A következő címkéjű bejegyzések mutatása: keksz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: keksz. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 11., kedd

Gyömbéres emberkék idén is


A zserbós projekt után végre mi is a karácsonyra koncentrálhatunk, ideje is hiszen kevesebb mint 2 hét múlva eláraszt minket a Télapók, angyalkák, Jézuskák hada. Kétnyelvű gyereknek lenni nem mindig egyszerű dolog. Több hónapra (évre) van szüksége a pici agynak, míg tisztázza hogy anyuka és apuka más nyelven szól hozzá és hiába a sok erőlködés a fene sem érti mit akarunk mondani. A kevés hátrány mellett viszont jóval több előnnyel jár, hiszen a tanácstalan szülő nem akar kiszúrni sem a Télapóval sem a Jézuskával, így mindkettő előtt kinyitja ajtaját, és teret enged a teljes káosznak. Mikor állítsuk fel a fát, mikor bontsuk ki az ajándékokat, mi kerüljön az ünnepi asztalra, énekeljük-e a ,Mennyből az angyalt" vagy legyen vegyesen egy ,,Jingle bells" is hozzá? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülnek fel nálunk a napokban. Ilyenkor jó egy pár percre megállni, sütni egy nagy tepsi gyömbéres emberkét, és hagyni, hogy a dolgok letisztuljanak. Lesz ami lesz!

Tavaly már szerepelt a blogon ez a recept, és mivel kevésbé kemény mint a többi eddig használt gyömbéres keksz, így idén is felkerül a repertoárba. Vigyázni kell azért, mert a kicsik ezután tévedhetetlenül felismerik a gyömbéres emberkék bolti kollégáit, és dackorszak alatt nem túl egyszerű ellent mondani a ,,babákért" ordító piciknek.


Hozzávalók: 
15 dkg puha vaj 
8 dkg barna nádcukor 
1 tojás sárgája
 35 dkg liszt 
1 teáskanál szódabikarbóna 
4 teáskanál őrölt gyömbérpor 
2 evőkanál cukorszirup (Golden Syrup) én ehelyett mézet használtam

Díszitéshez: 
Mini Smarties vagy mazsola gomboknak
olvasztott csoki 

 A vajat és cukrot krémesre keverjük (kézi habverővel), majd beledolgozzuk a tojásnak csak a sárgáját, a szódabikarbónát, gyömbérport, és lisztet. A picik segíthetnek a lisztet a tálba szitálni. 

Először morzsásabb tésztát kapunk, ezért adagoljuk hozzá a kb. 2 evőkanál ragacsos cukorszirupot vagy mézet. Kézzel összedolgozzuk. (Ha túl morzsás lenne még egy kis vajat vagy szirupot adjunk hozzá. Omlós-vajas tészta állagú masszát kapunk.)

Sodrófával kb. 1 cm vastagságúra nyújtjuk ki a tésztát (lisztezett felületen). Sütőpapírral bélelünk ki egy jó nagy tepsit. A tésztából emberkéket szaggatunk ki és óvatosan a tepsire helyezzük. 
A gyerekek a mini Smarties drazsékat vagy mazsolát az emberkékre biggyeszthetik (gombnak). Előmelegített sütőben 180 fokon sütjük 10-15 percig. A tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni, majd csokit olvasztunk (kb. egy tábla) és hajat, szemet, szájat varázsolunk nekik. Ezt az ügyesebbek megtehetik fogpiszkálóval vagy kiskanállal, de nagy segítség lehet egy erre a célra kialakított írókás tubus vagy tölcsér. 

A feldíszített emberkéket addig hagyjuk a tepsin, amíg a csokiszósz is megdermed rajtuk. Sütis dobozban napokig is eláll.

