A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsomszósz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsomszósz. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 30., hétfő

Sárgaborsós dahl


Finom, indiai ízvilágú levesre vágytam, így tegnap este gyorsam beáztattam egy nagy adag (kb. 25 dkg) sárgaborsót. Ma délelőtt csak annyi volt a dolgom, hogy a lecsepegtetett sárgaborsót puhára főzzem (kb. 30-40 perc alatt, lassú tűzön).

Közben elkészítettem a leves alapját is: kevés olajon (szőlőmagolaj) egy egész apróra vágott hagymát dinszteltem meg 1 tk. mustármag és 1 tk. római köménymaggal. 5-7 perc után hozzáadtam a frissen lereszelt gyömbért, 1 tk. kurkumát, 2 tk. őrölt koriandert és 3 kinyomott fokhagymagerezdet. Picit sóztam és rádobtam 2 db felkockázott paradicsomot meg egy paradicsomkonzervet is (használjunk csak friss paradicsomot ha van otthon, nekem csak ez a kevéske volt). Felöntöttem 2,5 dl vízzel és 1 evőkanál natúr vega-mix ételízesítővel szórtam meg. 20-25 percet gyöngyöztettem így a levest. A fűszerek és a hagymás-gyömbéres-paradicsomos alap így jól összeér. Ezután adtam hozzá a megfőtt sárgaborsót. Botmixerrel pépesítettem, de nem teljesen simára, kisebb sárgaborsó darabok maradtak benne. Friss petrezselyemmel tálaltam.


Természetesen lehet bele tenni friss vagy szárított chilit vagy más tüzes paprikát. Ezt akár utólag is megtehetjük, így a kisebbek is megkóstolhatják a sima verziót.

Egy korábbi recept: itt.

Jó étvágyat!

2012. április 18., szerda

Mini pizza kicsiknek



Nem tudom, hogy a Kisvakond szereti-e a pizzát, de mi igen. Az elmúlt hetekben sikerült nagyon szép tésztát kelesztenem hozzá, és megtaláltuk a favorit toppingot is: szardella, királyrák, magyar csípős hegyespaprika!

Abinak ma ebédre saját ínye szerint készítettem el egy mini verziót. Fele annyi tésztát kelesztettem (225 g liszt, 1 tk olívaolaj, csipet só, 3 g szárított élesztő, 1 tk finomítatlan nádcukor, 1.5 dl langyos víz), és hiper-szuper egészséges teljes kiőrlésű tönkölylisztet használtam hozzá.

Feltétnek bio paradicsomszósz, brokkoli, zöldborsó, piros húsú kaliforniai paprika, tonhal (konzerv) és cheddar sajt került rá. Szerintem nem is kell több egy mennyei baba ebédhez!

A Kisvakond még mindig sapkát hord, annyira fázik itt Dublinban. Jöjjön a tavasz!

Jó étvágyat csöppségek! :-)

2012. április 16., hétfő

Gyerekmenü: paradicsomos gnocchi


Egy újabb gyerekmenü, egy újabb siker a babakonyhában. Most kezdhetném megint azzal, hogy ,,melyik gyerek ne szeretné a paradicsomos tésztát...?''. Abi a többséggel ellentétben nem nagyon rajong érte, a házilag készített változatokat eddig gyakran elutasította (még az állatos tésztát is!). Gondoltam, teszek egy próbát és gnocchit gyúrok neki. Gnocchit gyártani fele olyan nehéz mint hittem, és klasszisokkal finomabb a bolti változatnál.

Egy jó nagy adagot készítettem (biztos ami biztos, hátha mi is ráfanyalodunk). Ehhez 1 kg lisztes burgonyát főztem meg héjában. Amikor a krumpli megfőtt, meghámoztam, krumplinyomón kinyomtam, beleütöttem egy egész tojást és nagyjából 30 dkg liszttel dolgoztam össsze. Folyamatosan adagoltam hozzá a lisztet és gyúrtam össze, így láttam, hogy mennyit vesz fel a krumpli. A hengerre gyúrt tésztát 5 egyenlő részre osztottam és kígyókat nyújtottam belőlük, majd ezekből a kis kígyókból nagyjából 1,5 cm-es párnákat vágtam le késsel.
Formázni lehet sajtreszelővel és villával is, de simán is nagyon finom. A redők segítenek, hogy még jobban beszívja a szószt a tészta. Interneten (pl. Youtube) a gnocchi készítés és formázás is megtalálható. Bő forrásban lévő vízben főztem ki, mikor felúsznak a felszínre lapáttal kihalásszuk őket (kb.2-3 perc).

