750 Ft-ért.) Ketten osztoztunk az amúgy nagyon finom desszerten. A fagyinak a színe ellenére természetesebb íze volt, a tetejébe biggyesztett, leheletfinom csokis ostyáért élet-halál harcot vívtunk. Kettőnknek azonban elég volt egy desszert is, a nagy meleg és telítő kávé mellett.


A kiszolgálással most nem volt probléma, olyan módon, hogy legalább ez alkalommal ki is szolgáltak. A mosdóba menet a szép belső termeket is megvizslattam. Meleg, nyári napokon a külső teraszon hűsölnek az emberek, így bent egy árva lelket sem találni. A 2 kávé és desszert 3830 Ft-ot kóstált a 15%-os szervízdíjjal együtt. Számomra még mindig nehezen dolgozható ez fel, rááadásul azt vettem észre, hogy azzal, hogy a szervídíjat megfizetjük még korántsem teszünk eleget a pincérek elvárásainak, ők simán extra borravalóért ácsingóznak. Tőlünk azonban erre ne számítson senki :-)


A Gerbeaudba szívesen visszamennék, azóta sem ittam olyan finom kávét, és lelki szemeim előtt minduntalan az original recept alapján elkészített zserbó lebeg. Az étlapon szereplő reggelik is letesztelendőek (van ilyen szó?). Majd legközelebb...

Egy kis Gerbeaud történelem: ,,Kugler 1858-ban alapította meg cukrászatát a mai József nádor-téren, majd az 1870-ben átkerült a Vörösmarty térre. Kugler habos, csokoládés kávéja, különleges likőrjei, valamint cukor-bonbonjai vonzották a közönséget. A Kugler-torták és mignonok nagyon keresettek voltak, ezeket nála csomagolták először papírtálcára.

Kugler Henrik 1882-ben Párizsban ismerte meg Gerbeaud Emilt, s mivel utóda, akinek átadhatta volna addigra elhíresült cukrászdája vezetését, nem volt, két év múlva Budapestre hívta őt, mint leendő üzlettársát. 1884-től Gerbeaud Emil már az új tulajdonos. Mint chocolatier, azaz csokoládé-készítő mester, ő honosította meg Magyarországon a macskanyelvet és konyakosmeggyet.

A Gerbeaud Ház ma már nem csak cukrászda, a vendéglátás szinte valamennyi műfaját kínálja. Megkapó, századeleji hangulatot a Cukrászdában, saját hentes által készített ételeket a Gerbeaud Sörházban, ínycsiklandó gourmet ízeket az Onyx étteremben és Budapest legsokoldalúbb rendezvényhelyszíneit a ház termeiben."

2011. július 7., csütörtök

Breakfast in New York, reggeliznek a parasztok

(Fotó: Andreas Pöschek)

Szüleinktől ajándékkupont kaptunk méghozzá egyenesen a New York-palotába! Nagy divat lett a bónvásárlás, nincs is ebben semmi rossz, tökéletes opció a tanácstalan ajándékozó számára, és mégsem olyan személytelen mint zöldhasút csúsztatni a zsebbe. Fél 11-re foglaltunk asztalt, úgyhogy már simán belecsúsztunk a brunch kategóriába is. Én egy picit ,izgultam', hogy ilyen nagy történelmi múlttal rendelkező, impozáns épületben fogjuk elkölteni reggelinket. A jeles eseményre tekintettel Johnra inget adtam és én is felöltöztem valahogy.