2012. október 2., kedd

Anzac keksz


Ki volt az utolsó Anjou-házi uralkodó, mikor volt a Dardanellák ostroma, pontosan mit tartalmazott az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata, mikor volt a bécsi béke, mikor uralkodott V. László, kik írták alá a trianoni békeszerződést, mikor volt a második pun háború...?
Valaha ezekre a kérdésekre mind tudtam a választ, az érettségi után azonban lassan minden a feledés homályába veszett. Pedig szerettem a történelmet. Sőt! Kedvenc tantárgyam volt, és most mégis jó lenne újra megtanulni mindent.

A ma kipróbált kekszek viszont azon túl, hogy nagyon finomak egy csöpp történelmet is vittek a napomba, nem álltam meg hogy ne nézzek utána legalább az ide vonatkozó anyagnak.:-)


Anzac keksz az elnevezése ennek a zabpelyhet és kókuszreszeléket is tartalmazó egyszerű édességnek. Az elnevezés a I. világháborúban (a Gallipoli-félszigetnél) is harcoló ausztrál és új-zélandi haderőre utal (Australian and New Zealand Army Corps). A kekszeket a katonák feleségei sütötték (ki más?), mivel nem tartalmaztak tojást vagy más romlandó összetevőt, így hetekig is elálltak. Jellegzetes hozzávaló még a Golden Syrup ami egy világos színű cukorszirup, melasz. Az itt igen népszerű Lyle's Golden Syrup-ot már Magyarországon is meg lehet vásárolni, de szerintem mézzel ugyanolyan jól működik a keksz és még egészségesebb is.

Hozzávalók kb. 15-20 db kekszhez:
8,5 dkg zabpehely
8,5 dkg kókuszreszelék
10 dkg liszt
10 dkg cukor
10 dkg vaj
1 ek. cukorszirup vagy méz
1 tk. szódabikarbóna


Elkészítés:
Kimérem és egy nagyobb tálban összekeverem a száraz összetevőket (zabpehely, kókuszreszelék, cukor, liszt). A vajat megolvasztom, belekeverek 1 evőkanál cukorszirupot (vagy mézet). A szódabikarbónát 2 evőkanál forró vízben felpezsegtetem és hozzáöntöm a vajhoz. A szirupos vajat összedolgozom a száraz összetevőkkel. Kisebb golyókat formázok a tésztából, majd kezemmel lelapítgatom. Előmelegített sütőben sülnek 180 Celsius-fokon (gáz 4), kb. 10-12 percig aranybarnára.

Recept: Good Food Magazin, 2006 április.

2012. augusztus 15., szerda

Blogkóstoló 4.-Kókuszgolyó


A negyedik alkalommal megrendezett Blogkóstoló házasszonyi szerepét Chef Viki vette át és a cél most sem volt más mint, hogy jobban megismerjük egymás receptjeit, majd bemutassuk a nagyközönség előtt. Örültem neki, amikor Zsolt a Lábas, fazék, fakanál írója jutott nekem, hiszen férfiak amúgy is kis számban képviseltetik magukat a gasztroblogosok között. Zsolt receptjeit böngészve végül a kókuszgolyóra esett a választásom. Ebben nagy szerepet játszott az is, hogy nyaralásból érkeztünk haza, így túl sok idő nem volt főzni, illetve hogy már nagyon régen vágyakozom egy igazi ,retro' recept alapján készült kókuszgolyó után.


Hozzávalók (fele menyiséget használva):
25 dkg darát háztartási keksz
10 dkg nyírfacukor
5 dkg vaj, megolvasztva
2 evőkanál kakaópor
0,5 dl kávé (lehet koffeinmentes is)
kevés tej, amennyit felvesz (kb. 0,5 dl)
rum vagy rumaroma
sárgabaracklekvár (én ezt kihagytam)
kókuszreszelék

A vajat megolvasztom, majd összekeverem a darált keksszel, nyírfacukorral, kakaóporral, főzött kávéval, tejjel, rummal. Az egységes masszából kis gombóckákat formálok és a kókuszreszelékbe hempergetem. Tálalásig hűtőbe teszem. Ízlés szerint tehetünk a közepébe cseresznyét vagy meggyet is!

