2012. április 30., hétfő

Sárgaborsós dahl


Finom, indiai ízvilágú levesre vágytam, így tegnap este gyorsam beáztattam egy nagy adag (kb. 25 dkg) sárgaborsót. Ma délelőtt csak annyi volt a dolgom, hogy a lecsepegtetett sárgaborsót puhára főzzem (kb. 30-40 perc alatt, lassú tűzön).

Közben elkészítettem a leves alapját is: kevés olajon (szőlőmagolaj) egy egész apróra vágott hagymát dinszteltem meg 1 tk. mustármag és 1 tk. római köménymaggal. 5-7 perc után hozzáadtam a frissen lereszelt gyömbért, 1 tk. kurkumát, 2 tk. őrölt koriandert és 3 kinyomott fokhagymagerezdet. Picit sóztam és rádobtam 2 db felkockázott paradicsomot meg egy paradicsomkonzervet is (használjunk csak friss paradicsomot ha van otthon, nekem csak ez a kevéske volt). Felöntöttem 2,5 dl vízzel és 1 evőkanál natúr vega-mix ételízesítővel szórtam meg. 20-25 percet gyöngyöztettem így a levest. A fűszerek és a hagymás-gyömbéres-paradicsomos alap így jól összeér. Ezután adtam hozzá a megfőtt sárgaborsót. Botmixerrel pépesítettem, de nem teljesen simára, kisebb sárgaborsó darabok maradtak benne. Friss petrezselyemmel tálaltam.


Természetesen lehet bele tenni friss vagy szárított chilit vagy más tüzes paprikát. Ezt akár utólag is megtehetjük, így a kisebbek is megkóstolhatják a sima verziót.

Egy korábbi recept: itt.

Jó étvágyat!

2012. április 29., vasárnap

Svéd gyömbéres keksz



Stahl Judit ,Gyors édességek' c. könyvéből néztem ki a mai hangulatjavítónak szánt svéd gyömbéres kekszeket. Az elmaradt IKEA látogatás és a kellemetlen idő (most 7 fok, szél, eső) miatt muszáj volt valami ebéd utáni gyors édességet sütnöm. A receptet kicsit átvariáltam mind a liszt mind a cukor arányát tekintve. A fotókon igen csúnyácskák a kekszek (konkrétan úgy néznek ki mint a múlt vasárnapi bárányburgerek), de az ízük annál finomabb. Mellé egy jó nagy bögre tea vagy kávé, kedvenc könyv vagy újság és máris szebb a világ.



Hozzávalók:

A fűszerkeverékhez
2 púpos kávéskanál őrölt gyömbér
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 késhegynyi őrölt szegfűszeg
1 késhegynyi őrölt fehérbors

A tésztához
20 dkg finomliszt ,10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt és 10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
1/2 kávéskanál szódabikarbóna
1 nagy csipet sütőpor
10 dkg cukor, 5 dkg finomítatlan nádcukor, 2 evőkanál nyírfacukor
10 dkg puha vaj
5 evőkanál méz, 2 evőkanál méz

A kenéshez 1 tojásfehérje (ez nálam kimaradt)

A tetejére 2 kocka fekete csoki reszelék

Előmelegítjük a sütőt 190 fokra (gáz 5), és sütőpapírt terítünk egy nagyobb tepsibe. A fűszerkevérekhez egy kis tálkában összekeverjük a fűszereket.
A tésztához a lisztet egy nagy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a szódabikarbónát, sütőport, a fűszerkeveréket, és a cukrot, nyírfacukrot.Ezután apróbb darabokban hozzámorzsolgatjuk a vajat és kézzel jól összedolgozzuk. Amikor ez megvan, gyors mozdulatokkal hozzákanalazzuk a mézet.
A kész masszából kis golyókat formázunk. Nagyjából 2 cm átmérőjű (nálam ezek nagyobbak lettek).
A tepsire helyezzük, egymástól kellő távolságban a golyókat és kézzel vagy egy pohárral lelapítgatjuk őket.
Tetejére az eredeti recepttel ellentétben nem tojásfehérjét kentem, hanem egy kevés csokit (fekete csoki) reszeltem.
Nagyjából 15 perc alatt megsülnek a kekszek. Hűlni hagyjuk és azonnal fogyasztható vagy dobozban eláll.

Nekem 12 db keksz jött ki ebből a mennyiségből. Stahl Judit kisebb kekszeket készített és kb. 30-35 db sült ki belőle.