(Fotó: Andreas Pöschek)

A New York-palotát az 1800-as évek végén egy amerikai biztosítótársaság (New York Life Insurance Company) megbízásásra építette Hauszmann Alajos, eklektikus stílusban, földszintjén kávéházzal, mely aztán irodalmi és művészi asztaltársaságok központi találkozóhelye lett. Az épület a rendszerváltásig állami tulajdonban volt, utána azonban nem tudták értékesíteni, majd 2001-ben az olasz Boscolo család vette szárnyai alá és újította fel. 2006 óta újra a Nagykörút ékessége és 5 csillagos szállodaként funkcionál.
A kávéházba lépve, kissé bizonytalanul, de annál éhesebben vonultunk a nekünk fenntartott asztal felé, ahol aztán bőséges menü (brunch) kínálatból szemezgethettünk. Mivel utalványunk, a XX. századi reggelire szólt, így kérdés nem volt mit válasszunk. A XX. századi reggeli gyakorlatilag egy nagyon szimpi egyveleget képez (legalábbis az étlapon): rozmaringos hideg libamáj aszalt baracklekvárral; pirított vajas kalács kecskesajttal, fonnyasztott gyümölccsel; hideg marhasült padlizsánon tálalva; párolt szardínia édes paradicsommal; házilag füstölt pisztráng. A fejenként 4900 Ft-ot kóstáló menüsor kávét, vagy italt már nem foglalt magában, így külön kértünk egy-egy amerikai kávét. Gusztusos kis kancsóban, miniatűr sütik (2db) társaságában, forralt tejjel érkeztek a koffeines italok.


Nem sokkal később garconunk egy kosárka házi sütésű kenyeret is az asztalra varázsolt, leheletnyi, szinte már-már levegő állagúra köpült vajjal (vajhabbal).


Az étteremben rajtunk kívül talán egy vagy 2 asztalnál susmorogtak olasz túristák, meetingelő üzletemberek, ez a kihaltság minket is jobban feszélyezett. Gyomrunk azonban alig kordult egyet-kettőt a New York Palace kínos csöndjébe, amikor a reggeli hipp-hopp az asztalunkon termett.


Nagy csalódottságomra, azonban kecskesajtos kalácsnak nyoma sem volt...A pirítosra olvasztott sajt először inkább pizza mozzarellára emlékeztetett. John kérdőre is vonta garconunkat, hogy vajon mi került a tanyérra kecskesajt helyett. Persze annak fogalma sem volt róla, vagy legalábbis úgy tett... Hevesen sietett le aztán a séfhez , akitől azt az üzenetet kaptuk, hogy ugyan most kecskesajtjuk nincs, de ez a briós amúgy is trappistával a tuti...Hirtelen megnyílt alattam a föld, és nagyon zuhant szememben a New York Palace is. Magamat egyáltalán nem tartom sem gasztrosznobnak, aki ismer tudja, hogy én aztán mindent szívesen megeszek, csupán az zavart, hogy az étlapon feltüntetett, általam igen kedvelt elem hiányzott, és mindezt meg sem említették utólag. Gondolták az ír parasztjának úgyis mindegy, tudja is mi fán terem a kecskesajt...

A kihűlt kávét kortyolgatva, gyors létszámellenőrzést tartva meg kellett állapítanom, hogy még a párolt szardínia is lemaradt tányérunkról. Pincérünk a kérdésre karjait széttárva annyit felelt csupán, hogy a hal biztos ott volt a tányéron, csak nekünk kerülte el figyelmünket... Ha ő mondja...

Csalódottságunkból már csak a kávékért felszámolt 2400 Ft-t zökkentett vissza a valóságba (szervízdíj inklúdid). A távozáskor kezünkbe nyomott bónusz kávé+süti (melyet a kupon ára amúgy is magában foglalt) sem csalt mosolyt az arcunkra. Valahogy az az érzésem volt, hogy nem tartottak minket sem teljesértékű fizető vendégnek, sem szofisztikált, önmagára valamit is adó európai túristának per se. Ezek után vissza többet nem szívesen megyünk. A körúton ballagva azon gondolkoztam vajon mennyi minden finomságot varázsolhatnék az asztalra ennyi pénzből, amibe a mai reggelink került...
A napot egy John által említett (ide illő) idézettel zárom:
,,Besides that, Mrs. Lincoln, how was the play?˝ :-)