2012. július 25., szerda

Nyári sajttorta


A sajttortával való viszonyom mindig is viharos volt. Szeretem én nagyon csak valahogy ő nem szeret engem. Kezdetben a sütött variációkkal próbálkoztam úgy mint a klasszikus New York-i változattal, majd áttértem a  mini kiszerelésre.
Az elmúlt hetekben a sütés nélküli recepteket teszteltem. Készítettem egy egészen jól sikerült fehér csokis  gyümölcsöset (BBC Good Food), aztán amikor Szofika blogján keresztül megismertem Linda Lomelino-t tudtam, hogy az ő receptjét is muszáj lesz megcsinálnom.
Minden bizalmam benne volt. A sajttorta mutatós lett és magasabb is mint az eddigiek (mivel kisebb formába tettem). Ízre is nagyon rendben van, csupán szeletelés közben vettem észre, hogy a csaknem 24 órás hűtés ellenére is szétesik. Talán létezik valami titkos összetevő, amit nem osztott meg velem a szerző, vagy valami másban keresendő a hiba...
A harcot továbbra sem adom fel, talán egyszer összejön nekem is a tökéletes cheesecake!


A recept pedig:
Az alaphoz:
15 dkg keksz (pl. zabkeksz vagy háztartási keksz)
5 dkg vaj
plusz pár szem keksz a tésztába


A krémhez:
30 dkg krémsajt (pl. Philadelphia)
25 dkg ricotta
4 dl zsíros tejszín
ízlés szerint cukor (én pár kanál nyírfacukrot tettem bele)
1 citrom héja lereszelve


kb. 25 dkg vegyes bogyós gyümölcs (fekete áfonya, szeder)


A díszítéshez:
ízlés szerint bogyós gyümölcs vagy más gyümölcs
lekvár

Az alaphoz a kekszet nagyon apróra töröm, morzsolom és összekeverem az 5 dkg megolvasztott vajjal. 18 cm átmérőjű tortaformát sütőpapírral bélelek ki és a kekszes vajat az aljára nyomkodom. Amíg a krémet elkészítem hűtőbe teszem a tepsit.

A krémhez a krémsajtot összekeverem a ricottával, ízlés szerinti cukorral és a citrom lereszelt héjával.
A tejszínhabot külön tálban verem kemény habbá, majd óvatosan a krémsajtos ricottához keverem.
A gyümölcsöket botmixerrel összepürésítem és a krém felét elkeverem vele. Ezt a színes masszát töltöm először a tortaformába, majd a tetejére helyezek pár szem kettétört kekszet (opcionális).
Újra a hűtőbe teszem kb. fél órára hűlni, majd a krém másik felét is a tortára helyezem, spatulával elegyengetem.
5-6 órát hűljön, de legjobb esetben egy egész éjszakát!

Tetejére erdei gyümölcsös lekvárral forralok össze egy maréknyi fekete áfonyát és szedret és ezzel a szósszal valamint friss gyümölcsökkel díszítem a tortámat.
(Megjegyzés: a horror áron kapható fekete áfonya helyett bármilyen más idénygyümölccsel elkészíthetjük ezt a tortát!)
Jó étvágyat!:-)


2012. június 13., szerda

Zabpelyhes-fahéjas kekszek


Katikának, kedves gimis osztálytársnőmnek küldöm szeretettel a következő receptet. Kati férjével és kisfiával Kanadában él. Nagyon rég találkoztunk, de gyakran váltunk e-mailt, cserélünk tapasztalatot a gyereknevelésről például. Mint kezdő anyukák sokszor felmerül bennünk hogyan is etessük helyesen a piciket. Kati a napokban keksz receptet kért tőlem, olyan kekszre gondolt, melyet bátran adhat majdnem egy éves kisfiának. Volt már itt a blogon zabpelyhes keksz (lisztmentes), ez is egy hasonló Stahl Judit féle recept. A diót most elhagytam, helyette egy kis fahéj került bele. Nincs benne tojás és jófajta tönkölyliszttel sütöttem, de gyakorlatilag bármilyen liszttel működik. Cukor helyett nyírfacukrot használok ha tehetem. A receptben található 4 evőkanál tejet a pici fejlődésének megfelelően kiválthatjuk mandulatejre vagy kókusztejre pl. (vagy akár tápszerre/anyatejre is).