Jó étvágyat!

2012. április 27., péntek

Tavaszcsalogató quiche


Nem tehetek róla, de napok óta színes ételeket kell hogy készítsek. Ha már kint nincs tavasz, legalább a konyhában varázsolok valami kis hangulatot. Tegnap este pl. a jól bevált quiche receptet vettem elő. Számos variációját kipróbáltuk már, általában kecskesajt vagy feta mindig kerül bele, így volt ez most is. A tavaszi hangulatfelelősök pedig: firss paradicsom, zöld és sárga húsú színes kaliforniai paprika lettek. A tojásokba kevertem egy csipet őrölt szerecsendiót is.

Lisztből most teljes kiőrlésű búzalisztet használtam. Jóval durvább szemcséjű mint a finomliszt, így a tésztához több vizet kellett adagolnom és sokkal könnyebben morzsolódott, de ízlett.


Aki talán nem ismerné még a quiche receptjét annak bemásolom a korábban bemutatott darabot:

A tésztához:
35 dkg liszt
17 dkg vaj
csipet só
3-5 evőkanál nagyon hideg víz, vagy amennyit a liszt felvesz

A töltelékbe:
6 tojás
1 pohár (125ml)  natúr joghurt
só, bors
őrölt szerecsendió
2 db paradicsom, felkockázva
2 db kaliforniai paprika, apróra kockázva
20 dkg kecskesajt

A lisztet egy tálba szitáljuk, csipet sóval és a kockákra vágott vajjal morzsás állagúra dolgozzuk (ha éppen nem a gép teszi helyettünk), a hideg vizet folyamatosan adagoljuk hozzá, csak éppen annyit, hogy összeálljon a massza, ne legyen túl száraz, de túl ragacsos sem. (Általában 5 evőkanál a maximum, amit a liszt felvesz.) Ha összegyúrtuk, fóliába betekerjük és hűtőbe tesszük még vagy fél órára. A hűtőből kivesszük, nem túl lisztes felületen kinyújtjuk és kb. 26 cm átmérőjű pite (vagy lepény) formába illesztgetjük, úgy hogy a szélét nem vágjuk le (már azt, ami a formából kilógna, mert sütés közben ez visszahúzódik). 200 Celsius fokra előmelegített sütőben sütjük a tésztát, méghozzá úgy, hogy sütőpapírral béleljük ki tetejét és kerámia babszemeket teszünk rá nehezéknek, hogy ne púposodjon fel (a sima rizsszemek is prímán betöltik ezt a funkciót). 20 percig sütjük így kerámia babostul (rizsestül), majd kivesszük a sütőből és ,pucéran' (babok vagy rizs nélkül) további 5 percig pirítjuk. A tészta széle aranybarnás lesz, közepe pedig halványan kezd sárgulni, barnulgatni. A 90%-ban megsült tésztát aztán megtöltjük: a felvert tojás-joghurt, csipet só, bors, szerecsendió keverékével és minden mással, amihez éppen kedvünk van. Alacsonyabb hőfokon (160 Celsius/ gáz 4) még 35-40 percig süssük, és ha a tészta széle nagyon barnulna, akkor sütőpapírral letakarva megakadályozhatjuk a katasztrófát.
Abinak apróbb darabokra vágtam. Ha másnapra marad, akkor hidegen is nagyon finom.


Jó étvágyat, kellemes hétvégét!

2012. április 26., csütörtök

2 éves a Dublin felett az ég!


Hejjj, 2 évesek lettünk, a blogom meg én! :-)

Pont két éve ilyenkor írhatnékom támadt és bár nem sokat konyítottam a blogszerkesztéshez mégis belevágtam. Először nem kifejezetten gasztroblogot szerettem volna, hanem csak úgy írni erről-arról. Napok alatt körvonalazódott azonban, hogy a főzés iránti szeretetemet ilyen formában is meg tudom örökíteni. Nem ismertem én sem a híres magyar sem külföldi bloggereket, csak követtem a magam útját.
Egy két recept (és hónap) után a kezdeti lelkesedés alábhagyott. Abira várakozva már képtelen voltam nemhogy az írásra de még a főzésre is koncentrálni. Hónapokig üres volt a konyhám és a blog is a feledés homályába merült.