2011. július 6., szerda

Pizza Nostra



Barátnőm, Orsi esküvőjére készülve last minute cipővadászatra indultunk. A nagy hőség és éhség a Deák Ferenc téren érte el tetőfokát, ahol a már ismert és kedvelt  Vapianót választottuk ebédünk színhelyéül. Gyors, friss, finom, hangulatos, ezekkel a jelzőkkel lehetne illetni a német eredetű ,Csak lassan!' étteremhálózatot. Gyorsétterem feelingje csak annyiban van a helynek, hogy pikk-pakk elkészítik a vendég által választott ételt. A bejáratnál rögtön kis kártyát nyomnak a kezünkbe, melyre a későbbi fogyasztásainkat rögzíti egy leolvasó rendszer, így dolgunk végeztével a kasszánál fizethetjük a pontos összeget. Borravaló sem kötelező, szervízdíjat sem számítanak fel. A hosszú pulthoz lépve besorolhatunk az előételes (Zuppa e Antipasti), tésztás (Pasta), salátás (Insalate) és pizzás (pizza) szekciókhoz, ahol a számunkra favorizált ételt készítik el frissen az orrunk előtt. (Külön pultban kérhetünk olasz édességeket, italokat.) A mai nap választása a pizzákra esett, konkrétan egy Diavolo (csípős olaszkolbász, paprika, hagyma, paradicsom, mozzarella) és egy Gamberi e Rucola (garnélarák, rukkola, oliva, paradicsom) lett a kiszemelt.



A személyzet morcos és arrogáns volta (mindig kifogjuk a legutálatosabb műszakot) ellenére a pizzák még így is nagyon finomak voltak, szép vékony tésztával, akár egy olasz trattoriában is megállták volna helyüket. Az árak általában feltéttől függően változnak, így egy sima Margherita vagy Salame 1290 Ft, a drágább alapanyagú Gamberi vagy Vitello Tonnato (sült borjúszeletes, tonhalkrémes) 2290 Ft-ot kóstál. A tészták szintén ezen ársávok között mozognak.
A borosok olasz vagy magyar fehér vagy vörös közül válogathatnak, a ház borának nevezett vörös azonban egy kevésbé szimpatikus kaliforniait takar. A csapból Krombacher folyik 820 Ft-os áron.


Letisztult minimál dizájn; az asztalokon cserepes friss bazsalikom, rozmaring; olívaolaj, balzsamecet; a táblákon pedig szellemes kajás idézetek tarkítják a Vapianót.

,,Chi va piano, va sano e va lontano.''
Csak lassan, de biztosan visszatérünk...

2011. július 5., kedd

Nem turistának való vidék


Magyarországi látogatásaink alkalmával sort szoktunk keríteni egy-két görbe estére is. Pár éve lett nagy kedvencünk a Kiadó Kocsma, ahová kötelező betérnünk legalább egy ital erejéig. A turista útvonalakat követő idegen elől szépen rejtőzködik a Kiadó is, pedig nem kéne messzire menni, csupán a Liszt Ferenc térrel szemközti Jókai térre. Johnt már messziről megismeri a személyzet, nem sok errefelé az idegen ajkú, Hungária pezsgőért sorban álló rőtszakállú. Az italokon kívül persze érdemes egy pillantást vetni a menüre is, mely folyamatosan frissül, megújul. Pár száz forintért tartalmas ebédet kapunk itt (bögre leves 300, tál leves 450, második 550 Ft), a vacsorázóknak szintén nem kell mélyre nyúlniuk zsebükben. Hazai és nemzetközi ízek keverednek (bazsalikomos paradicsomleves gulyás; kenyérre kenhető krémek: kacsamájkrém, padlizsánkrém, juhtúró; sőt még sajttorta is kapható!). Nem csak a baráti árak, hanem a laza, fiatalos hangulat, folytonos nyüzsgés is felpezsdíti a hétköznapoktól megfáradt idegent. A törzsközönség zömét kortalan fiatalok és idősebbek, cool egyetemisták, és két keréken száguldozó fiúk-lányok alkotják.