Hozzávalók:

7,5 dkg zabpehely
15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt (vagy bármilyen más liszt)
1 kávéskanál őrölt fahéj
10 dkg nyírfacukor (ezzel a mennyiséggel nekünk pont elég jó édes)
1/2 kávéskanál szódabikarbóna
1 csipet só
15 dkg vaj
1 evőkanál méz (1 éves kortól ajánlott)
4 evőkanál tej (tehéntej helyett keressünk más opciót, ha babáknak sütjük)

1. Előmelegítjük a sütőt 175 fokra (gáz 4-es fokozat), és sütőpapírt terítünk 2 db 30x40 cm-es tepsibe.

2. A tésztához egy tálban összekeverjük a zabpelyhet, a lisztet, az őrölt fahéjat, a cukrot, szódabikarbónát és sót. Ezután alacsony hőfokon megolvasztjuk a vajat 1 evőkanál mézzel. Az olvasztott vajat a lisztes tésztához keverjük és 4 evőkanál tejet öntünk hozzá. Fakanállal jól elkeverjük, szép sűrű, kissé ragacsos tésztát kapunk majd.

3. A tésztából diónyi gombócokat gyúrunk, amelyeket egymástól 5-5 cm távolságra helyezünk el a tepsiben. Kezünkkel kicsit lelapítgatjuk a gombócokat, kb. 3 cm átmérőjű nagyságúak lesznek. 12-15 perc alatt aranybarnára sütjük a kekszeket. (Nekem a tönkölyliszt miatt sötétebb barna lett).

4. A tespiből csak akkor szedjük ki a sütiket, ha már teljesen kihűltek, mert melegen könnyen megtörnek, morzsolódnak. Joghurttal, almával vagy önmagában is nagyon finom uzsonna. Nagyoknak egy csésze tea, kávé mellé kínáljuk.


A recept szerint 35-40 db jön ki, nekem 22 db lett.

Abi már letesztelte és nagyon ízlett neki!:-)
Jó étvágyat kicsik, nagyok!

Recept: Stahl Judit, Gyors édességek

2012. május 11., péntek

Zabpelyhes-diós kekszek (lisztmentes)


Ismét egy Stahl Judit kekszes recept tetszett meg. A napokban láttam a videót, aztán rákerestem a neten is. Nincs benne liszt, és az én verzióm szerint cukor sem (csak nyírfacukor). Még egy pluszt az ad hozzá, hogy a zabpelyhet és a diót serpenyőben pirítjuk meg, majd ledaráljuk ezáltal mennyei illatok áradnak a konyhában.

Nekem megint fele keksz jött ki (kb. 15 db a 30 helyett), de általában nagyobbakat szoktam készíteni. Mit bajlódjunk a kisebbekkel, amikor úgyis percek alatt elfogy.:-)

Szóval a recept:

Hozzávalók:

10 dkg zabpehely
10 dkg dió
3/4 tk szódabikarbóna
10 dkg puha vaj
8 dkg gyümölcscukor (vagy nyírfa pl.)
2 ek frissen reszelt citromhéj
1/2 vaníliarúd
1 tojás
1 tojás fehérje (szerintem elég az egy tojás, legközelebb a plusz fehérjét kihagyom)
pár szem egész dió a díszítéshez