Abi születése után nem sokkal megint hiányzott valami... Fontosnak tartottam, hogy újra kialakítsam a saját ,teremet', legyen valami ami csak az enyém, amiben örömömet lelem. Főzni minden nap kell és szeretek is, így visszatértem hát újra a konyhába és a blog világába, ezúttal teljes odaadással. Még mindig tanuló fázisban vagyok mind a főzés mind a blogszerkesztés, és a fotózás terén is, azonban nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a hobbira. Új távlatok kezdenek megnyílni, fáradhatatlanul bújom a szakácskönyveket és próbálok fejlődni itt-ott.

Pár hete elindítottam angol nyelvű blogomat is a ,The Cooking Liszt'-et, ahol férjem, ír családom, és barátaim is elolvashatják a receptjeimet. Igyekszem azon a vonalon is aktívan részt venni, de a Dublin felett az ég mindig a szívem csücske marad.

Szerettem volna valami izgalmas tortával vagy születésnapi recepttel készülni, de sajnos erre nem jut most idő viszont engedjétek meg, hogy itt megköszönjem a megtisztelő figyelmet mindenkinek aki olvas! Köszönöm a hozzászólásokat is!

Külön köszönet kis családomnak, hogy türelmesen megvárják, amíg én lefotózom az ételeket és csak utána esünk neki (bár az esti fotózásoknak vége, azért hétvégén van egy-két alkalom amikor én a helyes beállításokkal bíbelődöm:-))

Dublin felett ma is felhős az ég, de mi minden nap bizakodunk, hogy egyszer csak kiderül! Ilyen optimista szemléletben kívánok mindenkinek kellemes napot és bloggerkedést!



Erika

2012. április 25., szerda

Egy falat tavasz?



A Met Éireann (ír meteorológiai szolgálat) jelenti: az elkövetkező 48 órában heves esőzések várhatóak, hűvös és szeles, időnként viharos északkeleti széllel. Nappali maximum hőmérséklet: 8-10 Celsius. Hőérzet: sokkal kevesebb. A heves esőzések hatására helyenként megnő az áradásveszély.

Na ezek azok a napok amikor azt kívánom, hogy annak idején bárcsak picit tovább pörgettem volna a földgömböt és máshol állt volna meg az ujjam.

Különösen nehéz az ilyen időben, mert az ember egész nap bezárva érzi magát. Kimenni ugyan lehet, de nem érdemes, főleg hogy a szél miatt vízszintesen esik az eső, és percek alatt csuromvizes lesz az ember. Hát ha még a babakocsi és a benne lévő tartalom is igencsak számít!

A szürke hangulatot elűzendő tudatosan vagy tudat alatt ki tudja, de valami nagyon színes kajára vágytam. Olyasmire ami laktat is, táplál is, ha ránézek akkor a tavasz színei jutnak majd eszembe:)
Legyen húsmentes és ha Abi is megkóstolná, akkor az se jelentsen problémát.

Ezen opciók figyelembevételével egy zöldséges ragut készítettem, ami lehet az alapja akár egy finom toulouse-i kolbászos, babos ragunak is (a hús kedvelőinek).

A recept hasonlít egy sima lecsóhoz: kevés olajon vöröshagymát dinsztelek, hozzányomok 3 gerezd fokhagymát és rádobom a zöldségeket, vagyis: 4 szár angol zellert (felkockázva), 3 darab felkarikázott sárgarépát, 1 sárga húsú/1 piros húsú/1 zöld húsú kaliforniai paprikát (felkockázva), 4 evőkanál vöröslencsét és 2 konzerv paradicsomot (ez természetesen lehet friss paradicsom is, csak az nálunk most nem finom). Jöhet bele egy friss csokor petrezselyem (felaprítva), kevés nagy szemű tengeri só, feketebors, 1 evőkanál kakukkfű, 1 evőkanál vega-mix natúr fűszerkeverék és 2 evőkanál fehérborecet.
Alacsony lángon, lefedve bugyogtatom a zöldségeket, fél óra alatt szépen megfő. A végén egy kisebb konzervnyi bab (vesebab) is a lábasba került.

Fogyasztható így magában vagy pár falat friss bagettel, vagy a már említett toulouse-i kolbásszal.

Utánam az özönvíz...(már megint)!

2012. április 23., hétfő

Te olvasol?