(Fotó: Kiadó)

Másik kedvenc kocsmánk a ballonkabátos nyomozót témának felhasználó Café Colombo , közvetlenül a Nemzeti Nyomozó Iroda szomszédságában az Aradi utcában rejtőzködik a Terror Házát is megjárt turista elől. A szolgálati idejüket elütő, éhes zsaruk központi helye ez. Nekik kedvez ebédre a hétköznaponkénti menükínálat (szintén pár százasért), majd a műszak utáni kikapcsolódást teszi teljessé a frissen csapolt cseh sörök, és a könnyű valamint súlyos testi sértések kínálata. Nagyon éhesen érkeztünk, ezért kicsit meggyötört minket a majdnem 40 perces várakozás, de megérte mert nem csak Colombo, hanem a mi kabátunk is foltos lett Luigi kedvenc batyujától és Mrs. Colombo borzalmacskájától. Méltó módon emlékeztünk itt meg a nagy kedvenc, pár napja elhunyt Peter Falk-ról.


Esténk utolsó színhelye a Nagymező utcában található Mai Manó Kavézó volt. Az utcán üldögélve egy-egy pohár rosé társaságában pár pillanatra Párizsban éreztük magunkat. Az Operettből hömpölygött a tömeg, szemben a Moulen Rouge, igazi nyár illat a levegőben (Dublinban sosincs nyár illat...) Kell ennél több egy turistának? :-)

2011. május 30., hétfő

We do Kinara, Jamie does Greece


Szombaton házassági évfordulót (2.!!!) ünnepelendő kedvenc pakisztáni éttermünk, Kinara felé vettük az irányt. Bátran mondhatom, hogy a Kinara azon (mostmár sajnos egyre kevesebb) éttermek közé tartozik, amiben még egyszer sem csalódtunk. 10-es skálán 10 pontot adnék neki, nem csupán az ízletes ételek, finom borok (és mostmár a Cosmopolitan koktéljuk miatt is), hanem az egész atmoszféra (tisztaság, fehér damasztabrosz, szalvéta, lágy halk háttérzene), mindig udvarias, közvetlen kiszolgálás folytán. Az étterem Dublin északi, Clontarf nevű kerületében, közvetlenül a tengerpart mellett található. Tömegközlekedés szempontjából nem túl frekventált, a Kinara is egymagában árválkodik a clontarfi fő út szélén, de pont ez a rejtettsége ad még egy plusz különleges hangulatot az ott töltött órákhoz. Az indiai és pakisztáni konyhát is itt, Dublinban kedveltem meg, nem is hiszem, hogy Magyarországon kipróbáltam volna korábban. A Kinara ételválasztéka igen széles skálán mozog, sok fajta friss halétel kínálkozik, akár előételként, akár főételként.A vegetáriánusok is kedvükre válogathatnak, és az étlapon külön feltüntetik a gyomrot (és pénztárcát) kevésbé megterhelő ,lightosabb' opciókat. Nem bocsátkozom részletes leírásba, mert én mindig szinte ugyanazt rendelem: Tali Wali Machali-t előételnek vagyis fokhagymában, gyömbérben, korianderben és citromlében marinált rántott tintahal karikákat mangós szósszal. Főételnek pedig Beef Lobia-t: gyömbéres-fokhagymás szűzpecsenyét (a legomlósabb, legpuhább marhahús, amit valaha ettem), hagymával, paradicsommal, francia zöldbabbal főzve, krémes szószban, pilau rizzsel és mandulás-mazsolás édes Nan kenyérrel. Akkor sem unnám meg ezeket, ha minden héten fogyasztanám, de mivel a Kinarába csak különleges alkalmakkor megyünk, így ezen alkalmak mindig a gasztronómiai mennybemenetellel érnek fel. Vasárnap aztán vissza a valóságba, és a Kinarában felszedett extra kilók miatti sopánkodás folytán Jamie Oliver görög salátáját készítettem el, és akkor még a 6 órás híradót sem néztem meg, amiben a spanyol uborkát tüntetik fel az e-coli bacilus hordozójaként. Jaj nekem, jaj nekünk, de azért a görög sali finom lett!;)