A sütőt 200 fokra melegítjük elő (gáz 6-os).
A zabpelyhet egy serpenyőbe öntjük és alacsony lángon megpirítjuk (kb. 2 percig). Amikor kész, kézi darálóval finomra őröljük kb. a 2/3-át.
Ezután a diót is megpirítjuk, majd ledaráljuk vagy finomra zúzzuk.
Egy tálkában összekeverjük a megőrölt zabpelyhet és diót, a szódabikarbónát és a maradék nem megőrölt zabpelyhet is.
Egy másik tálkában a cukrot a vajjal krémesre keverjük, majd hozzáadjuk a reszelt ciromhéjat, a kikapart vaníliarúdat és a tojást valamint egy tojásnak csak a fehérjét. Ezeket is jól összedolgozzuk (robotgéppel). Összevegyítjük a száraz összetevőket a vajas-cukros-tojásos masszával.
A tésztából dió nagyságú golyókat formálunk, vagy amekkorához kedvünk van. Ezeket a sütőpapírral kibélelt tepsire helyezzük és óvatosan lelapítgatjuk.
A kekszeket 8-10 perc alatt sütjük meg, majd rácson hűlni hagyjuk.



Omega-3 zsírsavakkal dúsított, tápláló és finom délutáni édesség.Tea, kávé mellé kitűnő kísérő.
Eredeti recept itt.




Jó étvágyat!:-)

2012. április 29., vasárnap

Svéd gyömbéres keksz



Stahl Judit ,Gyors édességek' c. könyvéből néztem ki a mai hangulatjavítónak szánt svéd gyömbéres kekszeket. Az elmaradt IKEA látogatás és a kellemetlen idő (most 7 fok, szél, eső) miatt muszáj volt valami ebéd utáni gyors édességet sütnöm. A receptet kicsit átvariáltam mind a liszt mind a cukor arányát tekintve. A fotókon igen csúnyácskák a kekszek (konkrétan úgy néznek ki mint a múlt vasárnapi bárányburgerek), de az ízük annál finomabb. Mellé egy jó nagy bögre tea vagy kávé, kedvenc könyv vagy újság és máris szebb a világ.



Hozzávalók:

A fűszerkeverékhez
2 púpos kávéskanál őrölt gyömbér
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 késhegynyi őrölt szegfűszeg
1 késhegynyi őrölt fehérbors

A tésztához
20 dkg finomliszt ,10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt és 10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
1/2 kávéskanál szódabikarbóna
1 nagy csipet sütőpor
10 dkg cukor, 5 dkg finomítatlan nádcukor, 2 evőkanál nyírfacukor
10 dkg puha vaj
5 evőkanál méz, 2 evőkanál méz

A kenéshez 1 tojásfehérje (ez nálam kimaradt)

A tetejére 2 kocka fekete csoki reszelék

Előmelegítjük a sütőt 190 fokra (gáz 5), és sütőpapírt terítünk egy nagyobb tepsibe. A fűszerkevérekhez egy kis tálkában összekeverjük a fűszereket.
A tésztához a lisztet egy nagy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a szódabikarbónát, sütőport, a fűszerkeveréket, és a cukrot, nyírfacukrot.Ezután apróbb darabokban hozzámorzsolgatjuk a vajat és kézzel jól összedolgozzuk. Amikor ez megvan, gyors mozdulatokkal hozzákanalazzuk a mézet.
A kész masszából kis golyókat formázunk. Nagyjából 2 cm átmérőjű (nálam ezek nagyobbak lettek).
A tepsire helyezzük, egymástól kellő távolságban a golyókat és kézzel vagy egy pohárral lelapítgatjuk őket.
Tetejére az eredeti recepttel ellentétben nem tojásfehérjét kentem, hanem egy kevés csokit (fekete csoki) reszeltem.
Nagyjából 15 perc alatt megsülnek a kekszek. Hűlni hagyjuk és azonnal fogyasztható vagy dobozban eláll.

Nekem 12 db keksz jött ki ebből a mennyiségből. Stahl Judit kisebb kekszeket készített és kb. 30-35 db sült ki belőle.

Jó étvágyat!

