2013. április 23., kedd

Anyák napi palacsinta- VKF 56.


Kriszta, az Orchidea a konyhában blog írója vette át tőlem a stafétát a Vigyázz, kész, főzz (VKF) következő fordulójára. A téma ezúttal Anyák napi menü volt, bármi olyan finomság, melyet ezen a napon szívesen elkészítenénk édesanyánk, nagymamánk részére.
Én több szempontból is kivételt képezek, mert itt Írországban már megünnepeltük az édesanyákat (márciusban-Írországban és Angliában az anyák napja a nagyböjt 4. vasárnapjára esik- Mothering Sunday nevű vallási ünnepből alakult ki, Mother's Day), és sajnos az otthoni anyák napján nem tudok idén részt venni.
Hagyományaink sem igen vannak az étkezés terén, de tavaly azért igyekeztem magam ünnepeltetni, vagy legalábbis a reggeli készítése alól kivonni magam. Ez sikerült is.
Idén palacsintát sütöttünk közösen (vagyis én), egyik kedvencemet a zabpelyhes íróval készült vastag változatot. Ezt most a VKF kedvéért itt reprodukáltam is. Viszonylag gyakran készítem el ezt a fajtát, nagyon jól fel lehet dobni friss gyümölcsökkel, finom lekvárral.



Zabpelyhes-írós pancake hozzávalók (kb. 12-15 db kisebb palacsintához): 

2 db tojás 
12 dkg liszt 
8 dkg zabpehely 
3 csapott evőkanál nyírfacukor 
 fél teáskanál sütőpor 
 csipet só 
 4 dl író (buttermilk) 
 sütéshez olaj (most repce)

Elkészítés: kimérem a száraz összetevőket egy nagy keverőtálban, beleütök 2 db tojást és apránként hozzáadagolom az írót is, simára keverem. Serpenyőt forrósítok fel (kevés olajjal, majd kisütöm egyenként a palacsintákat. Vastagabbra készítem és kisebbekre mint a hagyományos változatot.


Jó étvágyat hozzá!


2013. április 9., kedd

Húsvéti finomságok- VKF 55. összefoglaló

Sziasztok,

Gyorsan jöjjön akkor a VKF összefoglalója! A beérkezett receptek sorrendjében teszem most közzé ki milyen finomsággal készült. Reméltem, hogy picit többen leszünk majd, hiszen nagyon sok blogon láttam szebbnél szebb húsvéti ételeket, de azért így is szép számmal voltunk, és egy igazi repertoár gyűlt össze. Talán jövőre lesz, aki majd ebből szemezget!

Az első receptet Nyárikonyhától kaptam , aki egy az arab országokban népszerű Fattoush salátát készített. Főtt tojás is került bele, nagyon friss, igazi tavaszváró húsvéti finomság lehet.



Anikó barátném a Coffeinmentes blog írója egy nagyon guszta tonkababos kaláccsal készült, ami persze nem csak a húsvéti asztalon, hanem az év bármely napján szívesen elfogy szerintem.


Éva a Takarékos konyhából egy sütés nélküli gyümölcsös túrókrémes tortát hozott. Színes szórócukrot, drazsét és aranyos nyuszis marcipánt tett rá díszítésnek.



Ami a Colors in the Kitchen blog szerzője szuflét készített, nem is akárhogyan! Répa is került bele. A tökéletes szuflé titkát is megosztotta velünk, miszerint minden az időzítésen múlik. A fotók magukért beszélnek.



Nyammm Zsófi egy klasszikus finomsággal készült: fonott kaláccsal és azt rögtön hatos fonással prezentálta. A siker nem maradt el, gyönyörű foszlós finomság sült ki nála.



Vea is fonott kalácsot sütött, szerinte a fonás nem lett tökéletes, de én örülnék, ha ilyet tudnék!



Ezen kívül még egy húsvéti túrótortát is figyelmünkbe ajánl, melynek a piskótája egy nagyon finom barackos pitéből áll, de gyakorlatilag bármilyen gyümölccsel lehet variálni.



Trollanyu, aki a keltek terén nagyon otthonosan mozog egy mézes kalácsot készített, melyet különleges, szép kerek egésszé font össze.


Kriszta, az Orchidea a konyhában blog írója egyik kedvenc desszertemet készítette el, a
créme brulée-t méghozzá tojáslikőrrel  Igazi vendégváró finomság is ez, hiszen előre is elkészíthető, így ha a vendégek jönnek csak ki kell venni a hűtőből.



Brigi, a Bradzs' Bakery-ből egy cuki nyuszis linzert készített.


Annyira belejött a sütésbe, hogy még ezekkel a húsvéti macaronokkal is elkápráztatott. Gyönyörű tavaszi színekben pompáznak nemde?


Linda a Konyhalál írója sárgarépás bonbont varázsolt az ünnepi asztalra. Nemcsak különleges, hanem igazán egészséges desszert is ez a sok nehéz étel után.


Gasztrómanó egy svédi húsvéti finomsággal, a Semlával jelentkezett a VKF-re, mely kelt tésztából készül és kinézetében a képviselőfánkra hasonlít kicsit. Szívesen megkóstolnám!


A Salt and Sugar szerzője, Krisztina még előbbre gondolt, és a húsvéti maradékokból finom főtt sonkás tojásos pitét sütött! Akinek még van egy kis maradék sonkája ne habozzon ezt elkészíteni!



SüniSüti sokunk nagy favoritját a répatortát készítette el, ráadásul ilyen guszta díszítéssel, kis marcipán répákkal tetején.


Ti tudjátok mi az a rahát? Era a Sütök-Főzök, Életinfó szerzője megosztja veletek ezt a titkot, gusztusos kakós raháttal készült, melybe áfonya is került.


Hankka  egy sokak számára klasszikus húsvéti finomság receptjét osztotta meg: a sárgatúrót. Bár inkább Magyarország keleti részén fogyasztják, érdemes közelebbről is megismerni, megkóstolni akár édesen, akár sósan is.



Flóra, az Ízek és Élmények blog szerzője, aranyos nyuszis kekszekkel hangolódott az ünnepekre.


Szofika is a nyuszis formákat részesítette előnyben, ezekkel az édes csokis nyalókákkal.


Márta , Közös életünk Norvégiában blog szerzője szép formás húsvéti kalácsokat sütött, mazsolás és sima változatban is.


Zsuzsa kettő  receptjével most 4 év kihagyás után újra csatlakozott a VKF-hez. Készült nála egy rózsaszín kaszinó tojás:


és egy nagyon ötletes és biztosan nagyon finom lassú nyuszi. A sors iróniája, hogy Zsuzsa répával szervírozta :-)


Végezetül jómagam a már említett mazsolás bucikkal készültem, melyek eredetileg foszlós kalácsnak készültek:


Mindenkinek köszönöm a részvételt, ha bárkit kihagytam volna illetve ha még csatlakozni szeretnétek, akkor kérlek itt vagy e-mailben jelezzétek!

A stafétát, pedig Krisztának adom át szeretettel. Kíváncsian várom mivel rukkol majd elő!