Számomra a könyvek, az olvasás jelenti az első számú kikapcsolódást. Nem telik el nap anélkül, hogy legalább pár sort vagy oldalt ne olvasnék el az aktuális regényből. Van, hogy egyszerre akár több könyvet is lapozok, tanulmányozok.
Mostanában előtérbe helyezem az angol nyelvű irodalmat és kiélvezem, hogy fordítás nélkül, eredetiben tudom olvasni ezeket a műveket. Az olvasás iránti szeretet már egészen kisgyerek koromban kialakult. Emlékszem, a teraszon üldögélve egy délután alatt olvastam el a ,Balettcipőben Tokióig' című gyerekkönyvet. Utána nem volt megállás. Testvéremet is én tanítottam meg a betűk világára, amikor iskolás korba lépett nagy gondban volt, mert az órákon már unatkozott.:-)


Hogy a génekben van-e, vagy csak szülői minta nem tudom, de örömmel tölt el, hogy Abi is szereti a képeskönyveket. A sok játék közül ő elsőnek mindig a könyvek felé veszi útját és  bár még csak 15 hónapos de már saját kis olvasósarka van. Nem erőltetünk mi semmit, az ő döntése, hogy ,,olvas'', és ehhez igyekszem neki megadni a lehető legszélesebb palettát.
Magyar és angol képeskönyvek egyforma arányban hevernek a babapolcon.


Engem még nem érintett meg a modern technika szele, és nem gondolkozom Kindle meg egyéb elektronikus olvasókon. Számomra igazi élvezet kézbe venni, fizikailag is megtapintani a könyveket és jó mélyen beleszagolni. Ha lehetőségem van rá, akkor Magyarországon antikvár könyveket is szoktam venni. Nem csak azért mert olcsóbbak, hanem mert igazi gyöngyszemekre lehet lelni és minden könyvnek megvan a saját története is. Kedvenc íróm, költőm nincs, inkább korszakaim vannak és emellett nagyon sok kedvenc. Nagy gondban lennék, ha csupán egyet kéne kiemelni a sok közül...

Április 23. szimbolikus nap az irodalom történetében. 1616-ban ezen a napon halt meg a világirodalom két óriása, Cervantes és Shakespeare. Ugyanezen a napon több jelentős irodalmi személyiség születésnapját is ünneplik a világ olvasói, többek között Maurice Druon, a nálunk is kedvelt Elátkozott királyok írója, vagy Vladimir Nabokov, a Lolita szerzője.

A Világnapról:
Az UNESCO így ezt a napot választotta, hogy tiszteletet adjon a könyveknek és a szerzőknek, ugyanakkor arra ösztönözzön mindenki, főként a fiatalabb nemzedékeket, hogy felfedezzék az olvasás örömét.
Az ötlet eredetileg Katalóniából származik, ahol április 23-án, Szent György napján szokás, hogy minden eladott könyv mellé egy szál virágot adnak ajándékba. Az elmúlt években egyre bővült azon országok sora, ahol megülik a könyv ezen ünnepét. Spanyolország mellett nagyszabású programokat tartanak Németországban, az USA-ban és Nagy-Britanniába, de bekapcsolódott a programba Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Olaszország, Marokkó, Pakisztán, Mauritius, Omán, Haiti, az Egyesült Arab Emirátusok, Hongkong, Kanada, India, Indonézia, Ecuador, Belgium, Luxemburg, Szlovénia, Macedónia és Brazília is.
2001. óta minden évben kiválasztják a világ Könyvfővárosát is, egy várost, amely egyik világnaptól a következőig, tehát április 23-tól a következő év április 22-ig viselheti ezt a címet. Az első, talán nem meglepő módon Madrid volt, idén az argentínai Buenos Airestől Jereván, az örmény főváros veszi át a stafétabotot, majd egy év múlva Bangkoknak adja tovább.
Forrás: Színház.hu

Te mit olvasol?

2012. április 22., vasárnap

Bárányburger


Ne menj éhesen vásárolni...! tartja a mondás. Milyen igaz, mert egyrészt az ember hajlamos több mindent a kosárba pakolni (talán olyasmit amire később szüksége sem lesz), azután meg a hazaút is sokkal idegőrlőbb és már csak az asztalon gőzölgő ebéd jár az ember eszében. Én pl. végig egy ,hagyományos' vasárnapi ebédet vizualizáltam: aranyló húsleves, rántott hús, rétes.

Muszakát szerettem volna ebédre készíteni, de mivel nem kaptam szép padlizsánt, így a darált bárányhús hamburger formájában végezte be.
A húshoz adtam egy tk. őrölt köményt, 1 tk. chiliport és 2 gerezd zúzott fokhagymát. Egy tojás sárgája is belekerült és összegyúrtam, 4 egyenlő részre (kb. 40 dkg húsból) osztottam a pogácsákat.
Kevés olívaolajon, serpenyőben, közepes hőfokon sütöttem ki.