2012. március 29., csütörtök

Amorf Ördögök

Húsvéti gyömbéres zabkeksz



Mostanában ritkán adom sütésre a fejem, így amikor mégis megteszem nagyon megfontolom mit válasszak. A listám elég hosszú és a kakaós csiga (túróval) is szerepel rajta. A tegnapi kacsa után viszont  csak valami nagyon egyszerű kekszet szerettem volna készíteni. Olyat, amiből Abi is haraphat egy picit.
A kekszekhez nyuszis formát választottam, de nem mindegyiknél egyértelmű, hogy mi is akar lenni, így Amörf Ördögöknek neveztem el őket. Az eredeti receptben nincs csoki, azt magam adtam hozzá. Saját kedvünk szerint bármilyen ízesítésűt tehetünk a tésztába, én egy gyömbéres fekete csokit választottam most, amiben szuper alapanyagok vannak.



Hozzávalók kb. 10 db nyuszihoz:
10 dkg vaj
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt (lehet más liszt is)
10 dkg zabpehely
2 evőkanál nyírfacukor + 2 evőkanál finomítatlan nádcukor (kb. összesen 6 dkg)
1 tk. szárított gyömbérpor
1 tk. sütőpor
10 dkg csoki (most gyömbéres)

A szobahőmérsékletű vajat a cukorral krémesre keverem, majd hozzáadom a lisztet, sütőport, gyömbérport és a zabpelyhet is. Kézzel jól összedolgozom és a végén az apró darabokra tört csoki is belekerül. Enyhén lisztezett felületen kinyújtom és Amorf Ördögöket szaggatok ki a tésztából. Előmelegített sütőben 180 Celsius sül 12-15 percet. Hűlni hagyom. Dobozban (légmentes) napokig eláll, de nagyon könnyű rájárni!



Recept: Cakes and Cookies

2011. november 9., szerda

Karácsonyi készülődés III.


Gyömbéres emberkék (Gingerbread People)

Ki ne ismerné a mézeskalács angyalkákat, szivecskét, csillagot? A következő recept hasonlóan készül csak nem fahéjjal, hanem gyömbérrrel, méz helyett pedig cukorszirup kerül a tésztába.

Hozzávalók:
150 gramm (szobahőmérsékletű) vaj
80 gramm barna nádcukor
1 tojás sárgája
350 gramm liszt
1 teáskanál szódabikarbóna
4 teáskanál őrölt gyömbérpor
2 evőkanál cukorszirup (Golden Syrup)

Díszitéshez:
Mini Smarties
100 gramm olvasztott csoki

A vajat és cukrot krémesre keverjük (kézi habverővel), majd beledolgozzuk a tojásnak csak a sárgáját, a szódabikarbónát, gyömbérport, és lisztet. A picik segíthetnek a lisztet a tálba szitálni. Először morzsásabb tésztát kapunk, ezért adagoljuk hozzá a kb. 2 evőkanál ragacsos cukorszirupot. Kézzel összedolgozzuk. (Ha túl morzsás lenne még egy kis vajat vagy szirupot adjunk hozzá. Omlós-vajas tészta állagú masszát kapunk.) Sodrófával kb. 1 cm vastagságúra nyújtjuk ki a tésztát (lisztezett felületen).
Sütőpapírral bélelünk ki egy jó nagy tepsit. A tésztából emberkéket szaggatunk ki és óvatosan a tepsire helyezzük. Spatulát is használhatunk, hogy nehogy baleset érje őket és leszakadjon kéz-fej-láb. A gyerekek a mini Smarties drazsékat az emberkékre biggyeszthetik (gombnak).

Előmelegített sütőben 180 fokon sütjük 10-15 percig. A tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni, majd csokit olvasztunk (kb. egy tábla) és hajat, szemet, szájat varázsolunk nekik. Ezt az ügyesebbek megtehetik fogpiszkálóval vagy kiskanállal, de nagy segítség lehet egy erre a célra kialakított írókás tubus vagy tölcsér. A feldíszített emberkéket addig hagyjuk a tepsin, amíg a csokiszósz is megszárad rajtuk. Sütis dobozban napokig is eláll.

2011. november 6., vasárnap

Karácsonyi készülődés I.


