A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ricotta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ricotta. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 19., szerda

Színes délután


Nem kell sokat részleteznem, hogy majdnem minden gyerek szereti a palacsintát, és persze a felnőttek kedvence is egyben. Gyerekkoromban ettem a legfinomabbat: dédnagymamám készítette és talán az emlékek szépítik meg, de még mindig a számban van az íze. Disznózsíron sült ki, mint miden az ő konyhájában és talán pont ettől volt benne valami, valami ami még különlegesebbé tette. Persze azóta sem ettem olyat, és a disznózsír is száműzve van a konyhából. Pedig milyen finom...


A ma délutáni ,pancake', ahogy ezt a vastag, amerikai recept alapján készült verziót nevezik, már régóta kedvencem. Gyakran hétvégi reggelikre is elkészítem. Igazán remélem, hogy egyszer Abi is majd úgy gondol vissza rá, hogy ilyet vagy ehhez hasonlót csak az ő anyukája tud készíteni. Nincs benne semmi ördöngősség, de az írótól jellegzetes íze lesz, amit persze joghurttal is ki lehet váltani.


Ez a recept korábban már szerepelt a blogon, de most lássuk újra:

Pancake hozzávalók (kb. 12-15 db kisebb palacsintához):
2 db tojás
12 dkg liszt (fele finomliszt fele teljes kiőrlésű tönkölyliszt)
8 dkg zabpehely
3 csapott evőkanál nyírfacukor
fél teáskanál sütőpor
csipet só
4 dl író (buttermilk)
sütéshez olaj (szőlőmagolaj)

Elkészítése:
Mindent összeverek egy nagy keverőtálban és kézi habverővel simára keverek. A hagyományos palacsintánál jóval sűrűbb tésztát kapok. Serpenyőben vajat vagy olajat forrósítok és merőkanállal kisebb adagot sütök ki egyenként. Amikor púposodik (bugyog) a teteje, akkor lehet megfordítani.

Feltétnek ez alkalommal ricotta és bogyós gyümölcsök (ribizli, fekete áfonya) kerültek rá.


Jó étvágyat!

2012. július 25., szerda

Nyári sajttorta


A sajttortával való viszonyom mindig is viharos volt. Szeretem én nagyon csak valahogy ő nem szeret engem. Kezdetben a sütött variációkkal próbálkoztam úgy mint a klasszikus New York-i változattal, majd áttértem a  mini kiszerelésre.
Az elmúlt hetekben a sütés nélküli recepteket teszteltem. Készítettem egy egészen jól sikerült fehér csokis  gyümölcsöset (BBC Good Food), aztán amikor Szofika blogján keresztül megismertem Linda Lomelino-t tudtam, hogy az ő receptjét is muszáj lesz megcsinálnom.
Minden bizalmam benne volt. A sajttorta mutatós lett és magasabb is mint az eddigiek (mivel kisebb formába tettem). Ízre is nagyon rendben van, csupán szeletelés közben vettem észre, hogy a csaknem 24 órás hűtés ellenére is szétesik. Talán létezik valami titkos összetevő, amit nem osztott meg velem a szerző, vagy valami másban keresendő a hiba...
A harcot továbbra sem adom fel, talán egyszer összejön nekem is a tökéletes cheesecake!


A recept pedig:
Az alaphoz:
15 dkg keksz (pl. zabkeksz vagy háztartási keksz)
5 dkg vaj
plusz pár szem keksz a tésztába


A krémhez:
30 dkg krémsajt (pl. Philadelphia)
25 dkg ricotta
4 dl zsíros tejszín
ízlés szerint cukor (én pár kanál nyírfacukrot tettem bele)
1 citrom héja lereszelve


kb. 25 dkg vegyes bogyós gyümölcs (fekete áfonya, szeder)


A díszítéshez:
ízlés szerint bogyós gyümölcs vagy más gyümölcs
lekvár

Az alaphoz a kekszet nagyon apróra töröm, morzsolom és összekeverem az 5 dkg megolvasztott vajjal. 18 cm átmérőjű tortaformát sütőpapírral bélelek ki és a kekszes vajat az aljára nyomkodom. Amíg a krémet elkészítem hűtőbe teszem a tepsit.

A krémhez a krémsajtot összekeverem a ricottával, ízlés szerinti cukorral és a citrom lereszelt héjával.
A tejszínhabot külön tálban verem kemény habbá, majd óvatosan a krémsajtos ricottához keverem.
A gyümölcsöket botmixerrel összepürésítem és a krém felét elkeverem vele. Ezt a színes masszát töltöm először a tortaformába, majd a tetejére helyezek pár szem kettétört kekszet (opcionális).
Újra a hűtőbe teszem kb. fél órára hűlni, majd a krém másik felét is a tortára helyezem, spatulával elegyengetem.
5-6 órát hűljön, de legjobb esetben egy egész éjszakát!