A burgonyát először csak enyhén sós vízben főztem max. 5 percig utána pedig előmelegített sütőben sütöttem tovább 30-40 percet, amíg szép ropogós nem lett.

A hamburgerekhez mentás joghurtot csináltam: nagy csokor friss mentát aprítottam fel és adtam hozzá 1 pohár natúr joghurtot. Összeturmixoltam. Friss rukkola, paradicsom és fetasajtból készült saláta is a tányérunkra került.

Jó étvágyat!:)

2012. április 19., csütörtök

Banánkenyér

, A büntetlen öröm'



A banánkenyér (banana bread) nagy népszerűségnek örvend itt a zöld szigeten. Amerikából származik ez a kelesztés nélküli ,gyors kenyér', ami a szódabikarbóna és a sütőpor elterjedésével (1930-as évek) együtt hódított. A legelső banánkenyerek egyikét még talán ennél is korábban süthették meg hamuzsír (kálium-karbonát) felhasználásával amerikai háziasszonyok. Számos variációja létezik úgy mint: diós, mazsolás, pekándiós, csokis stb.

Sütésre adtam a fejem. Reggelinek szántam ugyan, de nem fért bele az időbe, így délutáni kávéhoz/tejhez volt ideális kísérő. Mazsolát tettem bele és őrölt mandulát. Az eredeti recepthez képest annyit változtattam, hogy cukor helyett csak egy kevés méz került bele, ami szintén elhagyható mert az érett banánok nagyon finom édeskés ízt adnak a tésztának. Teljes kiőrlésű búzaliszttel sütöttem.

Hozzávalók:

30 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt vagy finomliszt
1 tk szódabikarbóna
csipet só
10 dkg őrölt mandula
10 dkg mazsola
3 db érett banán (aminek a héja már nagyon barna, pöttyös)
10 dkg vaj
2 db tojás
2 ek méz (opció)
1 dl író

A szobahőmérsékletű vajat a mézzel és a felvert tojásokkal krémesre keverem (kézi robotgéppel), majd hozzáöntöm az írót és a többi száraz összetevőt. A banánokat meghámozom és villával pépesítem össze. Beleforgatom a tésztába. Kivajazott kenyér vagy 20cm x 12.5cm-es vekni sütésre alkalmas kis tepsibe öntöm át a tésztát. Előmelegített sütőben sül 180 Celsiuson (gáz 4) bő egy órát. Ha nagyon odapirulna a teteje, sütőpapírral letakarom. Kell neki az egy óra, mert jó ragacsos a tészta. Tűpróbával ellenőrzöm!

Szuper desszert, ajánlom! :-)

2012. április 18., szerda

Mini pizza kicsiknek



Nem tudom, hogy a Kisvakond szereti-e a pizzát, de mi igen. Az elmúlt hetekben sikerült nagyon szép tésztát kelesztenem hozzá, és megtaláltuk a favorit toppingot is: szardella, királyrák, magyar csípős hegyespaprika!

Abinak ma ebédre saját ínye szerint készítettem el egy mini verziót. Fele annyi tésztát kelesztettem (225 g liszt, 1 tk olívaolaj, csipet só, 3 g szárított élesztő, 1 tk finomítatlan nádcukor, 1.5 dl langyos víz), és hiper-szuper egészséges teljes kiőrlésű tönkölylisztet használtam hozzá.

Feltétnek bio paradicsomszósz, brokkoli, zöldborsó, piros húsú kaliforniai paprika, tonhal (konzerv) és cheddar sajt került rá. Szerintem nem is kell több egy mennyei baba ebédhez!

A Kisvakond még mindig sapkát hord, annyira fázik itt Dublinban. Jöjjön a tavasz!

Jó étvágyat csöppségek! :-)

2012. április 17., kedd

Túrógombóc és A lekvár


Az írek nem eszik és ha általánosítani akarok akkor azt is mondhatom, hogy nem szeretik a túrót. Itt nem is ismert a magyar vagy más kelet-európai változat (helyette a sokkal hígabb, nagyobb szemcsés cottage cheese van). Szerencsére azért lehet kapni, én pl. itt nálunk a sarki litván boltban veszem.