Hozzávalók:
1 nagyon nagy paradicsom (pl. Bull tomato)
1 közepes paradicsom
200 gramm baby paradicsom
1 zöld húsú kaliforniai paprika
1 kígyóuborka
1 lilahagyma
csomag friss kapor
1 evőkanál vörösborecet
kb. 3 evőkanál (görög) olivaolaj
olivabogyó
kb. 200 gramm fetasajt
szárított oreganó
mentalevél a díszítéshez (opció)

A nagy paradicsomot karikázom, a közepeset gerezdekre vágom, a baby méretűeket pedig felezem. A kígyóuborka felét karikázom, felét kockázom, a kaliforniai paprikát is felaprítom, a vékonyra szelt lilahagymát megáztatom a vörösborecetben. A paradicsomot, uborkát, kaliforniai paprikát kb. 3 evőkanál olivaolajjal összekeverem, belemorzsolgatom a kaporleveleket is, majd a vörösborecetben megáztatott lilahagymát is hozzáadom. Olivabogyóval (Jamie feketét ajánl, nekem spanyol Manzilla bogyóim voltak itthon), morzsolt fetasajttal, szárított oreganóval és mentalevéllel tálalom (a mentáért lusta voltam kimenni a kertbe, szóval opcióként marad meg). Szép színes, nyárias, frissítő és remélem fogyasztó is! Jó étvágyat hozzá!:-)

2011. május 16., hétfő

Óda a csirkemájhoz

Kedvenc előételem a csirkemájpástétom, valahányszor étterembe vet a sors én vagy azt, vagy valamilyen kecskesajtos dolgot rendelek. Nem volt hát kérdés, hogy a hétvégi vendégségre mit készítsek. Egyszer már sikerült, így magabiztosan futottam neki péntek este, kezemben egy kiló csirkemájjal (fele lefagyasztásra került), arcomon hatalmas fintorral....a tisztogatása, meg maga a hideg máj érintése is utálattal tölt el. No de valamit valamiért! A recept olyan egyszerű, hogy szinte hibázni sem lehet, és ha előző nap készítjük el, akkor a hűtőben szépen lehűl, megkomolyodnak az ízek benne, másnapra tökéletes lesz és akkor már elég a főétellel meg esetleg a desszerttel vesződnünk.

A következő módon készítettem el: kb. fél kg csirkemájat megmostam, megpucoltam, eltávolítottam a zöldes-inas részeket róla, apróra feldaraboltam. Serpenyőben jó sok vajat hevítettem, apróra vágott mogyoróhagymát, egy gerezd lereszelt fokhagymát adtam hozzá, és ezen pirítottam meg a májat. Egy kupicányi konyak is belekerült, és nem sóztam , nem borsoztam. (Sózni azért nem szabad, mert akkor a máj összeaszalódik.) Alacsony lángon kb. 20 percig sütögettem. Akkor jó, amikor a máj szép barnás, belseje pedig már nem véres, hanem rózsaszínes. A tűzről levéve, hőálló tálba öntöttem át, és most lehet ízesíteni is, kis borsot meg kakukkfüvet szórtam bele és még vagy 10 dkg vajat és 2 evőkanál tejszínt is. Így pépesítettem, turmixoltam össze nagyon simára. A botmixer tökéletes munkát végzett, nem volt szükségem hogy szűrővel pepecseljek. Kis kerámiatálkákba porcióztam ki és fóliával lefedve hűtőbe tettem éjszakára pihenni. Ha ,parfésítani' akarjuk a pástétomot, akkor a tetejére még egy kis extra vajat olvaszthatunk, az ahogy lehűl és megszilárdul rajta, igazi parfait jelleget kap. Én a vajat már amúgy is bőségesnek találtam, így a tetejére már nem tettem.