Tetejére erdei gyümölcsös lekvárral forralok össze egy maréknyi fekete áfonyát és szedret és ezzel a szósszal valamint friss gyümölcsökkel díszítem a tortámat.
(Megjegyzés: a horror áron kapható fekete áfonya helyett bármilyen más idénygyümölccsel elkészíthetjük ezt a tortát!)
Jó étvágyat!:-)


2012. július 12., csütörtök

Mini sajttorta



A sajttorta megint kifogott rajtam, pedig azt hittem, hogy végre most majd sikerül! A BBC Good Food (angol kiadás) augusztusi számában találtam rá a mini sajttorta (epres) receptjére. A hétvégi vendégségre szántam volna desszertnek (ez volt a teszt verzió). A recept olvasása közben már egy kicsit gyanús volt, hogy miért írják oda, hogy ,,ne izguljunk, nem fog rátapadni a tészta  a muffinpapírra"...persze hogy rátapadt...

A mini sajttortákat muffinsütő tepsiben készítjük el. A recept ricotta sajttot írt én helyette túrót használtam. Szerintem állagra szinte ugyanaz, gondoltam a túróval könnyebb is lesz a dolgom, mert szilárdabb szerkezetű, nem folyik szét...Szétfolyt.

Hogy mentsem a menthetőt kis kerámia tálkákba helyeztem az amúgy bemutatásra sem érdemes sajttortácskákat. Ennyi bevezető után csak azt mondom: senkit ne tántorítson el az én kudarcom. Természetesen az eper helyett bármilyen gyümölccsel működik (ha működik) ez a desszert. Mivel itt még javában érik, így nem volt probléma beszerezni.



Szóval a recept:

Hozzávalók 6 db kis tortához
6 db digestive keksz (zabkeksz, háztartási keksz vagy hasonló)
5 dkg vaj

25 dkg ricotta (túrót inkább ne!)
1 db tojás plusz 1 tojás sárgája
5 dkg (nyírfa)cukor
1 citrom héja
1/2 citrom leve
1,5 dl tejszín

eperlekvár
eper

A kekszet alaposan összetörjük (egy kisebb zacskóba téve sodrófával igazán jó munkát érhetünk el így). A vajat megolvasztjuk és a szétmorzsolt kekszhez keverjük. Muffinsütő tepsibe helyezünk 6 db papírkát és a keszet egyenlő aranybán elosztjuk, a papírok aljára nyomkodjuk. Hűtőbe tesszük amíg a tésztát elkészítjük.

A ricottát összekeverjük a tojással, egy tojás sárgájával, cukorral, citrom reszelt héjával és fél citrom levével. Egy másik tálban  a tejszínt kemény habbá verjük, majd óvatosan a ricottás masszához adjuk. Ezt a tésztát töltögetjük bele a muffinokba. Előmelegített sütőben sütjük csak 150 Celsius-fokon, kb. 30 percig, majd a sütőt lekapcsolva hagyjuk a sajttortákat benne teljesen kihűlni. Tetejére egy-egy teáskanál eperlekvárt porciózunk, és friss eperrel (vagy más gyümölccsel) díszítjük.



2012. július 5., csütörtök

Spenótos gnocchi


A nagy melegre való tekintettel most egy olyan recepttel készültem, melyhez talán közületek is sokan kedvet kapnak. Nem kell hozzá sokáig a konyhában ácsorogni, hamar elkészül. Gnocchinak nevezi a recept (BBC Good Food), de nem a hagyományos értelemben vett burgonyás gnocchi ez.
Ricotta helyett nyugodtan használhatunk tehéntúrót is, szerintem azzal is működik!

Köretnek bármilyen saláta vagy egy kis felkarikázott cékla is megteszi, de önmagában is finom és laktató. Talán a kisebbek is megeszik...Abinak nem kellett.

Hozzávalók (2 személyre ebédnek, vagy 4 személyre előételként)

20 dkg friss spenótlevél
1 db tojás
15 dkg ricotta vagy tehéntúró
csipet só
bors
őrölt szerecsendió
5 dkg reszelt parmezán
5 dkg tönkölyliszt (vagy más liszt)
1 gerezd fokhagyma

A spenótleveleket leforrázom, hideg vízzel lehűtöm, majd kinyomom belőle a feles folyadékot. Késsel felaprítom. Egy tálban összekeverek mindent: a ricottát, spenótot, csipet sót, borsot, tojást, szerecsendiót, lisztet, kinyomott fokhagymagerezdet és reszelt parmezánt. Villával összedolgozom, majd vizes kézzel kisebb gombócokat formálok a masszából. Hűtőbe teszem fél órára pihenni.