Nem mondom, hogy függő vagyok, de időnként megkívánom a túróval töltött palacsintát vagy derelyét, ne adj isten egy finom túrógombócot. Abi génjeiben benne van a túró iránti utálat, de ma még egy próbát teszek, hátha egy kis mézzel csurgatva megkóstolja a gombócokat. (Bár a gyümölccsel kevert túrót eddig is szerette). Szóval ismét túrógombócot készítettem saját ebédem gyanánt. Egy leves után príma kísérő lehet.

A korábbi recepthez hasonlóan most is egy kevés nyírfacukor került bele édesítőnek. Nagyon finom feketeribizlis ír lekvárt pakoltam a tetejére. Ebben a lekvárban az a szuper, hogy hozzáadott cukor nélkül készül, 100% gyümölcstartalom és valami mennyei.

Hozzávalók:
50 dkg túró
2 darab tojás
csipet só
2-3 evőkanál nyírfacukor
10 dkg búzadara
1 citrom héja

zsemlemorzsa
vaj

tejfel vagy dzsem (hozzáadott cukor nélküli)

A túróhoz adom a felütött tojásokat, csipet sót, búzadarát és 2-3 evőkanál nyírfacukrot. Szeretem, ha gombócok nem túl grízesek, hanem kissé puhábbak, könnyebbek, így ehhez a mennyiséghez talán a 10 dkg búzadara tűnik optimálisnak. Egy citrom héját is a masszához reszelem és fóliával letakarva a hűtőben pihentetem pár órát. Nedves kézzel kis labdacsokat formálok és lobogó, forrásban lévő vízbe dobálom őket. Amint a víz felszínére úsznak, lapáttal szedhetem is ki. Serpenyőben kevés vajat olvasztok és zsemlemorzsát pirítok rajta. A megfőtt gombócokat meghempergetem bennük.

Kint szakad az eső, úgy néz ki a tavasz még ma is várat magára! :-)
Jó étvágyat!

2012. április 16., hétfő

Gyerekmenü: paradicsomos gnocchi


Egy újabb gyerekmenü, egy újabb siker a babakonyhában. Most kezdhetném megint azzal, hogy ,,melyik gyerek ne szeretné a paradicsomos tésztát...?''. Abi a többséggel ellentétben nem nagyon rajong érte, a házilag készített változatokat eddig gyakran elutasította (még az állatos tésztát is!). Gondoltam, teszek egy próbát és gnocchit gyúrok neki. Gnocchit gyártani fele olyan nehéz mint hittem, és klasszisokkal finomabb a bolti változatnál.

Egy jó nagy adagot készítettem (biztos ami biztos, hátha mi is ráfanyalodunk). Ehhez 1 kg lisztes burgonyát főztem meg héjában. Amikor a krumpli megfőtt, meghámoztam, krumplinyomón kinyomtam, beleütöttem egy egész tojást és nagyjából 30 dkg liszttel dolgoztam össsze. Folyamatosan adagoltam hozzá a lisztet és gyúrtam össze, így láttam, hogy mennyit vesz fel a krumpli. A hengerre gyúrt tésztát 5 egyenlő részre osztottam és kígyókat nyújtottam belőlük, majd ezekből a kis kígyókból nagyjából 1,5 cm-es párnákat vágtam le késsel.
Formázni lehet sajtreszelővel és villával is, de simán is nagyon finom. A redők segítenek, hogy még jobban beszívja a szószt a tészta. Interneten (pl. Youtube) a gnocchi készítés és formázás is megtalálható. Bő forrásban lévő vízben főztem ki, mikor felúsznak a felszínre lapáttal kihalásszuk őket (kb.2-3 perc).

A paradicsomos szószt (Meridian Tomato and Olive Organic) párolt édesburgonyával és vajban párolt csirkemellel turbóztam fel.

És a verdikt: nagyobb sikere volt mint a korábbi sima tésztáknak, de a végén  a szülők malacsültje kellett!:-)

Minenkit buzdítanék a házi gnocchira és ha túl nagy mennyiséget gyúrnánk, akkor le is fagyaszthatjuk egy részét. Mivel picit időigényesebb, ezért akkor essünk neki, ha nem kell rohannunk és utána el is tudunk mosogatni!

Jó étvágyat babák, mamák, dadák!

2012. április 15., vasárnap

Férfi a konyhában (újra)


Megint bemerészkedett a férfi a konyhámba! A kínai kesudiós csirkémet vétózta meg, helyette mást kívánt: malacsültet. Nekem sem kellett több, átadtam a terepet. (Illetve mellette Abinak bűvészkedtem házilag gyúrt gnocchit.) Oda sem néztem mit kotyvaszt és órák alatt ilyen finomságot főzött. Az adagokkal voltak megint problémák. Csak nehogy úgy elhízzunk mint ez a kis ágrólszakadt duci veréb! :-)

2012. április 13., péntek

Gyerekmenü: Fish and Chips!