A paradicsomos szószt (Meridian Tomato and Olive Organic) párolt édesburgonyával és vajban párolt csirkemellel turbóztam fel.

És a verdikt: nagyobb sikere volt mint a korábbi sima tésztáknak, de a végén  a szülők malacsültje kellett!:-)

Minenkit buzdítanék a házi gnocchira és ha túl nagy mennyiséget gyúrnánk, akkor le is fagyaszthatjuk egy részét. Mivel picit időigényesebb, ezért akkor essünk neki, ha nem kell rohannunk és utána el is tudunk mosogatni!

Jó étvágyat babák, mamák, dadák!

2012. március 6., kedd

Spenótos tonhalas pizza

...a felejthető vacsora

Bár szívesen megeszem de sosem voltam nagy pizza bolond. Szeretem a hajszálvékony tésztából készülteket, amolyan igazi olasz stílusban. A minap megkívántam, így kelesztettem hozzá tésztát és mivel a spenótot nem lehet megunni, így egyértelmű volt, hogy az is kerül rá.
Az biztos, hogy ez nem az a klasszikus vékonytésztás lett bár ezt már sejtettem az elején. A képen a megsült változatot még azelőtt fotóztam le melőtt beleharaptunk volna (hiszen látszik). Sajnos a sütőm az utolsókat rúgja, így a közepe teljesen nyers maradt, vissza kellett dobnom még vagy további 20 percre.
Ma végre kinéztem az áhított sütőt is...úgyhogy remélem a legjobbakkat!
Ez a pizza most nem ízlett, miközben ettem, a Vapianós vékonytésztásról ábrándoztam...

Azért leírom a receptet, hátha valaki kedvet kap hozzá!

A tésztához: 3 dl langyos vizet, 2 evőkanál olívaolajat, 45 dkg lisztet, 1 csomag szárított élesztőt, 1 teáskanál tengeri sót, 2 teáskanál cukrot gyúrok össze és dagasztom, kelesztem (én a kenyérsütőre hagytam ezt a melót).

Mikor megkelt, egy tepsit kikenek olívaolajjal és a tésztát átpofozom, majd kinyújtom tepsim méretéhez illeszkedően.

Feltétnek: paradicsomszószt kentem rá (Meridian Organic), előre leforrázott majd felaprított spenótleveleket (25 dkg), felkarikázott lilahagymát és egy doboz tonhalkonzervet. Kevés cheddar sajtot is reszeltem rá.


Előmelegített sütőben (200 Celsius- gáz 6) sült nagyon sokáig.
(Általában 20-25 perc kell a pizzának.)

2012. február 24., péntek

Halas torkoskodás


A tegnapi torkos csütörtökből egy jó nagy adag halas finomság kerekedett. Ez pontosan az az étel, amivel szinte egészségesre eszi magát az ember. :-)

Zabos-spenótos hal gratin

Hozzávalók 2 főre:
2 szelet lazacfilé
20 dkg tenger gyümölcsei mix
kb. 30 dkg spenót
2-3 gerezd fokhagyma
1 olasz paradicsomkonzerv (400 ml)
csipet nagy szemű tengeri só
2 evőkanál zsemlemorzsa
parmezán sajt
2 evőkanál zabpehely
kisebb marék petrezselyem

brokkoli vagy más zöldség köretnek

A megmosott spenótleveleket blansírozom, majd hűlni hagyom és kinyomkodom a feles vizet belőle.