Bő, forrásban lévő vízbe dobom a gombócokat, és csak addig főzöm amíg felúsznak a víz tetejére. Szűrővel kihalászom. Frissen, melegen fogyasszuk. Jó étvágyat!


Nyári olvasmánynak ajánlanám David Nicholls könyveit. Könnyű, picit romantikus, humoros, olvasmányos, igazi strandra való regények ezek. Az ,Egy nap' (One Day) után vettem le a polcról A nagy kvízválasztó (angolul: Starter for 10) c. művét. Magyarul július közepén jelenik meg! A könyvesboltokban pedig már régóta kapható ,A beugró' (The Understudy).

2012. június 20., szerda

Spenótos padlizsántekercs


A BBC Good Food Magazin (angol verzió) júliusi számában találtam ezt a finom húsmentes receptet. Picit alakítottam rajta és voilá elkészült a mai gyors ebédem: spenóttal és ricottával töltött padlizsántekercs.

Hozzávalók (1 nagyobb adaghoz vagy 2 főre):

1 db közepes méretű padlizsán
12 dkg ricotta (fél tubus)
20 dkg friss spenót
egy marék fenyőmag
2 evőkanál pesto (friss házi vagy bolti is jó)
parmezán
csipet őrölt szerecsendió
bazsalikom (díszíteni)
olívaolaj




A padlizsánt megmosom (nem szükséges megpucolni) és vékonyabb szeletekre vágom fel. Kisebb tepsibe helyezem és lekenem olívaolajjal. A sütőt előmelegítem 180 Celsius-fokra és 20 perc alatt puhára sütöm benne a padlizsánt. (A sütés alatt egyszer megfordítom őket).

A spenótot leforrázom, hideg vizet engedek rá és óvatosan kinyomkodom belőle a vizet. Késsel felaprítom és elkeverem a ricottával.

A megsült padlizsánba adagolok egy evőkanálnyi spenótos ricottát és óvatosan feltekerem.
Kisebb kerámia tálkákat veszek elő, aljukra 1-1 evőkanál pestot kenek.

A padlizsántekercseket a hőálló tálkákba helyezem, majd megszórom fenyőmaggal, parmezánnal és egy csipet őrölt szerecsendióval. 15-20 perc alatt sütöm meg őket így töltelékkel együtt.

Tetejére friss bazsalikomot teszek díszítésnek.

Könnyű ebéd a nagy nyári melegben (főleg ha más ácsorog helyettünk a sütő mellett).  Kalcium, folsav, C-vitamin, vas és rostokkal teli, alacsony kalória és zsírtartalmú laktató ebéd.
Jó étvágyat!:)

A recept angol nyelven is olvasható a The Cooking Liszt c. blogomon: itt.

2012. február 21., kedd

Palacsinta kedd avagy a böjt előtti dinom-dánom

Húshagyókedd stílusosan


Húshagyó kedd vagyis: Shrove Tuesday (gyóntató kedd), Pancake Day, Pancake Tuesday, Mardi Gras/Fat Tuesday (kövér kedd), Blinij Vtornyik (orosz) Fettisdagen (svéd), Terça-feira gorda (brazil), Apocreas (görög), Sledziowka (lengyel). Többek között ezekkel a nevekkel is illetik a világ különböző országaiban a böjt előtti (hamvazószerda előtti) utolsó napot, amikor még szabad húst enni. Nem egy helyen farsangi karneválók, fesztiválok is ehhez az időponthoz kötődnek mint pl. a híres Mardi Gras, ami eredetileg a francia telepesek által alapított Louisiana állambeli New Orleans zenés táncos felvonulása.

Az angolszász országokban ezen a napon leginkább palacsintát szokás fogyasztani, melynek régi korokra visszanyúló hagyományai vannak. Egyes vidékeken népszerű gyakorlat volt, hogy a húshagyókedden sütött első palacsintát az eladósorban lévő lányok a kakas elé vetették. Ha azt a kakas egyedül fogyasztotta el, annak az volt a jelentése, hogy továbbra is hajadon marad a leányzó, ha viszont a tyúkokat is meghívta az ebédhez, az a következő évre házasságot ígért.


Angliában e napon gyerekcsapatok jártak házról-házra és palacsinta, vagy (ha az még nem volt készen) tej, tojás, liszt reményében énekeltek illetve verseket citáltak. Ahol semmit sem kaptak, egy törött korsót dobtak a ház bejáratához.