Melyik gyerek ne szeretné a halrudacskákat sültkrumplival? Manapság már meg sem lepődöm,amikor éttermek gyerekmenüjében nem csak hogy fantáziátlan, de egészségtelen választék áll a csöppségek számára. Pizza, hamburger, rántott hús, sültkrumpli, sok-sok ketchuppal, szénsavas üdítővel leöblítve. Nem vagyok vaskalapos, és Abinak is megengedem, hogy nagyon ritkán étteremben egyen egy kis sültkrumplit. Szerintem a baj csak akkor van, ha valaki ilyen ételeken nő fel és minden nap ezt eszi.

Amíg a picúr relaxál én elkészítettem neki az ebédjét. Rántott halat sültkrumplival. Nem is akárhogyan!

A friss lazacfilét jól átnéztem, nehogy szálka maradjon benne, majd bepaníroztam: teljes kiőrlésű tönkölyliszt (organic wholegrain spelt flour), bio tojás és saját készítésű zsemlemorzsa (száraz bagettet ledaráltam) képezte a bundát.
Serpenyőben kevés repceolajat (organic rapeseed oil) hevítettem és pár perc alatt ropogósra sütöttem benne a halat.

A sültkrumpli is új külsőt kapott: édesburgonyát vágtam apróbb hasábokra és előmelegített sütőben sütöttem meg (kb. fél óra alatt). Olajos ecsettel bekenegettem a krumplikat így nem száradtak ki.

Nyugodtan próbáljuk ki az édesburgonyát ily módon is, a picik amúgy is nagyon szeretik édeskés ízét. Abi tányérjára heti szinten kerül párolva vagy levesnek. Sok-sok C-vitamin van benne és B1, B2, B6, és E vitaminokat is tartalmaz.

Nyugodt szívvel csipegettük el az ebédet és Abi imádta!:-)

Infó: halat a hozzátáplálás szabályait követve nagyjából a picik 8 hónapos korától adhatunk. Ez is egyénileg változó azonban. Van aki csak 1 éves kor után ,,meri" kínálni, a lehetséges allergia kockázata miatt. A témában egy számomra nagyon szimpatikus blog a Tarka Bárka ad alapos felvilágosítást:.itt.

Jó étvágyat kicsik, nagyok. Legyen szép napotok! :-)

Tudtad, hogy...?

A tudatosan táplálkozók körében egyre népszerűbb a repceolaj, ami az olajrepce (Brassica napus) magjának sajtolásával nyernek.
Az íze, illata semleges, kissé dióra emlékeztető.
A repceolaj nagy mennyiségben tartalmaz egyszeresen telítetlen olajsavakat és többszörösen telítetlen zsírsavakat, melyek szervezetünk számára esszenciálisak.
Egyedülállóan magas alfa-linolsav, korofill és tokoferol tartalma, mely fontos az érelmeszesedés és a szívinfarktus elleni küzdelemben.

Infó: Éléstár.hu

2012. április 12., csütörtök

Egy vers...


Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

(Radnóti Miklós: Nem tudhatom...)

2012. április 4., szerda

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Minden kedves olvasómnak Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok! Erika

2012. április 2., hétfő

És a nyertes...

Sziasztok kedves Blogtársak, Olvasók!


Ma délután megtartottam a sorsolást, a Random.org program segítségével. Eszerint a nyertes:
Vikvi a BB Anyuci készítenél...blog szerzője! Vikvi Neked szeretettel gratulálok! A többieknek pedig szintén gratula az ügyes kalácsokhoz, és köszönöm még egyszer az értékes recepteket és a játékot! (Aki most nem nyert, ne csüggedjen, hamarosan újabb játékkal jövök!)