Kisebb edényben összeforralom a paradicsomkonzervet (darabolt), 2-3 gerezd fokhagymát nyomok bele és kevés sóval ízesítem. A megmosott és feldarabolt lazacfiléket 1-2 percig párolom ebben a szószban (nem kell teljesen megfőzni, majd a sütőben). Az edényt a tűről lehúzom és belekeverem a tenger gyümölcsei mixet is (ezek nekem előre meg vannak főzve, így további főzést nem igényelt.)Hozzáadom a felaprított petrezselymet.

Hőálló tálkában először a spenótleveleket helyezem el, majd a lazacos-tenger gyümölcsei mixes paradicsomszószt. 2 evőkanál zabpelyhet 2 evőkanál zsemlemorzsávaval és jó sok reszelt parmezánnal keverek össze majd a gratin tetejére szórom.

Előmelegített sütőben kb. 220 Celsiuson (gáz 7-es) 20 percig sütöm.

Párolt brokolival tálalom.

Alacsony kalória és zsírtartalmú vacsora, sok-sok C-vitaminnal, vassal, kálciummal, rosttal, folsavval és 5 adagnyi zöldség van benne (5 of your 5-a-day)! Egy adag tartalmaz: 359 kcal, 48 gr fehérje, 27 gr szénhidrát, 6 gr zsír, 2 gr telített zsír, 8 gr rost, 9 gr cukor, 3,4gr só.

Ötlet: BBC Good Food March Issue

2012. február 21., kedd

Palacsinta kedd avagy a böjt előtti dinom-dánom

Húshagyókedd stílusosan


Húshagyó kedd vagyis: Shrove Tuesday (gyóntató kedd), Pancake Day, Pancake Tuesday, Mardi Gras/Fat Tuesday (kövér kedd), Blinij Vtornyik (orosz) Fettisdagen (svéd), Terça-feira gorda (brazil), Apocreas (görög), Sledziowka (lengyel). Többek között ezekkel a nevekkel is illetik a világ különböző országaiban a böjt előtti (hamvazószerda előtti) utolsó napot, amikor még szabad húst enni. Nem egy helyen farsangi karneválók, fesztiválok is ehhez az időponthoz kötődnek mint pl. a híres Mardi Gras, ami eredetileg a francia telepesek által alapított Louisiana állambeli New Orleans zenés táncos felvonulása.

Az angolszász országokban ezen a napon leginkább palacsintát szokás fogyasztani, melynek régi korokra visszanyúló hagyományai vannak. Egyes vidékeken népszerű gyakorlat volt, hogy a húshagyókedden sütött első palacsintát az eladósorban lévő lányok a kakas elé vetették. Ha azt a kakas egyedül fogyasztotta el, annak az volt a jelentése, hogy továbbra is hajadon marad a leányzó, ha viszont a tyúkokat is meghívta az ebédhez, az a következő évre házasságot ígért.


Angliában e napon gyerekcsapatok jártak házról-házra és palacsinta, vagy (ha az még nem volt készen) tej, tojás, liszt reményében énekeltek illetve verseket citáltak. Ahol semmit sem kaptak, egy törött korsót dobtak a ház bejáratához.


Sok helyütt úgy gondolták, hogy az ekkor sütött első három palacsinta megszentelt. Ezért mindegyikükre egy keresztet rajzoltak, ezután megszórták sóval, majd félretették, hogy távol tartsa a háztól gonosz szellemeket.

Skóciában ehhez az előrejelzéshez a zabliszt, tojás és só felhasználásával készített - „bannock”-nak nevezett - speciális zablepényt használták. A tésztába egy talizmánt rejtettek, és ha azt egy eladósorban lévő leány találta meg, egy éven belül megházasodott.

Írországban a lányok délutánra szabadidőt kaptak, hogy elkészítsék a palacsintájukat. Az első palacsintát a legidősebb hajadon leány dobta fel, s ha az megfordulva érkezett vissza a serpenyőbe, megnyugodhatott, mert egy éven belül bekötötték a fejét.


De az evés ideje sem volt közömbös, a palacsintákat - hogy jó szerencsét hozzanak - este nyolc óra előtt kellett elfogyasztani. Úgy tartották, hogy aki e napon palacsintát sütött, és evett is belőle, a következő évben sem a pénzből sem az élelemből nem fogyott ki.