Sok helyütt úgy gondolták, hogy az ekkor sütött első három palacsinta megszentelt. Ezért mindegyikükre egy keresztet rajzoltak, ezután megszórták sóval, majd félretették, hogy távol tartsa a háztól gonosz szellemeket.

Skóciában ehhez az előrejelzéshez a zabliszt, tojás és só felhasználásával készített - „bannock”-nak nevezett - speciális zablepényt használták. A tésztába egy talizmánt rejtettek, és ha azt egy eladósorban lévő leány találta meg, egy éven belül megházasodott.

Írországban a lányok délutánra szabadidőt kaptak, hogy elkészítsék a palacsintájukat. Az első palacsintát a legidősebb hajadon leány dobta fel, s ha az megfordulva érkezett vissza a serpenyőbe, megnyugodhatott, mert egy éven belül bekötötték a fejét.


De az evés ideje sem volt közömbös, a palacsintákat - hogy jó szerencsét hozzanak - este nyolc óra előtt kellett elfogyasztani. Úgy tartották, hogy aki e napon palacsintát sütött, és evett is belőle, a következő évben sem a pénzből sem az élelemből nem fogyott ki.

(Forrás:rostae-books.com)

Az én fejem ugyan már be van kötve, és délutáni szabadidővel sem rendelkezem, azért igyekeztem, hogy még este nyolc óra előtt bemajszolhassuk a mi finom palacsintáinkat.

Mivel John szokása szerint cukorral és citrommal eszi az édesnek szánt adagot, így ezt az örömöt meghagytam neki. Magam és Abi számára egy-pár túrós-tejfeleset készítettem.

A vacsora főétele pedig egy húsmentes, spenótos, ricottás sós palacsinta lett.

SPENÓTOS RICOTTÁS PALACSINTA

Hozzávalók (kb. 8 darab palacsintához)
25 dkg spenótlevél
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
kevés vaj
25 dkg ricotta
1 citrom héja
parmezán sajt
35 dkg olasz paradicsomszósz
só
bors
tetejére cheddar sajt vagy kedvünkre való más sajt
8 darab sima palacsinta

A vöröshagymát vékony karikákra szeletelem és kevés vajon szép barnásra karamellizálom, hozzáadom a megmosott és lecsepegtetett spenótlevelet és a fokhagymagerezdeket is belereszelem. Kevergetem és nagyjából 10 perc alatt összefőzöm a spenótot. Lehúzom a tűről és hagyom kihűlni.

Kis tálkában összekeverem a ricottát, a lereszelt parmezánsajtot és egy citrom héját is belereszelem, sózom, borsozom. Ezzel a sajtos ricottával töltöm meg a palacsintákat.


A kihült spenótot a paradicsomszószhoz keverem és egy hőálló tál aljára porciózom, ráfektetem a palacsintákat, és ha marad a szószból, akkor a tetejükre is teszek. Cheddar sajtot reszelek rá és előmelegített sütőben sütöm (180 fokon) 20-30 percig. A sajt szépen ráolvad és forrón gőzölögnek a palacsinták.


Az eredeti palacsintatésztát Susanna nénikémtől rámhagyott recept alapján készítettem el (liszt, tojás, tej, csipet só és szódavíz is van benne!)


Így kerek az élet!:-)

(Fotók: Telegraph, teawithmarykate.com, silentstory.com, Michael Greatorex)

2012. február 16., csütörtök

Póréhagymás-ricottás Gruyère sajtos pite

Leek, ricotta and Gruyère tart



A quiche sikerén felbuzdulva a héten egy hasonló húsmentes pitét készítettem. A tészta ugyanaz az omlós-vajas házi, amit már korábban bemutattam, a töltelék nem egészen quiche inkább pitésebb, picit töményebb. A ricotta sajt kitűnő alapot ad ehhez, nem beszélve a friss póréhagymáról, tárkonyról és reszelt Gruyère sajtról. Ezek az összetevők természetesen mással is helyettesíthetőek, de aki kipróbálja ezt a variációt, ígérem nem fog csalódni! Mennyei, krémes, egyszerű vacsora.

Hozzávalók egy 23 cm átmérőjű pitéhez:
kb. 50 dkg omlós-vajas tészta
tisztes mennyiségű vaj
2 nagyobb szár póréhagyma
25 dkg ricotta
1 dl tejszín (double cream)
2 darab tojás
egy nagy maréknyi frissen vágott tárkony
10 dkg reszelt Gruyère sajt vagy ahhoz hasonló
nagyszemű tengeri só
bors

Először az omlós-vajas tésztát készítem el. Ennek receptje ITT megtalálható.