Vikvi, veled e-mailben egyeztessük a részleteket, hogy még Húsvét előtt, a héten postára tudjam adni a nyereményt!:-)

True Random Number Service

List Randomizer

There were 19 items in your list. Here they are in random order:
  1. Vikvi BandB:Anyucikészítenél
  2. Kati-Makacska
  3. Éva-Takarékos konyha
  4. Trollanyu
  5. Kitti
  6. Betti-Ételek és torták
  7. Emma-Coffeinmentes
  8. Flóra-Ízek és élmények
  9. Ida Mama
  10. Gizi-Gizi-receptjei
  11. Tortafüggő Marisz
  12. Martinelli
  13. Vicuska-Legjobb receptjeim
  14. Izabella-IsaBellavilága
  15. Gerda-Inga
  16. Nea-Az otthon ízei
  17. Rita és Marcsi-My trips (in the kitchen)
  18. Lilla-Megfőzlek
  19. Mónika-Bibimoni
Timestamp: 2012-04-02 16:38:17 UTC

Húsvéti játék összefoglaló

Kedves Blogtársak, Olvasók!

A pár hete meghirdetett ,Húsvéti játék!' ma éjjel lezárult. Nagyon szépen köszönöm a lelkesedést és a szuper recepteket, csodás fotókat! A sorsolás megkezdése előtt szeretném Nektek bemutatni a munkákat (a beérkezés sorrendjében). Mivel sokan küldtetek, így a név mellé csak a fotót fogom most beszúrni. Ha bárkit érdekel a képekhez tartozó recept, akkor azt e-mailben szívesen elküldöm!

1. Az első receptet Tortafüggő Marisz küldte be, fonott foszlós kalácsot készített:
2. Éva, a Takarékos konyha szerzője egy mutatós húsvéti mazsolás koszorúval készült:
3. Ida Mama egy csinos foszlós fonott kalácsot küldött be nekem:
4. Emma, a Coffeinmentes blog írója egy citrusos-mákos kaláccsal készült:
5. Mónika a Bibimoni Receptjei blogból: sáfrányos szeklicés kalácsot sütött, ez alkalommal tönkölyliszttel:
6. Martinelli diós kalácsot hozott a játékra:
7. Flóra, az Ízek és élmények-kalandjaim a konyhában blog háziasszonya csokis kalácskoszorút alkotott:
8. Trollanyu-Troll a konyhámban háziasszonya egy habcsókos Fekete-erdő kalácsot készített:
9. Lilla, a Megfőzlek... blog írója élete első húsvéti fonott kalácsát sütötte meg:
10. Vikvi a BandB: Anyuci készítenél... blog szerzője vörös áfonyás-mogyorós kalácsot sütött, amibe körte és meggy is került:
11. Vicuska a Legjobb receptjeim-avagy az étkezés összetartja a családot blog háziasszonya egy ,Nagyon finom Húsvéti kalács'-ot sütött:
12. Nea, Az otthon ízei blogból mazsolás kalácsot készített:
13. Gizi, a Gizi-receptjei. Várok mindenkit. blog háziasszonya egy érdekes fonású Hokaidó kalácsot sütött:
14. Rita és Marcsi a My trips (in the kitchen) blog írói egy Napraforgó kaláccsal neveztek a játékra:
15. Kati, a Makacska konyhájából ,Limara illatos habcsókos kardamomos kalácsát' sütötte meg:
16. Betti, az Ételek és torták blog szerzője egy csokis fonott kaláccsal készült:
17. Kitti egy mákos kalácsot küldött be:
18. Gerda (Inga blog) egy teljes kiőrlésű lisztből készült 6-os fonású kalácsot hozott:
19. Izabella (IsaBella világa) pedig egy banános kalácsot sütött:

Köszönöm még egyszer a játékot Nektek!:-)

2012. április 1., vasárnap

Hot Cross Buns


Az idén is elkészültek a finom Hot Cross Bun-ok!

Ezzel szeretném megköszönni mindenkinek aki részt vett a Húsvéti Játékban. Még van ugyan egy kevés idő éjfélig! Holnap jövök majd a beszámolóval és amíg Abi sziesztázik a sorsolást is megejtem (Random.org). Szóval ezek a fűszeres bucik Angliában terjedtek el, és általában Nagypénteken fogyasztották őket.

A tavalyi receptet és egy kis történelmi hátteret ide kattintva olvashattok. Ma annyiban változtattam a hozzávalókon, hogy teljes kiőrlésű tönkölylisztet használtam és csak 4 dkg finomítatlan barna nádcukor ment bele. Nem tettem rá liszttel keresztet, hanem csak késsel bemetszettem. Nagyon ízlett nekünk, nem volt édes, de egy kevés vajjal nagyon gyorsan elfogytak (illetve holnapra félretettem 2 db-ot).

Mindenkinek kellemes hetet és készülődést kívánok a közelgő ünnepre! :-)