(Forrás:rostae-books.com)

Az én fejem ugyan már be van kötve, és délutáni szabadidővel sem rendelkezem, azért igyekeztem, hogy még este nyolc óra előtt bemajszolhassuk a mi finom palacsintáinkat.

Mivel John szokása szerint cukorral és citrommal eszi az édesnek szánt adagot, így ezt az örömöt meghagytam neki. Magam és Abi számára egy-pár túrós-tejfeleset készítettem.

A vacsora főétele pedig egy húsmentes, spenótos, ricottás sós palacsinta lett.

SPENÓTOS RICOTTÁS PALACSINTA

Hozzávalók (kb. 8 darab palacsintához)
25 dkg spenótlevél
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
kevés vaj
25 dkg ricotta
1 citrom héja
parmezán sajt
35 dkg olasz paradicsomszósz

bors
tetejére cheddar sajt vagy kedvünkre való más sajt
8 darab sima palacsinta

A vöröshagymát vékony karikákra szeletelem és kevés vajon szép barnásra karamellizálom, hozzáadom a megmosott és lecsepegtetett spenótlevelet és a fokhagymagerezdeket is belereszelem. Kevergetem és nagyjából 10 perc alatt összefőzöm a spenótot. Lehúzom a tűről és hagyom kihűlni.

Kis tálkában összekeverem a ricottát, a lereszelt parmezánsajtot és egy citrom héját is belereszelem, sózom, borsozom. Ezzel a sajtos ricottával töltöm meg a palacsintákat.


A kihült spenótot a paradicsomszószhoz keverem és egy hőálló tál aljára porciózom, ráfektetem a palacsintákat, és ha marad a szószból, akkor a tetejükre is teszek. Cheddar sajtot reszelek rá és előmelegített sütőben sütöm (180 fokon) 20-30 percig. A sajt szépen ráolvad és forrón gőzölögnek a palacsinták.


Az eredeti palacsintatésztát Susanna nénikémtől rámhagyott recept alapján készítettem el (liszt, tojás, tej, csipet só és szódavíz is van benne!)


Így kerek az élet!:-)

(Fotók: Telegraph, teawithmarykate.com, silentstory.com, Michael Greatorex)

2011. március 11., péntek

Iron Lady



A lencseleves sikere nyomán felbuzdulva, (legalábbis családtagjaimnak ízlett....vagy nem volt más választásuk, hogy megmeneküljenek az éhhaláltól...) ma lencse ragut készítek szintén vöröslencséből. Azontúl, hogy finom, kitűnő vas és C-vitamin forrás, és magas szénhidráttartalma miatt igen tápláló (viszont glikémiás indexe alacsony, lassan emeli meg a vércukorszintet).
A lencseragu hozzávalói:
3 evőkanál olívaolaj
2 fej vöröshagyma
3 sárgarépa
3 szál angol zeller
3 fokhagymagerezd
500 gramm szárított vöröslencse
2x400 gramm paradicsomkonzerv
2 evőkanál paradicsompüré
2 teáskanál szárított oregánó és 2 teáskanál kakukkfű
3 babérlevél
1 liter zöldségleves alaplé

Az olívaolajat felforrósítottam és hozzáadtam a hagymát, a felkarikázott sárgarépát, zellert és fokhagymagerezdeket. Lassú tűzön 15-20 perc alatt összefőztem őket (nem túl puhára). Ezután hozzáadtam a szárított lencsét, olasz paradicsomkonzervet, paradicsompürét, fűszereket és a zöldségleves alaplét. Forrástól számított kb. 20-30 perc alatt a lencse puhára főtt. A végén sóval és frissen őrölt feketeborssal ízesítettem. A recept alapján spagettivel, vagy más tésztával pl. kagylótésztával illik fogyasztani, de önmagában is megállja a helyét. A másnapi vendégségre is maradt egy kis kóstoló, és talán még finomabb lett, ahogy a hűtőben tárolva összeértek az ízek. Egyértelműen az egyik kedvencem lesz a vöröslencse!
Forrás: BBC Good Food