Vajat olvasztok és a felkarikázott póréhagymát kb. 10 perc alatt megfonnyasztom rajta. Egy tálban összekeverem a ricottát, tejszínt, tojásokat, tárkonyt, a reszelt sajt felét. Megsózom, borsozom ízlés szerint, majd a megfőtt pórét is hozzáadom.

A tésztát a kivajazott piteformába illesztem és először 200 Celsiuson (gáz 6) sütöm a kerámiababokkal együtt (blind bake) vagy 10 percig. A babokat ezután kiemelem és azok nélkül is visszatolom még 5 percre. Amikor a tészta szép halványsárga kiveszem a sütőből és felöntöm a ricottás-póréhagymás töltelékkel.

Tetejére szórom a maradék reszelt Gruyère sajtot. A sütőt ezután 180 Celsiusra kapcsolom (gáz 4) és további 20-30 percig sütöm a pitét.
Tűpróbával ellenőrzöm megsült-e a belseje. A sajt szépen ráolvad és megpirul rajta.

Salátával vagy magában tálalom.

Finom volt, percek alatt elpusztult. Jó étvágyat!


Infó: a Gruyère (ejtsd grüjer) egy sárga színű, tehéntejből készülő félkemény sajt. 2001 óta eredetvédett svájci sajtfajta. Karaktere, sós íze attól függ, mennyi ideig érlelték. A fiatalabb (5 hónap) fajták kicsit diósabb jellegűek, az idősebb (akár 1 év) Gruyère sajtok összetettebb ízűek. Nagyon hasonlít hozzá a Comté és a Beaufort.

Nevét a svájci Gruyères városkáról és kantonról kapta. Ez a kicsi, festői város az Alpoktól északra egy hegy tetején, a Szajna partján fekszik 810 méter magasan. Körbe-körbe legelők veszik körül, ahol mesekönyvszerű a rengeteg tehén látványa a harsogóan zöld háttérben. Nem véletlen a sok tehén, Gruyères kevesebb, mint kétezer lakójának nagy része a sajtkészítésből él.

10 liter tehéntejből egy kiló Gruyère készül. A tejet a gazdaságok nagyon részletesen előírt szabályok szerint termelik. A tehén nem fogyaszthat sem erjesztett élelmiszert, sem silót. A komoly minőségi követelményeknek megfelelő a tejet melegítik, hőkezelik, alvasztják, majd formázzák. A sajtot egy barlang mikroklímájának megfelelő 13-14 fokos kb. 95%-os páratartalmú helyiségben érlelik. Ha a páratartalom alacsonyabb lenne, a sajt kiszáradna.

(Forrás: mindmegette.hu)

2010. május 10., hétfő

Éljen a Spenót!


Egy újabb vegetáriánus gyöngyszemre akadtam a május havi ,Good Food' magazint lapozgatva. Talán a tavasz teszi, hogy sokkal jobban esnek a könnyű, friss, zöldséges ételek és kevésbé hiányzik a hús a tányéromról. Ennek szellemében spenótos gnocchit készítek melyet friss rukkolával szervírozok vacsorára.
Spenótos-ricottás gnocchi
Hozzávalók (kb. 12 gnocchihoz)
200 gramm friss spenótlevél
maréknyi friss petrezselyem
2 gerezd fokhagyma
140 gramm ricotta
85 gramm liszt
2 tojás
100 gramm reszelt parmezán
frissen őrölt szerecsendió
só
frissen őrölt bors
olivaolaj és rukkola
Először a friss spenótleveleket forrázom le, és kb. 2 percig állni hagyom a forró vízben, majd leszűröm és amint kihűlt, törlőkendővel vagy tiszta konyharuhával szárazra itatom. Az apróra vágott spenótot, lisztet, tojást, sajtot, petrezselymet lereszelt fokhagymagerezdeket, ricottát egy nagy tálban villával jól összedolgozom, amíg egységes masszát nem kapok. Frissen őrölt borssal, sóval és szerecsendióval ízesitem, majd nedves kézzel apró (diónagyságú) gombócokat formázok. A kész gombóckákat alufóliával letakarom és min. 30 percig a hűtőben pihentetem. Amikor főzésre készen állnak, forrásban lévő vízbe dobálom őket. Amint felúsztak a felszínre még kb. 1-2 percig izzasztom a gnocchikat. Előmelegített tányérra kis olivaolajat öntök es rukkolaágyon szervírozom. Tetejére extra parmezánt reszelek. Könnyű és laktató, még Klári kutyának is ízlett:)