Vörösborban-fahéjban megfőtt körtével és házi készítésű brióssal tálaltam. A megpucolt körtéket 3 dl vízzel-3 dl vörösborral, kevés kristálycukorral és egy jó nagy fahéjrúddal 10 percig összeforraltam. (Szintén előző nap készült el).



A briós pedig úgy készül mint egy mezei fonott kalács (mert valójában az): 50 dkg liszt, 2 tojás sárgája, egy csomag szárított élesztő, 3 dl langyos tej, 1teáskanálnyi só, kevés cukor megy bele a kenyérsütőgépbe, dagasztásra, kelesztésre. A megkelt tésztát megfontam, és konyharuhával lefedve még 45 percet kelesztettem, majd tojássárgával kentem le, és 35-40 perc alatt megsütöttem. Apróra szeletelve, grillrács alatt pirítottam.



Jól sikerült előétel lett, és már kevésbé izgultam a főétel kimenetelén, legalább már egy ehető dolgot sikerült produkálnom, amire kellemes szájízzel emlékeznek vissza a vendégek.:)

Ha a kedves olvasó is nagy csirkemájpástétom rajongó, és netalán Dublinba tévedne, akkor a következő éttermeket ajánlom ezen opciót is figyelembe véve:
The Trocadero: http://trocadero.ie/
L'Gueuleton: http://www.lgueuleton.com/
101 Talbot: http://www.101talbot.ie/

2011. április 13., szerda

Dolce Vita


,,When the Moon hits your eyes like a big pizza pie that`s amore...''. Jó egy éve is már, hogy bezárt a kedvenc olasz éttermem. Akkoriban Fairview-ban laktunk (Dublin északi részén lévő kerület neve, 15 percre a belvárostól) és szinte minden hónapban tiszteletünket tettük Da Tommaso (korábbi nevén: Da Enzo) nevű olasz kis étteremben. A helyet egy közepkorú olasz (azt hiszem római) házaspár üzemeltette. A feleség főzött, férje pedig (Tommaso) a vendégeket szolgálta ki. Nagyon ritkán láttam hogy kisegítő személyzetet is alkalmaznának. Pár éve még nem ártott előre helyet foglalni...azután jött a recesszió...Utolsó alkalmak egyike volt, amikor az itallapon szereplő közepkategóriás fehérbor helyett egy, a sarki boltban kapható 5 eurós, kupakos került az asztalunkra...akkor már éreztem, itt a vég. Nem sokkal később az étterem is lehúzta rolóit. Most egy kínai , Take Away' üzemel helyette...Mivel már mi is elköltöztünk a környékről, így nem olyan ,fájdalmas' hiánya...de sokszor eszembe jut az autentikus környezet, ízek, desszertek, kedves, családias, sokszor viccelődő kiszolgálás. Az étlap viszonylag egyszerű volt, és csöpögős olasz pop szólt a hangfalakból, az asztalokról pedig viaszosvászon terítők verték vissza a fényt. A falakon olasz klasszikus fekete-fehér filmek fotói, sok-sok Sophia Loren, Gina Lollobrigida és sok-sok pasta.