Még le sem kerültek a Halloween díszek és jelmezek, a város már készen áll a karácsonyi lázas kapkodásra. A sétáló utca is egőkkel díszítve, talán a napokban már meg is gyújtják őket. A boltok hangszóróiból karácsonyi dallamok szólnak. Tudom, korai de mivel már nálunk is rothadásnak indult a szép faragott tökünk (hüpp-hüpp), így tudatosult bennem hogy ideje továbblépni...

Idestova hat éve élek (kisebb-nagyobb megszakításokkal) Dublinban, de számomra az ünnep, a karácsony Magyarországhoz köt. Igyekszünk minden évben hazalátogatni, így sosem kérdés hogy mi kerül majd az asztalra, hiszen a sok magyar finomság, nagymama zserbója és beiglije, anyuka halászleve és rántott pontya mind adott. Azonban mióta én is háztartást vezetek nyitott szemmel figyelem mit esznek az írek karácsonykor és az év többi napján. Itt, Dublinban elsősorban olyan ételeket sütök-főzök, melyek nem konkrétan magyarosak, hanem a helyi szokásokhoz, ízvilághoz kötődnek jobban.

A most következő sütemények gyerekekkel együtt is könnyen elkészíthetőek: a házias lurkók imádnak lisztet szitálni, gombócokat gyúrmázni, lapítgatni. A lereszelt narancs és citrom héja, darált dió, kókuszreszelék, gyömbér mind-mind karácsonyi hangulatot varázsol a konyhába. Kávéhoz, teához kínálhatjuk ezeket, vagy egy tartalmasabb ebédet/vacsorát zárhatunk le velük.

Diós narancsos kekszek
(Orange, Lemon and Lime Crunchies)
Hozzávalók:
100 gramm vaj
80 gramm kristálycukor
1/2 narancs héja lereszelve
1/2 citrom héja lereszelve
1/2 citrom kifacsart leve
1 teáskanál lime kifacsart leve
50 gramm darált dió
150 gramm liszt (self-raising flour)
25 gramm dióbél

A sütőt 190 fokra melegítjük elő (gáz 5-os fokozat). A szobahőmérsékletű vajat egy tálban a cukorral krémesre keverjük, majd hozzáadjuk a narancs és citrom lereszelt héját, narancs, citrom és lime kifacsart levét és a darált diót.
A piciket innen már be is vonhatjuk a munkálatokba: a lisztet a tálba szitálhatják, mi pedig addig keverjük amíg egységes masszát nem kapunk. Ha túl ragacsos lenne a tészta, akkor még egy kevés lisztet adhatunk hozzá (az előírt mennyiségen felül).
Az elkészült tésztát kb. 30 részre osztjuk és a gyerekekkel 30 kicsi labdát formázunk belőlük, majd tenyerünkkel kilapítgatjuk őket. Tetejükre diót biggyesztünk és sütőpapírral bélelt tepsibe igazítjuk (akár egy spatula segítségével, hogy ne veszítsek el alakjukat). Nagyjából 12-15 perc alatt aranybarnára sütjük és a tepsiben vagy rácson hagyjuk kihűlni. Légmentesen zárt sütis dobozban akár napokig eláll.

(Megjegyzés: self-raising lisztet (self-raising flour) használtam a sütéshez, azonban sima liszttel (plain flour) is elkészíthető csak akkor egy teáskanál sütőport is adjunk hozzá).

Folyt. köv.!

2011. június 27., hétfő

Epres kísérlet


A korábbi omlós-vajas tészta édes változatát készítettem el úgy, hogy 175 gramm vajat dolgoztam krémesre 75 gramm cukorral és 2 csepp vanília kivonattal. 225 gramm lisztet gyúrtam hozzá és hűtőben negyed órát pihentettem. A tésztát enyhén lisztezett felületen nyújtottam ki és mivel túl omlós, morzsás lett (vajon miért?), így piteformába nem tudtam bevarázsolni, ezért csak kisebb köröket szaggattam ki belőle és 160 fokos sütőben sütöttem ki a rögtönzött kekszeket. Frissen felvert tejszínhab és igazán jó ízű holland eper (vajon miért?) került a tetejére.