Azt hiszem itt ettem először Pollo alla Cacciatore-t vagy magyarul ,csirke vadász módra'. A recept lényege, hogy lassú lángon karamellizáljuk a hagymát, fokhagymát, majd szintén lassú lángon hosszú percekig főzzük a paradicsomot (vagy friss paradicsom híjján paradicsom konzervet). Ehhez jöhet hozzá só, bors, friss bazsalikom (jó sok!) és akár szeletelt gomba is. Mikor már jó sűrű a paradicsomos massza, adjunk hozzá 3-4evőkanál mascarpone krémsajtot (ezt már a tűzről levéve tegyük meg). A csirkemelleket egy serpenyőben kicsit megpiríthatjuk, és előmelegített sütőben, tűzálló tálban összeöntjük a paradicsomos-bazsalikomos- akár gombás szósszal. 25-30 percig főzzük, amíg a csirke szépen meg nem puhul. Penne, vagy bármilyen más olasz tésztával kitűnő. Ne sajnáljuk tetejéről a parmezán sajtot sem.
Ajánlom ezt a receptet, vacsorának, akár vacsoravendégek fogadásakor, ha nem tudjuk éppen ki mit szeret. Garantálom, hogy ebben az egytálételben mindenki örömét leli majd! Ne felejtsünk el a végén extra adag, frissen szedett bazsalikomlevelet szórni.

És most jöjjön a desszert! Mi más, ha nem Tiramisu? Ezzel is nehéz melléfogni, mert igazán egyszerű és szerintem mindenki kedvence. Érdemes a megelőző napon elkészíteni, hogy legalább egy éjszakát álljon a hűtőben. Annál jobb, minél inkább átszívja magát a babapiskóta a mascarponés krémmel, keserű kávéval. Én személy szerint egy klasszikus Tiramisu receptet szoktam használni, vagyis 4 tojást különválasztok, a sárgájához hozzáadok 10 dkg porcukrot, szép habosra verem. Külön felverem a fehérjét is. A felvert tojássárgájához (+cukor) hozzáadom az 1 tubus (250 gramm) mascarpone krémsajtot, majd a felvert fehérjét is. Gépi habverővel simára keverem. Nagyjából egy, vagy másfél csomag babapiskótát megáztatok 3 dl nagyon erős kávéban és pár csepp rumban (ezt úgy szoktam csinálni, hogy 2 evőkanál instant kávét oldok fel 3 dl forralt vizben). Ezután jön a rétegezés, vagyis egy réteg kávés-rumos babapiskóta, a tetejére a mascarponés cucc, majd újabb adag babapiskóta....és így tovább...amíg el nem fogy az alapanyag. A legvégére kerüljön a mascarponés krém, amit kakaóporral szitálok meg. Friss tejszínhabbal és a kertünkben talált (!!!) mentalevéllel díszítem.
(Létezik egy másik Tiramisu recept is...ezidáig még nem próbáltam ki. Abban egyáltalán nem szerepel tojás, hanem csak mascarpone és friss tejszínhab keveréke... Állítólag Gordon Ramsay is erre esküszik...talán majd egyszer...). Ja, és hogy honnan is ered a Tiramisu? Erről mind a mai napig nagy viták folynak...van, aki szerint Toscana , megint mások szerint délebbre esik születésének helye...az olaszok egy csoportja fehérbort, másik felük vörösbort használ készítéséhez...A lényegen ez mit sem változtat: egyszerűen MENNYEI!!! Ez aztán az élet. Dolce Vita!:)



2010. április 26., hétfő


One fine Saturday evening...



We just wanted to feed ourselves then our souls were being fed too in this nicely renovated Georgian Period Townhouse on 20 Mountjoy Square.Bistro Louie`s opened about a year ago. High quality food represented with a Mediterranean twist, friendly service, superb wines, reasonable prices and smart offers. Fresh mussels with tomato and saffron cream, baked goats cheese with quince puree, noisettes of Irish lamb and medallions of pork fillet followed by scorched strawberries and a bottle of Italian Merlot. Just exactly what we needed and even more... In this nice atmosphere we felt like we were in Italy or France without being cheesy and just as simple as it should be. Will definitely go back and highely recommend this small gem for anyone who wants to get good quality food for their money.

http://www.louies.ie